Kecskemét irodalmi öröksége

Az alábbi bejegyzések Orosz László Kecskemét irodalmi öröksége, valamint Orosz László és Füzi László által jegyzett Kecskemét irodalomtörténete című munkákból valók, amelyek rövidített, kivonatos formában segítenek eligazodni abban, hogy Kecskemét irodalmi életéhez milyen személyek, folyóiratok stb. kapcsolhatók.

Az egyes bejegyzések nemcsak az adott szerzők rövid életrajzát tartalmazzák, hanem – ahol ez elérhető volt – a munkáik is megismerhetők a hiperhivatkozásokra való kattintással.

Betűrendben

*

Korszakonkénti felosztás

A reformáció jegyében

Általánosságban: 16. század előtt nincs irodalmi vonatkozása Kecskemét városának, legalábbis nem ismerjük, de feltételezhető, hogy volt „valami”, pl. a külföldön tanuló kecskeméti diákok révén.

A történelem viharaiban

Vándoranekdotaként a beszélő köntös (17. század) említhető meg, amely Mikszáth Kálmán műve által vált ismertté, de ő kiszínezte ezt a történetet.

Ferencesek, piaristák

Általánosságban elmondható, hogy a városban egyik vallás sem vált kizárólagossá.
Új színt jelentett Kecskemét életében a Piarista Gimnázium megnyitása 1714-ben, amelyet Koháry István gróf (1649–1731) alapított a kecskeméti reformátusok művelődésbeli hegemóniájának ellensúlyozására, de békében éltek egymás mellett, vallási vita nélkül.
A piaristák fontos törekvése volt, hogy az oktatásban a latinnal egyenrangúvá tegyék a magyar nyelvet.
Színház- és irodalomtörténeti jelentőségű tevékenységük: 1715–1775 között 30 színjátékot sikerült rendezniük, melyek leggyakrabban ókori történelmi és bibliai (ószövetségi) tárgyú, de volt magyar történeti témájú is, ugyanakkor csak a címek maradtak fent, és latinul adták elő ezeket a darabokat.
Az első magyar nyelvű előadást itt rendezték meg 1772-ben: Simai Kristóf (1742–1833) Mesterséges ravaszság – Plautusból és Molière-ből magyarosított darab.
Simai egyébként összekötő kapocs az iskolai és a világi, hivatásos színjátszás között.
Kelemen László színtársulata 1790-ben az ő Igazházi, egy kegyes atya című vígjátékával kezdte előadásait.
Simai Kristóf 6 vígjátékáról lehet tudni csak csupán, és Dugonics András mellett ő volt a magyarországi világi színjátszás legsikeresebb szerzője – korának Molière-je (Gragger).

Irodalmi törekvések a felvilágosodás korában

Erről a korról elmondható, hogy az irodalomteremtő szándék a 18. századtól kezdve tudatos, programszerű volt: az írók a nyelv kiművelésével, az ízlés pallérozásával, a közműveltség emelésével nemzetüket kívánták a fejlődés magasabb fokára emelni, amelynek a célja az volt, hogy Európa nyugati feléhez fel tudjunk zárkózni.
Kecskemét a korszakban az egyik legnagyobb lélekszámú város, de kulturális jelentősége annál kisebb.

A magyar játékszínért

A reformkor áramában

Általánosságban elmondható, hogy Kecskemét az 1840-es években már magyar művelődésben is szerepet játszik.
Összefoglaló munka is született ekkor Kecskeméthez kötődő írók, költők munkáiról: Nagy István: Szabados Kecskemét városában született vagy lakott íróknak nevei és tudva lévő munkái.
Fontos kulturális intézmények jönnek ekkor létre: 1831-ben kaszinó nyílik (vidéken a legelső); 1833-ban Király Sándor vendéglős színházat építtetett; 1841-ben kezdte meg működését a Szilády Károly (1795–1871) alapította első kecskeméti nyomda, kéziratban maradt Könyvnyomdászati műszótárát 1985-ben adta ki Haimann György, Szilády nyomdája a helyi igények kielégítésén túl fővárosi kiadóknak is dolgozott, és 1843-ban az országos könyvtermés 5%-át állította elő.
A műveltség a korban is még csak szűk körre korlátozódott Kecskeméten; az országos érdeklődés az 1840-es években kezdett felébredni az Alföld és benne Kecskemét iránt, amely a szabadságharc után csak erősödött, de elsősorban néprajzi sajátságaival keltett érdeklődést, de az irodalmi műveltség szélesebb körben való terjedésének jelei is mutatkoznak, például könyvkereskedés.
1861-ben a Kecskeméti Olvasókör jelenteti meg alapszabályait, 1866-ban a kaszinó teszi közzé könyvtárának szabályzatát és állományát; 1868-ban Kovács László gazdálkodó a mai Batthyány és Berényi Pál utca sarkán felépítteti a második kecskeméti színházat.

A szabadságharc bukásától a kiegyezésig

A korról elmondható, hogy a szabadságharc leverését követően, a megtorlás időszakában több hazafias gondolkodású közismert értelmiségi számára a vidék nyugalmat és biztonságot jelentette.

Nagykőrösön pl. fényes tanári kar gyűlt össze az 1850-es években: Arany János, Bajza József, Csengery Antal, Fényes Elek, Jókai Mór, de közülük Kecskemétre senki sem jött.

Arany János a nagykőrösiek hívását fogadta el, mivel ők pár nappal hamarabb küldték el invitálásukat, 1865-ben a főgimnázium Aranyt igazgatói tisztségre kérte fel, de Arany nem vállalta: „Amennyire megtisztelve érzem magamat a kecskeméti egyháznak bennem helyezett ezen bizodalma által, melynek megnyilatkozását már másszor is volt szerencsém tapasztalni: annyira fáj kimondanom, hogy annak ezúttal sem tehetek eleget. Egy új vagy újból szervezendő intézet kormányzása sokkal erősb, erélyesb jellemet igényel, mint amilyennek magamat ismerem, s valóban akkor élnék vissza a tiszt, egyház bizodalmával, ha e se physice, se moraliter nem nekem való állást elfogadnám. Ami pedig azon még szóba nem hozott, de fölkerülhető esetet illeti, hogy mint közrendű tanár cserélném föl állásomat az ottanival: részemről e cserét mi sem indokolná egyéb, mint azon tisztelet, mellyel a kecskeméti egyház iránt viseltetem. De ide, már közel öt évi megszokás után, számos kötelékek fűznek, s jobban irtózom a változástól, új viszonyok közt mintegy új élet kezdésétől, hogysem ez állásomat másutt hasonlóval fölcserélni óhajtsam. Vannak férfiak, kik a kecskeméti gimnáziumnak több szolgálatot tehetnek, mint én, törött kedélyű, változó egészségű ember.” (Arany János, „Elhárítja a kecskeméti egyháztanács meghívását”, in Arany János, Prózai művek, szerk. Keresztury Dezső, Keresztury Mária, Bp., Szépirodalmi, 1975, 1108.)

Arany azonban néha tett kirándulásokat Kecskemétre.

Századvég

A kiegyezés után megindult országos fejlődés Kecskeméten is éreztette hatását, a város 1870-ben törvényhatósági jogot kapott.
Ezekben az időkben jöttek létre a város hosszú ideig legfontosabb ipartelepei: a konzervgyár, a gyufagyár és a gépgyár.
Városrendészeti tervet készíttettek, megépült az új városháza és a színház, kialakították a Szabadság teret és a Rákóczi utat.
A reáliskola megnyitásával új középfokú tanintézet kezdte meg működését.
Új nyomdák alakultak, új lapok indultak.
Ez a fejlődés az országoshoz képest csak viszonylagosnak mondható – Budapest elszívta az erőket.
Kecskemét lakosságának csaknem a fele a tanyákon élt, a közműveltség szintje még mindig alacsony volt.
A kor irodalmában egyre nagyobb szerepet játszottak a hírlapok, hiszen a szépirodalmi szövegek nagy része ezekben az orgánumokban jelent meg
Kecskemét első hetilapja, a szabadelvű (Deák-párti) Kecskeméti Lapok 1868. október 3-án indult, ezt követte 1873-ban a függetlenségi Kecskemét, jelentősebb volt még az 1889-ben megindított Kecskemét és Vidéke, amely 1892 októberétől Pestmegyei Hírlap címmel folytatódott
Az irodalom a lapok tárcarovatában kapott helyet: közöltek ott verset, novellát, folytatásos regényt, népszerű tudományos cikket, a Kecskeméten megjelenő lapok is törekedtek arra, hogy országos nevű írók műveivel kedveskedjenek az olvasóknak: Inczédi László, Koroda Pál, Reviczky Gyula, Rudnyánszky Gyula verseit, Mikszáth és Reviczky elbeszéléseivel találkozhattak az olvasók.
A Kecskeméti Lapok viszont helyi írásokat kívánt közölni, sok volt az ismeretterjesztő írás is, pl. Hanusz Istvántól (1840–1909).
Színvonalas művek ismertetésével egy szegény vidéki lap is bekapcsolódhatott volna a magasabb rendű, korszerű irodalomba, de Kecskemét nem tűnt ki ebben sem; nem válogattak, kitől származik az adott kiadvány, kivételesek voltak a magvas recenziók: pl. a Kecskeméti Lapokban Jókai Jókai Mór: A Damokosok (1883. augusztus 3.) vagy a Kecskemétben Mikszáth A beszélő köntös című regényéről (1889. augusztus 11.) jelent meg
A helyi irodalmi hagyományoknak figyelmet szentelt a Kecskeméti Lapok és a Kecskemét is: Horváth Döme Emlékezzünk régiekről (Kecskeméti Lapok 1872. október 20., 27.), valamint Hornyik János Még egyszer „Emlékezzünk régiekrűl” (Uo. 1872. november 3.).
Bőséges teret szentelt e két lap Jókai Mór 1888-i kecskeméti látogatásakor és írói pályája kezdetének 50. évfordulója alkalmából a nagy író és Kecskemét kapcsolatának (Kecskeméti Lapok 1888. október 28., 1894. január 6.; Kecskemét 1888.október 28., november 4., 1893. november 5.).
Újra meg újra sürgették a helyi lapok egy közművelődési–irodalmi társaság létrehozását, míg évekig tartó huzavona után 1891-ben végre megalakult a Katona József Kör; alapszabályában kiemelt fontosságát kapott a közművelődési feladat, a helyi hagyományok ápolása és a Katona-kultusz.
Nem helyi sajátosság, de Kecskemétre is jellemző, hogy az irodalom ürügyén rendezett nagyszabású, bankettel, táncvigalommal egybekötött ünnepségek nagyobb figyelmet és támogatást kaptak, mint a hagyományokat feltáró, megismertető tevékenység.
Fölvetődött az a terv, hogy jelentessék meg díszkiadásban a Bánk bánt, de nem lett belőle semmi, pedig igény volt rá: 1899-ben a Pesti Napló adta ki.
A századvég Kecskemét életében nem tartozott a fényes korszakok közé, de Kecskeméten éltek akkor is olyan alkotók, akiknek neve ma már semmit nem mond a mai olvasó számára, viszont a korral foglalkozó irodalomtörténész számon tartja őket.

„Új időknek, új dalai”

Kada Elek polgármester kezdeményezésére nyílt meg a városi könyvtár (1897), a múzeum (1898) és a művésztelep (1909).
A Katona József Kör a 20. század elején főként népművelésre, ismeretterjesztésre törekedett – népszerű előadás-sorozatokat, szabad líceumot, munkásgimnáziumot szerveztek.
Az új irodalmi, művészeti és politikai törekvésekkel szemben a kört bizonyos óvatos konzervativizmus jellemezte.
A századfordulón erőteljes polgárosodás indult meg, melyet jól mutat, hogy számos író, újságíró, szerkesztő pályája Kecskemétről indult.
1912-től azonban határozottabban mutatkozott az újtól való elzárkózás, az Ady-jelenséget azonban Kecskeméten is lehetett érezni.
Érdekesség, hogy a református gimnázium könyvtárának járt a Nyugat, a Huszadik Század, az önképzőkör megvette Ady köteteit, A Holnap című antológiát és Babits köteteit is, illetve az önképzőköri pályatételek is a legújabb irodalom iránti érdeklődést mutatják: 1911–12-ben Molnár Ferenc, Bródy Sándor és Kóbor Tamás, a következő évben Bíró Lajos műveinek ismertetését tűzték ki. Sőt, az új irodalom iránti érdeklődés a kecskeméti munkásság körében is tapasztalható volt.
A Magyar Alföld lapnak erőteljes volt a kulturális publicisztikája: éles hangú bírálatok jelentek meg hasábjain, amellyel a város művelődését kívánta előmozdítani; a Katona József Körrel elégedetlen volt; többször kiállt a kecskeméti művésztelep mellett, amely a helyiek számára felesleges luxus volt.
A Magyar Alföld a háború kitörésekor beszüntette megjelenését, csak az őszirózsás forradalom után indult újra.

A két háború között

Az ellenforradalom hosszú időre visszavetette az irodalom haladó törekvéseit.
Ahol nemcsak a kommunistákat, hanem a polgári radikalizmus híveit is üldözték.
Kecskeméten különöse véres megtorlás követte a Tanácsköztársaság bukását.
A közéletben, így a Katona József Körben is az ellenforradalmi rendszer kiszolgálói váltak hangadóvá; a korábbi népművelő program háttérbe szorult, a szabad líceum és a munkásgimnázium nem folytatódott; 20 évig nem adtak ki évkönyvet; csak Marton Sándor (1868–1940) református gimnáziumi tanár elnökletével kezdett a szervezet tevékenysége újra élénkülni; Marton Sándor 1923-ban Petőfi, 1925-ben Jókai kecskeméti kapcsolatairól tartott adatokban gazdag, az e témákkal foglalkozók számára máig tanulságos előadást.
Móricz Zsigmond szoros kapcsolatot ápolt Kecskeméttel, bár első találkozása a várossal 1924-ben balul sült el, mert a Búzakalász című darabjának bemutatását a kecskeméti színügyi bizottság nem engedélyezte; 1926-ban, majd 1931-ben is járt a városban, utóbbi látogatásakor szimpatikus volt számára a helyiek fáradhatatlan munkája a gazdasági válság közepette is, ekkortól kezdve gyakori vendég volt Kecskeméten, és cikkeket írt, rádióban nyilatkozott a hírös városról.
1928-ben Hajnóczy Ivánt alelnökké választja a Katona József Kör, igyekezett pótolni mindazt, amit egy évszázad kecskeméti Katona-kultusza elhanyagolt: a városban fellelhető Katona-emlékeket felkutatta, kiadta Katona több kéziratát, összeállította életének és műveinek bibliográfiáját
1930: Katona József halálának centenáriuma; felavatták Katona új síremlékét, a Nemzeti Színház társulata adta elő Kecskeméten a Bánk bánt, a Katona József Kör és a Kisfaludy Társaság közös „díszgyűlést” rendezett, a múzeum Katona-emlékkiállítást
A centenáriumi ünnepség alkalmából a szegedi Dugonics Társaság koszorúját Móra Ferenc helyezte el Katona síremlékén.
Tóth László (1895–1964) munkáscsaládba született, a református gimnáziumban érettségizett, a budapesti egyetem bölcsészkarán kezdte meg tanulmányait, viszont anyagi gondok miatt abba kellett hagynia. Ezután visszajött szülővárosába, ahol újságíró lett; az őszirózsás forradalom után a Nemzeti Tanács jegyzője, a Tanácsköztársaság idején a direktórium művelődésügyi előadója volt. 1920-ban másfél éves börtönbüntetésre ítélték, majd szabadulása után a Részvény Nyomdához került, amelynek 1935-ben az igazgatója lett. Tóth László sokat tett azért, hogy a kis vidéki nyomda a magyar irodalom jelentős műhelyévé válhatott; a nyomda segítette Németh László Tanújának megjelenését, majd Németh több más műve is a Részvény Nyomdához került: az Ember és szerep (1934), a Kisebbségben (1939), a Téli hadjárat (1940). A nyomda azonban a sakkfolyóiratával és sakk-könyvekkel is felhívta magára a figyelmet, később pedig számos folyóirat is itt öltött alakot, pl. a Válasz, az Apollo, a Magyarságtudomány stb. Gál István, az Apollo szerkesztője így írt a Részvény Nyomdában folyó magas színvonalú munkáról: „A folyóiratot Tóth László nyomdai fantáziája teljesen átalakította, és az addig és akkor létező magyar folyóiratoktól különböző külalakot biztosított neki. A papírt és a borítólapot ő választotta ki, frissen rendelt betűtípust alkalmazott itt először, kidolgozta a lap tükrét és oldalcímekkel látta el, a címlapok és a hirdetések betűit megállapította. […] Az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt. kiadványai az Amicus, a Bíró, a Kner, az Officina, a Tevan nyomda termékei mellé sorolhatók.”
A folyóiratok és könyvek többségére ráfizetett a nyomda, de a két világháború között szoros kapcsolatot ápolt a kecskeméti református egyházzal, és lelkészek, az egyházban szerepet játszó szőlősgazdák, orvosok, ügyvédek, tisztviselők, tanárok tulajdonában volt, akik fontosnak tartották a nyomda fennmaradását, a magyar kultúra támogatását.
1933-ban a Katona József Kör irodalmi társasággá alakult, fölvette a Katona József Társaság nevet, aki Sántha György alelnök vezetésével jó hírre tett szert.
A korban tervben volt egy írótelep létrehozásáról is, ami azonban meghiúsult – azt a célt, hogy az Alföld városai hozzanak létre egy új színt a magyar kulturális életbe, a Kiss Barnabás jogakadémiai tanár szerkesztette Hajnalodik (1938–1944) című folyóirat igyekezett megvalósítani, azonban a nép érdekeinek hangoztatása, a földreform követelése antiszemita hangokkal, nacionalista megnyilvánulásokkal párosult.

Kecskemét irodalma és irodalmi élete 1945 után

1945 után Kecskemét ugrásszerűen fejlődött – a város fejlődésének lehetőségét az 1949-es megyerendezés teremtette meg: 1950. január 1-től a város Bács-Kiskun megye székhelye lett, a hatvanas és a hetvenes évek intézményteremtéseit követően pedig szellemi-művészi központtá vált.
Bács-Kiskun egye anyagi támogatásával jelent meg 1969 márciusában a Forrás első száma, a folyóirat azóta is őrzi a megyei kötődést, nem csupán anyagi, hanem szellemi kapcsolódásokban is.

A hagyományok továbbélése, a megújulás keresése

Kecskemét irodalmi élete a második világháború lezárulása után mintha ott folytatódott volna, ahol a háború előtt tartott.
A város irodalmi életére továbbra is a Katona József Társaság volt a legnagyobb hatással, a Társaság elnökéé 1946 őszén Tóth Lászlót választották meg, aki 1944 decemberében Kecskemét polgármestere lett, de munkáját fokozatosan ellehetetlenítették (1948 májusában meg fosztották polgármesteri tisztségétől).
A baloldali diktatúra kialakulásának időszakában a Társaság sem kerülhette el a reá szabott sorsot, 1949. november 15-én egyesült a Magyar-Szovjet Baráti Társaság kecskeméti szervezetével: utolsó tevékenységükként a Társaság tagjai 1949. november 11-én megkoszorúzták Katona József Sírját, a sírnál Orosz László, az egy évvel korábban a városba került tanár, irodalomtörténész mondott beszédet.
A közélettől visszavonult, de az irodalmi gondolkodásmód életben tartásában ekkor is fontos szerep jutott Sántha Györgynek.
A Katona József Társaság tevékenysége öt éven keresztül szünetelt, munkájának felújítását a szorosan vett ötvenes éveket követően az olvadás időszakában immáron az újabb értelmiségi-irodalmár nemzedék tagjai sürgették – az elnök ismételten Tóth László lett – itt fogalmazódott meg egy irodalmi folyóirat indításának elképzelése is.
1955 márciusában a politikai változásokhoz kötődve jelent meg a Kiskunság című folyóirat első száma, amely a Katona József Társaság és a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kiadásában látott napvilágot.
A folyóirat tevékenysége meglehetősen rapszodikusnak volt mondható, mert pl. 1955 és 1959 között negyedéves folyóiratként működött, akkor összesen 13 száma jelent meg; az 1956 októberi, abban az esztendőben harmadik szám után például csak 1957 augusztusában jelent meg új szám; 1959 márciusi-áprilisi szám után átmenetileg lezárta működését 1963-ig, majd 1969-ben szűnt meg.
A Kiskunság szerzőgárdája: Joós Ferenc, Szentléleky Tihamér, ifj. Szabadi Sándor, Orosz László, Nagy Czirok László, Szabó Kálmán, Katona Piroska, Kiss István, Heltai Nándor, Szekér Endre, Henkey Gyula, Kőhegyi Mihály, Solymos Ede, Bölcs István, Pozsgay Imre, Zoltán Zoltán, Kálmán Lajos, Bognár András, Hernády Gyula – e szerzők a Forrás folyóiratnál is felsorakoztak.
A korabeli politika hangvétele még a közölt versek egy részének hangját is meghatározta, nem beszélve arról, hogy a lap körül szereplők a politikában történtektől sem határolhatták el magukat, ahogyan akkor senki sem.

A Forrás

A lap 1969-es indulásakor Varga Mihály lett a felelős szerkesztő, aki a Kiskunság című folyóiratot is igazgatta.
A Forrás nem csupán szándékában, hanem szerzőgárdájában is a Kiskunság folytatójának tekinthető, és kezdetben szintén kéthavonta jelent meg.
A lap nevét, szlovákiai ifjúságára emlékezve Madarász László adta (Szlovákiában ilyen nevű diáklapot szerkesztett).
A Forrás az országos színtérről igyekezett maga mellé állítani írókat, költőket, kutatókat, a teljes magyar irodalomból, mert a Forrás az elsők között kereste meg határainkon túl élő magyar írókat.
A megújulást segítette, hogy a hatvanas években már számos elismert író-költő élt a városban, így Buda Ferenc, Hatvani Dániel, Kunszabó Ferenc, Zám Tibor.
A folyóirat indulása és jellemző vonásainak kialakulása ugyanis elválaszthatatlan a Bács-Kiskun megyében a hatvanas-hetvenes évek elején kialakult társadalmi-művészeti-politikai légkörtől.
A város jelentősen gazdagodott kulturális tartalommal a hetvenes években: 1975-ben kezdte el munkáját a Megyei Művelődési Központ (később Erdei Ferencről nevezték el, ma Hírös Agóra); szintén 1975-ben hozták létre a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetet; a Zománcművészeti Alkotóműhelyt; ugyancsak ebben az évben, az ország második nemzeti parkjaként jött létre a Kiskunsági Nemzeti Park; 1976-ban a Magyar Naiv Művészek Múzeuma; 1977-ben a Kerámiastúdió; aztán az MTA Regionális Kutatások Központjának Településkutató Csoportja települt a városba. 1981-ben kezdte munkáját a Szórakaténusz; 1983-ban indult, többek között a rendkívül jelentős Tóth Menyhért-gyűjteményével a Kecskeméti Képtár; 1991-ben a magyar Fotográfiai Múzeum, majd a Katona József Megyei Könyvtár új épületének átadása 1996-ban.

A Forrás mellett

Napjainkban

Jókai Mór

Garzó Imre

Szász Károly

Obernyik Károly

László Károly

Ács Gedeon

Megszakítás