1949/1950. tanév

Az 1949/1950. tanév felvételi információi a helyi sajtóban (1)
M. Bodon Pál játékos előkészítője Nagykőrösi utcai lakásán (2)
Raáb Erzsébet fiatal korában (4)

Molnár Zoltánné Raáb Erzsébet 1906-ban Makón született. Zongora szakon végzett a Zeneművészeti Főiskolán, majd Kispesten, Gyöngyösön és Nagyváradon tanított. 1949. szeptember közepén a kecskeméti zeneiskola igazgatója lett, és 1955-ig látta el ezt a feladatot. 1952-ben házasságot kötött a festőművész Molnár Zoltánnal, aki kiváló hangszerész is volt. 1955-ben Budapestre költöztek. 2002-ben, életének 97. évében hunyt el, temetése 2003. február 20-án volt. (3)

Interjú Raáb Erzsébet igazgatónővel a Kecskeméti Lapok
1949. november 27-i számában (5)
Bartók emlékünnepély (6)
Zeneoktatói Munkaközösség 1950 körül. Dr. Héjjas Pálné, Puky Margit, Szabadi Sándor, Raáb Erzsébet, Mihó Ida a Városi Zeneiskola tanárai voltak. Érdekes, hogy Dr. Váradi Sándorné – aki igen aktív munkaközösségi oktató és a csoport gazdasági ügyintézője volt, s már 1949-ben is tanított – nem szerepel ezen a fotón.
1. sor: Dr. Héjjas Pálné, Kékesi János a munkaközösség vezetője,
B. Kiss Lászlóné, Papp Mária, Puky Margit, Szelei Ervin
2. sor: Faragó Lászlóné, Szabadi Sándor, Raáb Erzsébet a zeneiskola igazgatója,
Mihó Ida, Gallatz Irma (7)
1950. április 1-jei tanári hangverseny hírül adása a Kecskeméti Lapokban (8)

Forrás:

  1. Kecskeméti Lapok, 82. évf., 204. sz., 1949.09.03., p. 4.
  2. Kecskeméti Lapok, 82. évf., 214. sz., 1949.09.15., p. 4.
  3. URL: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1064254907289639&id=100011154196254 (2020.05.27.)
  4. Palotás József előadása, Katona József Emlékház, Kecskemét, 2020.02.28.
  5. Kecskeméti Lapok, 82. évf., 276. sz., 1949.11.27., p. 3.
  6. Kecskeméti Lapok, 82. évf., 225. sz., 1949.09.28., p. 3.
  7. URL: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1029529100762220&id=100011154196254 (2020.05.27.)
  8. Kecskeméti Lapok, 83. évf., 75. sz., 1950.03.30., p. 2.

Vissza “A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betű átméretezése
Kontraszt