Bahget Iskander

Fotó: Reznák Iskander Leila

1943. augusztus 14-én született El-Barazinban, Szíriában. 1967 óta él Kecskemét-Hetényegyházán. 1976-ban mérnök-tanári diplomát szerzett, 1979 óta magyar állampolgár. Két gyermeke van, Leila közgazdász, Zsolt jogász.
1968 óta foglalkozik fényképezéssel, szerepelt országos csoportos és egyéni kiállításokon. Több mint 250 alkalommal állította ki képeit egyéni tárlatokon. Jótékonysági kiállításokat is rendezett: 1989-ben az erdélyi menekültek javára, 1999-ben az autista gyermekek megsegítésére, 2002-ben felajánlotta munkáit a Magyar Fotográfusok Háza restaurálására. 2010-ben a Príma Díjból jelentős összeget ajánlott fel a vörös iszap károsultjai javára. 2003-tól alapító és vezetőségi tagja a Hetényegyházi Városrészszépítő Egyesületnek. 2006-tól tagja a Kecskeméti Önkormányzat Tanácsadó Testületének.
2006 végén egyedülálló vállalkozásba fogott azzal, hogy a kecskeméti sportélet fiatal tehetségei közül elkészítette tizenkét sportoló portfolióját, amiből nívós művészi naptár készült és kiállítás-sorozat nyílt. 1990 óta saját műtermében reklám és divatfotókat készít, szórólapokat és prospektusokat illetve katalógusokat tervez. Számos szaklap és médium foglalkozott személyével Magyarországon és külföldön egyaránt. Főként fekete-fehér szociofotói, portréi, a sivatagi világgal kapcsolatos tájképei a legismertebbek, de készített számos felvételt a magyar irodalom és a képzőművészet jeles képviselőiről (például Illyés Gyuláról, Faludy Györgyről, Buda Ferencről, Kányádi Sándorról, Sütő Andrásról, Gion Nándorról, Esterházy Péterről, Diószegi Balázsról és Tóth Menyhértről). Több mint harminc éve szorosan kötődik a Forrás című irodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirathoz, az alkotógárda fontos tagja. Alapításától megszűnéséig résztvevője és kiállítója volt a Nagybaracskai Alkotótelepnek. Rendszeresen részt vett a Veránkai Írótábor munkájában is. A fiatal írók lakiteleki találkozóján készült képei 1979-ben a Forrásban kerültek bemutatásra, 2009-ben pedig a tanácskozásról készített, az Antológia Kiadó gondozásában kiadott kötetben is megjelentek.
Az arab nyelvű, közel húsz országban megjelenő Kék Duna című lapban a magyar kultúra, történelem jeles eseményeit és alakjait mutatja be írásaival és fotóival.
Mindezek mellett a Kecskemét Magazin, valamint a Kecskenet információs portál munkatársaként is tevékenykedett.
Fotói rendszeresen jelentek meg a Kecskeméti Lapok című hetilapban. Alapító tagja és munkatársa a Hetényi Köztér című újságnak.
Alkotásai számos gyűjteményben, képtárban, múzeumban megtalálhatóak, többek között Romániában (Erdélyben), Szerbiában, a Kecskeméti Fotográfiai Múzeumban, Egyiptom Nemzeti Múzeumában (Ahmad Shawki Múzeum), Szíriában, a Latakiai Kulturális Központban, a Katari fotóművész szövetségében, valamint Ománban. Számos médiumnak adott interjút, heti- és napilapok, a rádió és a televízió is foglalkozott már munkásságával, Magyarországon és külföldön egyaránt.
Állandó kiállítása Hetényegyházán, a Művelődési Házban tekinthető meg. 

Tagságai: 
Rosti Pál Fotóklub tagja (1968)
Kecskeméti Fotóklub tagja (1972)
Magyar Fotóművészek Szövetség tagja (1980)
Művészeti Alap (ma: MAOE) tagja (1987)
Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja (1990)
Megalakulásától a Műhely Művészeti Egyesület tagja. 

Díjainak, elismeréseinek, jutalmainak száma meghaladja a százat, közülük néhány: 
Országos Egyetemi és Főiskolai fotópályázat díja (1968)
Magyar Fotóművészek Szövetsége Nivó Díj (1977)
13. Országos Kulich Gyula Premfotó Kiállítás I. helyezett, Békéscsaba (1978)
Magyar Fotóművészek Szövetsége Nivó Díj (1979)
Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja (1979)
SZMT-díj (1986)
Kulturális Miniszteri Kitüntetés (1987)
Kecskemét Közművelődéséért Díj (2004)
Bács-Kiskun Megyei Művészeti Díj (2005)
Bács-Kiskun Megyei Prima Primissima Díj döntőbe jutott jelöltje (2007)
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2008)
Hetényegyházáért Díj (2010)
Megyei Prima Díj/Magyar Képzőművészek
kategória (2010)
Egyiptomi Kulturális Minisztérium elismerése (2010)
Katari Kulturális Minisztérium elismerése (2011)
Pilinszky Díj (2011)
Pro Urbe Díj, Kecskemét (2012)
Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje (2012) 

Fontosabb csoportos és egyéni kiállításai:
Calgary (Kanada), Alabama (USA), (1975)
Calgary, Új-Zéland; Dunaújváros (1976)
Hongkong, Nagykanizsa, Mosonmagyaróvár, Szolnok, Gyula, Székely Aladár Országos Fotókiállítás (1977)
Kecskemét, Balmazújváros, Békéscsaba, 13. Országos Kulich Gyula Premfotó Kiállítás, Kalocsa, Hetényegyháza, Lajosmizse (1978)
Dávod, Kecskemét, Pécs, Kaposvár, Marcali, Izsák, Lakitelek, Kazincbarcika, Salgótarján, Makó, Kiskunmajsa, Balástya, Kiskunfélegyháza, Jugoszlávia, Kecskemét (Művelődési Központ) (1979)
Szeged (1980)
Blida (Algéria) (1981)
Budapest (1983)
Kecskemét (Művelődési Központ), Nyíregyháza (Művelődési Központ) (1984)
Műcsarnok, Budapest (1987)
Dánia (1996)
Szeged, Marosvásárhely (Románia) (2000)
Franciaország (2001)
Kecskemét, Dunaújváros (2002)
Csongrád, Hódmezővásárhely, Csíkszereda, Marosvásárhely, Székelyudvarhely (Románia) (2003)
Damaszkusz (Szíria), Lattaki (Meridian), Kiskunhalas, Kecskemét (Erdei Művelődési Központ) (2004)
Jebla (Szíria) (2004. augusztus)
Kecskemét (Planetárium), Békéscsaba (Megyei Könyvtár), Jebla (Szíria) (2005)
Kecskemét (Bolyai János Gimnázium) (2006), Kecskemét (Cifrapalota), Kecel, Császártöltés,
Zombor (Szerbia), Kecskemét (Malom Center), Kecskemét (Megyei Könyvtár) (2006)
Kecskemét (Dán Kulturális Intézet), Hetényegyháza (állandó kiállítás a Művelődési
Házban) (2007)
Zombor (Szerbia), Jabla (Szíria), Kecskemét, Nagykőrös, Soltvadkert (2008)
Lakitelek, Budapest, Kecel (2009)
Tiszakécske, Szíria (Damaszkusz, Latakia), Egyiptom (Kairo), Tokaj, Budapest, Kecskemét
(Egyiptom „magyarab” szemmel) (2010)
Katar-Doha (2011)
Kiskőrös (2012)Budapest – Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Museion No.1 Galériája (2013)  

Kötetei:

Íróportrék, csoportképek a Forrás történetéből : Bahget Iskander fotói. – [Kecskemét] : Forrás Szerk., 2003. – [32] p. : ill., fekete-fehér ; 24 cm

Egy marék világ = A handful of world / Bahget Iskander. – Kecskemét : Szerző, 2012

Anyaság / Bahget Iskander. – [Kecskemét] : [s.n.], [2014]. – 24 p. : ill. ; 22 cm. – fűzött : 2500,- Ft (becs.ár),- Ft

Íróportrék, csoportképek az ötvenéves Forrás történetéből : a Forrás 2019. márciusi számának melléklete. – [Kecskemét] : Forrás Szerk., 2019. – [62] p. : ill. ; 24 cm

Ajánló a róla szóló irodalomból:

Bahget Iskander / [előszó Buda Ferenc]. – Hetényegyháza : Iskander Studio, [é.n.]

Bahget Iskander: “A fotó mindent megmutat” : Képek és élmények / Borzák Tibor
In: Petőfi népe. – 42. évf. 180. sz. (1987. augusztus 1.), p. 6. – Teljes szöveg >>

Új Tükör kép : Bahget Iskander: Sivatag / Borzák Tibor
In: Új tükör. – 24. évf. 35. sz. (1987. augusztus 31.), p. 9. – Teljes szöveg >>

Nem látszik a világon fény, árnyék nélkül : Portré Bahget Iskanderről / Daróczi Kiss Márta
In: Köztér. – 2. évf. 3. sz. (1999. március.), p. 5. – Teljes szöveg >>

A történelem tanúja: Bahget Iskander portréi Faludy Györgyről
In: Grádics : a Kecskeméti Lapok és az Alföldi Lapok kulturális melléklete. – 3. évf. 4. sz. (1999. április 29.), p. 9.

Bahget Iskander fotói Faludy Györgyről
In: Forrás. – 32. évf. 9. sz. (2000. szeptember), p. 4, 34, 51, 76, 90, 96. – Teljes szöveg >>

Művészélet a városon túl
In: Jelenvaló. – 2. évf. 7. sz. (2001. május 17.), p. 1.

Mivel üti agyon az időt ? / Bahget Iszkander
In: Petőfi népe. – 58. évf. 73. sz. (2003. március 28.), Tipp top mell. p. 1. – Teljes szöveg >>

A fényképíró születésnapjára : a hatvanesztendős Bahget Iskander köszöntése  / Buda Ferenc
In: Forrás. – 35. évf. 7/8. sz. (2003. július-augusztus), p. 129-130. – Teljes szöveg >>

Zsigerekben őrzött tengerparti napnyugták / Bahget Iskander
In: Szabad föld. – 59. évf. 36. sz. (2003. szeptember 5.), p. 6. – Teljes szöveg >>

Bahget Iszkander fotótárlata
In: Köztér. – 5. [!6.] évf. 10. sz. (2003. december), p. 16. – Teljes szöveg >>

Halló… Bahget Iskander fotóművész : [Int.]
In: Metro. – 7. évf. (2004. június 10.), p. 2.

Bahget Iszkander képei
In: Népszava. – 138. sz. (2004. június 15.), p. 8. – Teljes szöveg >>

Bahget Iskander kiállítása : Fotók és zsíros kenyér
In : Kecskeméti lapok. – 100. évf. 24. sz. (2004. június 24.), p. 16.

Iskander szírrealista világa / Borzák Tibor
In: Szabad föld. – 60. évf. 27. sz. (2004. július 2.), p. 22. – Teljes szöveg >>

Képekbe rejtett vallomások : [Int.]
In: Kecskeméti lapok. – 100. évf. 48. sz. (2004. december 23.), Jelenvaló mell., p.8

Köztünk élő történelem
In: Kecskeméti lapok. – 101. évf. 2. sz. (2005. január 27.), p. 7.

Fotó és barátság
In: Kecskeméti lapok. – 101. évf. 7. sz. (2005. március 3.), p. 7.

Fejek-Szemek-Kezek-Lábak : Bahget Iskander fotókiállítása elé / Elek Tibor
In: Forrás. – 38. évf. 2. sz. (2006. február), p. 103-110. – Teljes szöveg >>

Egy csupaszív képíró vallomásai : A legmesszebbről jött közénk, mégis a legszebb kertje van
In: Petőfi népe. – 61., [évf.] 78. sz. (2006. április 3.), p. 2. – Teljes szöveg >>

Egy marék világ – fotókon : Bahget Iskander kiállítása
In: Kecskeméti lapok. – 102. évf. 11. sz. (2006. április 6.), p. 16.

Erdélyi táj
In: Kecskemét magazin. – 1. évf. 4. sz. (2006. május), p. 23.

Emlékfotó / (borz)
In: Szabad föld. – 62. évf. 18. sz. (2006. május 5.), p. 13. – Teljes szöveg >>

Fényképek a tengerparti gyöngyszemről Hetényegyházán / Takács Valentina
In: Petőfi népe. – 61., [évf.] 157. sz. (2006. július 7.), p. 3. – Teljes szöveg >>

Írókkal azonos hullámhosszon : Bahget Iskander festőművésszel beszélget Borzák Tibor / Borzák Tibor
In: Új könyvpiac. – 16. évf. (2006. július-augusztus), p. 23-25. – Teljes szöveg >>

Iskander Forrása
In: Kecskeméti lapok. – 103. évf. 5. sz. (2007. február 22.), p.1.

Irodalom és fotók
In: Kecskeméti lapok. – 103. évf. 6. sz. (2007. március 1.), p.7.

A beszélő fotók varázslatos világa : Bahget Iskandert elszomorítja napjaink értékválsága / Sipiczki Sándor
In: Kecskeméti lapok. – 103. évf. 33. sz. (2007. október 4.), p. 6-7.

Szemirámisz kertje, az Alföldön : [Int.] / Vadas Zsuzsa
In: Nők lapja. – 58. évf. 42. sz. (2007. október 17.), p. 82-83.

Két művész egy kiállításon Hetényben / M. J.
In: Petőfi népe. – 62. évf. 251. sz. (2007. október 27.), Grátisz mell. p. [1.]. – Teljes szöveg >>

Ember a képek mögött : Bahget Iskanderről
In: A középpont hiánya / Füzi László . – Pozsony : Kalligram, 2008. – p. 241-244.

Kitüntetés egy magyar szírrealistának : Itteni sikerei révén felfedezte magának az arab világ is a fotóművészt / Balai F. István
In: Petőfi népe. – 63. évf. 75. sz. (2008. március 31.), p. 9. – Teljes szöveg >>

Bahget Iskander: Engem a fotózás éltet….
In: Metro. – 2008. április 3. csütörtök, Kecskemét mell. p. 3.

Elismerő okleveleket adott át a polgármester
In: Metro. – 2008. április 3. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.

A pillanatok művésze, s a szociofotók szerelmese : Vendégségben Bahget Iskandernél / Koloh Elek
In: Alföldi civil napló. – 2. évf. 6. sz. (2008. június), p. 2.

Fotóválogatással megy Szíriába Bahget Iskander / Noszlopy
In: Petőfi népe. – 63. évf. 150. sz. (2008. június 28.), p. 4. – Teljes szöveg >>

Nagyon büszkék rá a szíriaiak : Fotóival sikert aratott szülőhazájában / Noszlopy. – (Kecskemét és környéke)
In: Petőfi népe. – 63. évf. 186. sz. (2008. augusztus 9.), p. 4. – Teljes szöveg >>

Negyven éve fényképez Bahget Iskander / Bánszky Pál
In: Forrás. – 40. évf. 10. sz. (2008. okt.), p. 85-86. Teljes szöveg >>

Iskander
In: Metropol. – 2008. november 27., Kecskemét mell. p. 3.

Pálfy és Iskander kiállítása a keceli könyvtárban
In: Petőfi népe. – 64. évf. 91. sz. (2009. április 18.), p. 16. – Teljes szöveg >>

Fiatal írók egykor és most : Lakitelek egy fotóművész szemszögéből / Varga Géza
In: Hírös naptár. – 2. évf. 5. sz. (2009. május), p. 7. Teljes szöveg >>

Veránkai képek – Bahget Iskander fotósorozata a Forrásban
In: Petőfi népe. – 64. évf. 239. sz. (2009. október 12.), p. 5. – Teljes szöveg >>

Magyar világ – képekben elbeszélve : Szülőföldjén is bemutatja életünk megragadott pillanatait
In: Petőfi népe. – 64. évf. 254. sz. (2009. október 30.), Gazdasági ablak mell., p. 2. – Teljes szöveg >>

Egyiptomi kitüntetést kapott a fotóművész
In: Kecskeméti lapok. – 106. évf. 16. sz. (2010. május 5.), p. 5.

Bahget Iskander Magyarországot vitte Szíriába / Hraskó István
In: Petőfi népe. – 65. évf. 210. sz. (2010. szeptember 9.), Grátisz mell. p. 2. – Teljes szöveg >>

Elismerés a fotóművésznek
In: Petőfi népe. – 65. évf. 218. sz. (2010. szeptember 18.), p. 2. – Teljes szöveg >>

Hetényi lakosként lett világhírű a szír fotóművész / G. S.
In: Petőfi népe. – 65. évf. 234. sz. (2010. október 7.), Grátisz mell. p. 2. – Teljes szöveg >>

Egyiptom magyar szemmel : [Hír] / R. J.
In: Petőfi népe. – 65. évf. 264. sz. (2010. november 13.), p. 2. – Teljes szöveg >>

Fénybe zárt arab világ / Gál Orsolya
In: Kecskeméti lapok. – 106. évf. 40. sz. (2010. november 17.), p. 9.

Átadták a Megyei Príma Díjakat / Bera Linda
In: Kecskeméti lapok. – 106. évf. 42. sz. (2010. december 1.), p. 9.

A tanyavilág fotóművésze / Sz. A.
In: Kecskeméti lapok. – 107. évf. 12. sz. (2011. április 6.), p. 10.

Alföldi tanyák fotói Katarban : A kulturális miniszter szívesen jönne Magyarországra / Rákász Judit
In: Petőfi népe. – 66. évf. 84. sz. (2011. április 11.), p. 5. – Teljes szöveg >>

Ez már az én hazám! / Borzák Tibor
In: Szabad föld. – 68. évf. 37. sz. (2012. szeptember 14.), p. 25. – Teljes szöveg >>

Megjelent Iskander életműalbuma
In: Kecskeméti lapok. – 109. évf. 1. sz. (2013. január), p. 10.

Hidakat épít, falakat dönt : Megjelent a szír származású fotóművész első könyve / Hraskó István
In: Petőfi népe. – 68. évf. 10. sz. (2013. január 12. szombat), p. 2. Teljes szöveg >>

[Bahget Iskander fotói] / Bahget Iskander
In: Forrás.- 45. évf. 9. sz. ( 2013. szeptember), p. 85-95.
– Teljes szöveg >>

Egy művész legyen humanista : Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel / Kriskó János
In: Forrás. – 45. évf. 9. sz. ( 2013. szeptember), p. 58-84. – Teljes szöveg >>

A 70 éves Bahget Iskandert köszöntötték [elektronikus dok. ] / Popovics Zsuzsanna
In: Baon. – 2013. szept. 13. – Teljes szöveg >>

Bécsben nyílt tárlata Bahget Iskandernek : [Hír] / (Zs. D.)
In: Petőfi népe. – 68. évf. 233. sz. ( 2013. október 5.), p. 2.

Bátor és szép kismamák : Bahget Iskander fotókiállítása az anyaságról / Hraskó István. – Fotó
In: Petőfi népe. – 69. évf. 126. sz. ( 2014. május 31.), p. [1], 3.

Magyar kultúra Szófiában : Iskander-kiállítás nyílt, Nagy László-szobrot avattak.
In: Petőfi népe. – 69. évf. 252. sz. (2014. október 29.), p. 3.

Bahget Iskander kiállítása … A Budavári Palota F épületében, azaz az Országos Széchenyi Könyvtárban … nyílik tárlata február 12-én … / Hraskó István. – 2 Fotó
In: Petőfi népe. – 70. évf. 16. sz. ( 2015. január 20.), p. [1], 2.

Magyar táj, arab ecsettel : [Int.] / Bahget Iskander; Csenki Csaba. – Fotó
In: Kecskeméti lapok. – 112. évf. 10. sz. ( 2016. május 19.), p. 17.

Kecskemét. A napokban nyílt meg Bulgáriában Bahget Iskander Egy marék világ című kiállítása …. – 2 Fotó
In: Petőfi népe. – 71. évf. 134. sz. (2016. jún. 9. csütörtök), p. [1], 2.

Bahget Iskander újabb szociofotói / Füzi László
In: Forrás. – 50. évf. 1. sz. ( 2018. január), p. 113-115. – Teljes szöveg >>

Közéleti személyiségek, akikről régen hallottunk… / Varga Géza. – Fotó
In: Kecskeméti lapok. – 114. évf. 8. sz. (2018. május 3.), p. 19.

Iskandernek sok terve van : A hetvenöt éves fotóművész képei a Cifrapalotában láthatók / Hraskó István. – Fotó
In: Petőfi népe. – 73. évf. 185. sz. (2018. augusztus 10.), p. [1], 5.

Iskander 75 – jubileumi kiállítás nyílt a Cifrapalotában [elektronikus dok.] / Hraskó István
In: Baon. – (2018. 08. 14.). – Teljes szöveg >>

A 75 éves Bahget Iskander 50 éve fotózik. – Fotó
In: Kecskeméti lapok. – 114. évf. 14. sz. ( 2018. augusztus 23.), p. 4.

Bahget Iskander a Magyar Fotóművészek Világszövetsége tiszteletbeli tagja. – Fotó
In: Kecskeméti lapok. – 115. évf. 6. sz. ( 2019. április 11.), p. 12.

Az alföldi emberről nyílt tablókiállítás / Sebestyén Hajnalka. – Fotó
In: Petőfi népe. – 74. évf. 140. sz. (2019. június 19.), p. 3.

A róla készült portréfilmek: 

Kriskó János: Bahget Iskander
Kecskeméti TV, 1996.
Sári Zsuzsanna portréfilmjét a 39. Magyar Filmszemlén vetítették a Bem moziban, 2008-ban.
Interjú Bahget Iskander fotóművésszel, Aljazeera 2012

Egyes teljes szövegű elérhetőségek előfizetéshez kötődnek, így csak a könyvtárban állnak rendelkezésre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Font Resize
Contrast