Dr. Turai Gábor Kamil

Népművelő, költő, újságíró, tanár

1952-ben született Gyulán. Szülővárosában, az Erkel Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1970-ben. A szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsész karán kezdett tanulni magyar-olasz szakon, majd beiratkozott teológiára a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémiára. Diplomát az ókeresztény irodalomtörténeti tanszéken kapott. 1987-ben védte meg doktori disszertációját.

1981 óta él Kecskeméten, előbb könyvtárosként, majd újságíróként, 1991-től pedig óraadóként a Tanítóképző Főiskolán dolgozott. 1993-ban kapta meg a főiskolán kinevezését, ahol filozófiát, kulturális antropológiát, esztétikát, magyarságtant, vallástörténetet és etikát tanított. 

Kecskeméti képzőművészeti tárlatok és galériák szervezője, nevéhez számos kecskeméti és vidéki festőművész felfedezése és bemutatása fűződik. Teológiai és filozófiai témájú publicisztikái közül kiemelkedő „A metafizika” c. könyve. Költőként a „Alföldi gyászpompa” című kötetével mutatkozott be. A Jelenlét című irodalmi lapban is jelennek meg versei.  

Elismerései:

Pilinszky János-díj (1991)
Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj 

Művei: 

Alföldi gyászpompa (1990)
A képíró bölcs, Tóth Menyhért (1995)
Magyar metafizika (1996, 2003)
Auschwitz- ma (2004) előszó

Ajánló cikkeiből, tanulmányaiból: 

Cánticum novum 
In: Új Aurora. – 15. évf. 2. sz. (1987), p. 18.

Gusztáv eladta a cukorgyárat
In: Kecskeméti lapok. – 95. évf. 48. sz. (1999. dec. 9.), p. 6.

Bugaci puszták parazsa : Vörös József önálló kötete
In: Jelen-lét. – 2. évf. 1. sz. (2000. ápr.), p. 78.

A. Varga Imre művészetéről : „Kis műhelyben dolgozik a varga”
In: Kecskeméti lapok. – 97. évf. 4. sz. (2001. febr. 1.), Jelenvaló mell., p. 2.

Karma – a rák karmaiban : [Int.]
In: Kecskeméti lapok. – 97. évf. 17. sz. (2001. máj. 3.), p. 4.

Suzuki a szarka csőrében
In: Kecskeméti lapok. – 100. évf. 31. sz. (2004. aug. 26.), p.6

Berobbanás életművel
In: Kecskeméti lapok. – 100. évf. 46. sz. (2004. dec. 9.), p. 7.

[Szívós János galériatulajdonos, festő bemutatása.]

[Bolondság, mondják …]
In: Metro. – 2007. máj. 31. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.

Passzusok a Nagycsütörtökről : Egy tökéletes költemény 
In: Kecskeméti lapok. – 103. évf. 44. sz. (2007. dec. 20.), Magyar múzsa mell., p. 2.

A Kosztka-család történetéből : Csontváry és Tamási találkozása 
In: Kecskeméti lapok. – 104. évf. 2. sz. (2008. jan. 17.), Magyar múzsa mell., p. 6. – Teljes szöveg

[Aki titkolózik…]
In: Metro. – 2008. jan. 31. csütörtök, Kecskemét mell. p. [1].

Szabadságot a sajtónak (is)! 
In: Magyar múzsa. – 1. évf. 1. sz. (2008. márc.), p. 32-34.

[A líra meghalt? Túl mohó kezekkel téptük a kényes leány habtestét?] 
In: Metro. – 2008. ápr. 3. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.

[Az idei Anyák napjához közeledve egy olyan szoknyást idézek meg…] 
In: Metro. – 2008. ápr. 24. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.

A játékról 
In: Metro. – 2008. május 15. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.

Bor
In: Metro. – 2008. jún.19. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.

Halottak Napja 
In: Metropol. – 2008. okt. 22., Kecskemét mell. p. 1.

Élők Napja 
In: Metropol. – 2008. nov. 13., Kecskemét mell. p. 1.

Emberség 
In: Metropol. – 2009. jan. 15., Kecskemét mell. p. 1.

Csengőbarack / Turai Kamil
In: Metropol. – 2009. ápr. 9., Kecskemét mell. p. 1.

Befutás / Turai Kamil
In: Metropol. – 2009. máj. 21., Kecskemét mell., p. 1.

Felpattant az ördöglakat 
In: Magyar napló. – 24. évf. 8. sz. (2012. aug.), p. 60-61. – Teljes szöveg
[Agócs Sándor: Ördöglakat a számim című kötetéről.]

Ajánló verseiből:

Turai Gábor Kamil versei 
In: Jelen-lét. – 2. évf. 1. sz. (2000. ápr.), p. 55.

Villanás
In: Jelen-lét. – 2. évf. 3. sz. (2000. dec.), p. 109.

Tört siralom
In: Kecskeméti lapok. – 97. évf. 10. sz. (2001. márc. 14.), Jelenvaló mell. p. 3.

Hó a kohóban 
In: Jelen-lét. – 3. évf. 1. sz. (2001. jún.), p. 133.

Édes intelem Nintinek
In: Jelen-lét. – 3. évf. 3. sz. (2001. dec.), p. 180.

Vigaszvers Melindagyémántnak 
In: Kecskeméti lapok. – 98. évf. 14. sz. (2002. ápr. 11.), Jelenvaló mell. p. [5.]

Junó dédelgetése 
In: Polisz. – 64. megj. (2002. ápr./máj.), p. 68.

Junói Madonna 
In: Polisz. – 64. megj. (2002. ápr./máj.), p. 68.

Tisza-titka : avatóvers 
In: Polisz. – 89. (2005. nov.), 75. p.

Szívós János festőművész állandó kiállítása. – Kecskemét : Print 2000 Ny., [2011]
[A kötetben szereplő verseket írta.]

Róla szóló cikkek, írások:

Sárga Gyász
In: Demokrata. – 5. évf. 2. sz. (1990. márc./ápr.), p. 86-88.

Turai Kamil : Magyar metafizika / Pap Gábor
In: Kecskeméti lapok. – 99. évf. 23. sz. (2003. jún. 19.), Jelenvaló mell. p. 1.

A nyelv metafizikája / Dr. Szécsi Gábor
In: Kecskeméti lapok. – 99. évf. 26. sz. (2003. júl. 10.), Jelenvaló kulturális mell., p. 4.

Kecskeméten döntöttek a városi díjak odaítéléséről / H. I.
In: Petőfi népe. – 67. évf. 102. sz. (2012. máj. 2. szerda), p. 2.

Üzen a homok : antológia 2. / [Antalfy István…et.al], p. 250. (2008)

Városi díjakat adtak át [elektronikus dok. ] / H.I.
In: Baon. – 2012. máj. 31. – Teljes szöveg

Adatforrás:  

Kecskeméti lapok.- 87. évf. 30. sz. (1991. júl. 26.), p. 7.  

www.kecskemet.hu. – 2012. ápr. 27.

Megszakítás