1928/1929. tanév

Kecskemét Th. Város Zeneiskolájának értesitője az 1928-29-ik tanévről (1)

A tanítás az 1928/1929-es tanévben is az előzőhöz hasonló formában működött, zongora és hegedű főtanszakokkal és néhány kötelező melléktárggyal. Tovább gyarapodott a tanulók száma, az előző évi 173-mal szemben 203-an fejezték be a tanévet. 223 tanuló iratkozott be, 125 zongora, 57 hegedű tanszakon, 41 pedig karének tanfolyamon kezdte meg tanulmányait, de évközben 20 növendék kimaradt. A növekvő létszámnak kedvezett az is, hogy az átalakítások következtében az iskola új tantermekkel gazdagodott.

Bár az igazgató azt írta az értesítőbe, hogy „a tanulmányi eredmény kielégítőnek mondható,” elsősorban a középiskolai leterheltség miatt „a tananyagot nem végezte el a zongora-szakon: 31; a hegedű szakon: 5 tanuló” és 11 elégséges, 5 elégtelen osztályzat született, 9 tanulót pedig nem lehetett osztályozni sem. (2)  

A Zene c. folyóirat 1928. október 15-i számában jelent meg Vannay János írása a vidéki zeneiskolák összehasonlításáról. Az időrendben ötödikként alakult Kecskeméti Városi Zeneiskola a növendékek számát tekintve hatodik a sorban: 194 tanulójával messze elmarad az első helyen álló Debrecen 775 fős adatától. (3)

Anyagi okok miatt a művész-est sorozat harmadik évében csupán három hangversenyt tudott megszervezni a zeneiskola: október 24-én Földesy Arnold gordonka-, január 5-én Basilides Mária dal-, április 3-án pedig Bartók Béla zongoraestjére került sor. Az ifjúság zenei nevelése érdekében 30 filléres jegyekkel 200-250 gyermek vehetett részt ezeken a hangversenyeken.

Az iskola növendékeinek közreműködésével két történelmi hangversenyt rendeztek a református Tisza István Kollégiumban:

Új lendületet adott azonban a város zenei életének Meszlényi Róbert, a Zeneakadémia igazgatóhelyettesének felajánlása, miszerint az Akadémia – „legkiválóbb növendékei közreműködésével – hajlandó volna Kecskeméten a tanuló ifjúság részére hangversenyeket rendezni.” (6) A tanév során három ilyen – teltházas! – koncert valósult meg a református Tisza István Kollégium (a mai Újkollégium) dísztermében (december 11., január 22., június 4.).

Az M. Bodon Pál vezette Műkedvelők Zenekara 700 tanuló jelenlétében tartott nyilvános főpróbát. Az együttes Csajkovszkij: e-moll szimfóniáját, Grieg: Hódoló indulóját, Saint-Saëns: Danse macabre-ját és Goldmark Károly: Sakuntala nyitányát játszotta. A Műkedvelők Zenekara egyébként ettől a tanévtől kezdve a próbáit is a zeneiskolában tartotta. Vásárhelyi Zoltán kamarazene társaságával fellépett a Katolikus Egylet Schubert estjén, melyen a d-moll vonósnégyes mellett az Esz-dúr zongoratriót adták elő – utóbbi zongoraszólamát Vásárhelyiné játszotta. A Piarista Diákszövetség hangversenyén Mozart d-moll vonósnégyesében közreműködött Vásárhelyi Zoltán. Kecskeméten mutatták be a Vargyasi Elek és a 3 székely népdal c. nőikari kompozícióit.

Forrás:

  1. M. Bodon Pál (szerk.): Kecskemét Th. Város Zeneiskolájának értesitője az 1928-29-ik tanévről, [Kecskemét] : Kecskemét th. város, 1929.
  2. Uo., p. 8.
  3. A Zene, X. évf., 2. sz., 1928.10.15., p. 33-35.
  4. M. Bodon, i.m., p. 8-9.
  5. Uo., p. 9-10.
  6. Uo., p. 5.

Vissza “A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Font Resize
Contrast