Hornyik János (1812–1885) Kecskeméten született, a kecskeméti Piarista Gimnáziumban és a pesti egyetemen tanult. Kecskeméten levéltáros, majd városi főjegyző lett. Kiterjedt levéltári kutatások alapján előbb az Életképekben (1848), majd az Új Magyar Múzeumban (1853, 1859), a Vasárnapi Ujságban (1861), a Magyar Tudományos Akadémia Értesítőjében (1863) és a Századokban (1868) publikált Kecskemét történetével foglalkozó tanulmányokat.
Fő műve: Kecskemét város története, oklevéltárral (Kecskemét, 1860–66, I–IV) 1711-ig taglalja a város történetét.
A hazai történetírás a 19. századi legmagasabb színvonalát képviseli, s pótolhatatlanná teszi, hogy az oklevéltárában kiadott iratanyag egy része a második világháborúban megsemmisült.
Hornyik a tényekhez szigorúan ragaszkodó, pozitivista történetíró volt, épp ezért jól látta a hiteles történeti ábrázolás korában fennálló politikai akadályait: „Egyébiránt a Kuruc-világ története még nincs megírva, mert a történelem, mint növény a szabad légben, csak szabadsajtó hatálya alatt virul. Sokat nem szabad, sokat nem merünk, sokat nem akarunk megírni, majd ha minden adat nyilvánságra kerül, e korszak is megleli saját történetíróját.”
Várostörténete fontos forrása Kecskemét irodalomtörténetének is.
Rövid összefoglalást is készített a város irodalmi hagyományairól (Még egy „Emlékezzünk régiekrűl”. Kecskeméti Lapok 1872. november 3.).
Hornyik fő művét az Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta, s a szerzőt levelező taggá választotta.
Teljesítményét történetírásban azóta sem sikerült felülmúlnia senkinek Kecskeméten.
Kép forrása: Bácstudástár
Arcanum: Orosz László, Kecskemét irodalmi öröksége, Kecskeméti Füzetek 2 (Kecskemét: Kecskeméti Lapok Kft.–Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1990), 51–52.
