Dékány Ráfael

Dékány Ráfael orvos, pedagógus Dékány László gazdálkodó fiaként született 1828. március 18-án Kecskeméten.

A gimnázium első osztályát Kecskeméten, a továbbiakat Budapesten végezte. 1848-ban hazatért Kecskemétre és gyógyszerészgyakornok lett. Részt vett a szabadságharcban, mint a 25. honvédzászlóalj önkéntese ott volt Budavár ostrománál, a kápolnai és még 30 csatában, valamint Komárom várában. Tanulmányait Pesten, majd Bécsben folytatta, ahol 1857-ben orvosi diplomát szerzett. 1858-ban kinevezték a kecskeméti alreáliskolához a természettudományok tanárává. Az iskola feloszlatása után, 1861-ben a besztercebányai főgimnáziumba helyezték át. 1862-64-ben a pozsonyi főreáliskolában, 1864-70-ben a budai főgimnáziumban tanított. 1864-ben letette a tanári képesítő vizsgákat.
1870-ben az akkor megnyílt kecskeméti állami reáliskola igazgatója lett. Jelentős szerepe volt az iskola főreáliskolává történő fejlesztésében. A szegény tanulók számára tápintézetet alapított. Tanári munkája mellett tudományos előadásokat, felolvasásokat szervezett. Néprajzi gyűjtést is végzett Kecskeméten. 1872. április 27-től december. 29-ig egyedül, 1880. január 4-től 1881. december 25-ig Horváth Jánossal és Tassy Pállal szerkesztette a Kecskeméti Lapokat, amelyben több mint száz
írása jelent meg nevelési-oktatási, szociális és közművelődési témákról.

Álnevei : Brutus, Monitor.

Tanulmányai a Természettudományi Közlönyben, pedagógiai, módszertani cikkei a Tanáregylet Közlönyében, a Közoktatásban és a főreáliskola értesítőiben jelentek meg. Több tankönyvet is írt.

1883-ban lemondott a kecskeméti főreáliskola igazgatóságáról, és a budai II. ker. főgimnáziumba ment vissza, ahol történelmet tanított. 1890-től a gimnáziumhoz kapcsolódó Ferenc József Nevelőintézet tanára lett. Itt 1893. nov. 7-ig tanított.

1895. április 4-én hunyt el Budapesten.

Forrás:
Kecskeméti Életrajzi Lexikon. – 70. p.
A Pallas nagy lexikona. – 5 .- 123. p.
Gulyás Pál : Magyar írók élete és munkái. – 5 .- 481. p.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betű átméretezése
Kontraszt