Parragh Gedeon

Parragh Gedeon

Soós Gábor, Parragh Gedeon és Domián István

A kecskeméti református gimnázium tanárai, 1862-63
Forrás: Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemét anno…


Szigetszentmiklóson született 1835. április 29-én. Középiskolai tanulmányait a kunszentmiklósi és kecskeméti református gimnáziumban végezte. Egyetemi évei alatt 1853-tól a pesti tudományegyetemen Jedlik Ányos laboratóriumában fizikai kísérletekkel foglalkozott. 1857-ben a kecskeméti református gimnázium természettan tanárának hívták meg. Az oktatás mellett jelentős szakmai tevékenységet is folytatott. Országos hírnévre tett szert azáltal, hogy saját készítésű eszközeinek segítségével tanította a természettant.

Érdekes kísérleteiről a helyi sajtó is gyakran hírt adott. A szőlősgazdák körében különösen a fagy elleni védekezés módszerének kidolgozásával lett népszerű. Dr. Szabó Kálmán múzeumigazgató 1935-ben megjelent, “A hírös város anekdótakincse” című gyűjteményében a népszerű fizikus, mint “Kecskemét fagyosszentje” kapott helyet.

“Kecskemét fagyosszentje nevét Parragh Gedeon országszerte ismert fizikus kollégiumi tanárunk nyerte. Kecskeméten az ismert országos Szervác, Pongrác és Bonifác fagyosszenteken kívül ő lett a negyedik fagyosszent. Híre terjedt a városban ugyanis, hogy egy május eleji napon reggelre fagy lesz.
“Kimondta?” – kérdezték az emberek. “Hát a Parragh!” és közölték mindenkivel, hogyha a fagy bekövetkezne, akkor a Parragh tanár úr udvarából egy vörös színű lámpa fog felhúzatni. Aztán mindenki, kifelé a szőlőbe és zu neki a füstölésnek.
A lámpajelzés megtörtént, de minden védekezés, igyekezet hiába való volt, elfagyott a szőlő és a gyümölcs. Reggelre megvolt a szüret, nóta, cigány, muzsika nélkül, elvégezte a munkát a fagy.
Megmondta Parragh! S járt szájról-szájra a nép között s lett Parraghból Kecskemét májusi fagyosszentje.”

Cikkei, beszámolói jelentek meg magyar és német nyelvű tudományos folyóiratokban; fizikai készülékivel, kísérleti eszközeivel több kiállításon is szerepelt. A város közéletében is jelentős szerepet vállalt. Egyik létrehozója és igazgatósági tagja volt többek között a Kecskeméti Takarékpénztárnak és a Gazdasági Gõzmalomnak, a Kecskeméti Ipar- és Kereskedelmi Hitelintézetnek és a Központi Takarékpénztárnak.

Halála évében így emlékeztek meg róla az iskola értesítőjében:

A református gimnázium 1929/30 évi iskolai értesítőjében, Arany Gusztáv kőröstarcsai lelkész, egykori diák, így emlékezik vissza Parragh Gedeonra.

A Hírös Naptár összeállítása Parragh Gedeon születésének 175. évfordulója alkalmából>>

Forrás:
Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, 1992

Irodalom:
Székely Gábor – Székelyné Kőrösi Ilona: Természettudós tanárok Kecskeméten. Kecskemét, 2006.
Parragh Gedeon
Váry István: Emlékezzünk régiekről. Kecskemét, 1937.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betű átméretezése
Kontraszt