Ulrich Gábor

Képzőművész, animációs rendező, művészeti pedagógus

1967-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a Kecskeméti Főiskola vizuális nevelés szakán, az Iparművészeti Egyetem tipográfus szakán , valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében végezte. 1992 óta szabadfoglakozású tervező grafikus. 1994-től 2001-ig óraadó tanár a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán. 2002-től a Kecskemétfilm Kft.-nél készít filmeket. Munkáinak középpontjában az emberi test organikus struktúrái állnak. Alkotásaiban a formanyelvi kísérletek képzőművészeti látásmóddal párosulnak. Szerzői filmjeit több mint húsz ország filmfesztiváljai -köztük az annecy, hiroshimai, rio de janeiro-i, kijevi, zágrábi, espinho-i, lipcsei- válogatták be versenyprogramjukba. Mielőtt című filmjét 2005-ben jelölték a szakma egyik legnagyobb elismerésének számító Cartoon d’Or díjra. Vezetőségi tagja a Magyar Filmművészek Szövetsége Animációs Szakosztályának.


Elismerései:
Kecskeméti Téli Tárlat díja (1998)
Hungaropack fődíj (2000)
World Star Award (2000)
Idegen test – Retina Film Fesztivál, a zsűri különdíja (2002)
Idegen test – Sauve qui peut le court-métrage, Special prize (2002)
Pro Typographia (2003)
Hommage – Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle, a zsűri különdíja (2004)
Cinanima Nemzetközi Filmfesztivál 7 perc alatti filmek kategóriájának 1. díja (2004)
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle – az MTV különdíja, az Első Pécsi Mozgókép Fesztivál animációs kategóriájának díja (2005)
Mielőtt – CINANIMA, the International Animated Film Festival of Espinho, Prize Class A (2005)
Mielőtt – Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle, a Magyar Televízió különdíja (2006)
Hungaropack fődíj (2007)
World Star Award (2007)
Ssshottt! Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle, az animációs kategória második díja (2008)
Desdemona Break Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle, a diákzsűri díja (2008)
Nyomda- és Papíripari Szövetség díja (2008)
Pozsonyi Fotóhónap Könyvdíja (2008)
Lebegés, avagy tíz bagatell – Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, a legjobb kísérleti film díja (2009)
A hentes zsebrádiója – Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle, az animációs kategória második díja, a kísérleti kategória második díja (2010)
Magyar Filmkritikusok Díja – A legjobb animációs film díja. (2010)
Balázs Béla-díj (2011)


Filmjei:

Idegen test / Foreign Body (2002) Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton

Hommage (2004) Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton

Mielőtt / Before (2005)  Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton

Ssshottt! (2007)

Desdemona Break (2007)  Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton

Panopticum (2008) Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton

Lebegés, avagy tíz bagatel (2009) Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton

A hentes zsebrádiója (2010)


Interjúk, beszélgetések:

Interjú – Cinefest, 2011

Interjú – Animateka, 2011

Kultikon, Duna Televízió 2012. 04. 05Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton

Körzeti magazin – Szeged, Magyar Televízió 2 2010. 10. 15.  Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton


Kiállítása:

Testkontroll, 2012. május 14 – június 08. Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Galériája

Cikkek róla, alkotásairól:

A rajzolók szerződése / Varga Balázs
In: Forrás. -38. évf. 3. sz. (2006. március), p 107-112. Teljes szöveg

Filmrendszerváltás / Muhi Klára
In: Filmvilág. -54. évf. 7. sz. (2011. július) Teljes szöveg

Cenzúra lesz vagy cenzúra? / Bársony Éva
In: Népszava. -138. évf. 26. sz. (2011. február 1.) Teljes szöveg

Testkontroll / Podmaniczky Szilárd
In: Forrás. -44. évf. 5. sz. (2012. május), p 74-76. Teljes szöveg

Ulrich Gábor grafikái
In: Forrás. -44. évf. 5. sz. (2012. május), p 77-83. Teljes szöveg

Genezis, létezés, pusztulás?

In: Librarius.hu, 2012. május 18. Teljes szöveg

Testkontroll
In: Librarius.hu, 2012. május 12. Teljes szöveg

Díj A hentes zsebrádiójának
In: Librarius.hu, 2012. január 31. Teljes szöveg

A nemzeti erőforrás miniszter által a 2011. március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából adományozott művészeti díjak
In: Oktatási és kulturális közlöny. 3. évf. 10. sz. (2011. máj. 5.), p 1040. Teljes szöveg

Az idegen test fesztiválokra indul
In: Petőfi Népe. – 57. évf. 136. sz. (2002. jún. 14.), p. 9. – Teljes szöveg

A rajzolók szerződése / Varga Balázs
In: Forrás. -38. évf. 3. sz. (2006. március), p 107-112. Teljes szöveg

Díj A hentes zsebrádiójának
In: Librarius.hu. – (2011. jan. 31.) Teljes szöveg

A nemzeti erőforrás miniszter által a 2011. március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából adományozott művészeti díjak
In: Oktatási és kulturális közlöny. 3. évf. 10. sz. (2011. máj. 5.), p 1040.

Filmrendszerváltás / Muhi Klára
In: Filmvilág. -54. évf. 7. sz. (2011. július)

Ulrich Gábor grafikái.
In: Forrás. – 44. évf. 5. sz. (2012. május), p 77-83. Teljes szöveg

Testkontroll / Podmaniczky Szilárd
In: Forrás. -44. évf. 5. sz. (2012. május), p 74-76. Teljes szöveg

Genezis, létezés, pusztulás?
In: Librarius.hu. – (2012. máj.18.) Teljes szöveg

Ulrich szerint a világ.
In: Hirosveny.hu. – (2013. 11. 30.) Teljes szöveg

Első díjas lett a Balansz
In: Hiros.hu 2016. 09. 26. – Teljes szöveg

A Kápolna Galériában ma nyílt meg Ulrich Gábor „Szertár” című kiállítása.
In: Hiros.hu. – (2017. 06. 22.). – Teljes szöveg

Halott ember azt mond, amit akar – Ulrich Gábor Szertár című kiállítása.
In: Librarius.hu. – (2017. 07. 04.) Teljes szöveg

Ulrich Gábor szobrászati kiállítása Bukarestben.
In: Hiros.hu. – (2017. 10. 06.) Teljes szöveg

Fémszobrok bűvöletében : Ulrich Gábor szobrairól / Kriskó János
In: Forrás. – 50. évf. 9. sz. (2018. szept.), p. 65-68. Teljes szöveg

Face 2 Face : Ulrich Gábor és Szurcsik József arcaival szemtől szemben / Gaál József
In: Forrás. – 52. évf. 4. sz. (2020. ápr.), p. 76-96. Teljes szöveg

A Dűne nyerte el a Magyar Művészeti Akadémia díját – Videóval
In: Hiros.hu. – (2020. 10. 19.) Teljes szöveg

Animáció
In: Kecskeméti lapok. – 116. évf. 19. sz. (2020. nov. 5.), p. 3. Teljes szöveg

Svájcban nyert a Dűne, Ulrich Gábor filmje.
In: Librarius.hu. – (2021. 10. 12.) Teljes szöveg

Ulrich Gábor rövidfilmje kíséri a mozikban Az örökbeadást
In: Librarius.hu. – (2021. 11. 21.) Teljes szöveg

Ulrich Gábor titkai.
In: Librarius.hu. – (2021. 12. 26.) Teljes szöveg

A kultúra sosem statikus – dinamikus logó a Hírös Agóra új arculatában
In: Hiros.hu. – (2022. 02. 04.) Teljes szöveg

KAFF: A legkisebb és legegységesebb szakosztály / Vodál Vera
In: filmszovetseg.lapunk.hu, Teljes szöveg

Ulrich Gábor honlapja

Szoboszlay Péter

Animációs filmművész, rendező, grafikus, tanár

Diósgyőrött született 1937. április 27-én.
1961-ben kapott diplomát a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán. 1966 óta készít önállóan egyedi, illetve rövid reklámfilmeket, TV műsorszignálokat, animációs főcímeket, filmbetéteket, amelyeknek írója és rendezője is. 1961-ben lett a Pannónia Filmstúdió munkatársa, kezdetben grafikai tervezőként, majd háttértervezőként. Először 1965-ben rendezett saját animációs filmet. 1966-tól a Pannónia Filmstúdió rendezője.
Filmjeit több külföldi országban bemutatták.
1981-ben költözött Kecskemétre, ahol a Kecskeméti Animációs Filmstúdióban kezdett dolgozni rendezőként.
1972-től élete összekapcsolódott a szakmai oktatással, tanítással: dolgozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, a Magyar Iparművészeti Főiskolán, a Kubai Televízió Havannai Animációs Stúdiójában, a finn YLE Televíziónál, a stuttgarti Képzőművészeti Főiskolán, az izlandi Képző- és Iparművészeti Főiskolán. Kecskeméten 1998-tól 10-16 éves gyerekeket is tanít az animációs film rejtelmeire.

Kitüntetései, elismerései:

A miskolci filmfesztivál díja (1968, 1972)
A chicagói filmfesztivál Bronz Hugó-díja (1977)
A szaloniki filmfesztivál különdíja (1977)
Balázs Béla-díj (1984)
kritikusok díja (1987)
A kairói gyermekfesztivál Silver Cairo díja (1990)
Magyar Filmszemle Életmű-díja (2010)

Filmográfia:

Gusztáv, a társas lény (1965)
Gusztáv makacs (1966)
Ha én felnőtt volnék (1966)
Aki bújt, bújt… (1968)
Sós lötty (1968)

Mézga család (1969-1974)
Gyula vitéz télen-nyáron (1970)
Rend a házban (1970)

Egy csepp vér (1972)
Össztánc (1972)

János vitéz (1973)
Több mese egy sorban (1974)
Gusztáv elidegenedik (1975)
Hé, te! (1976)

Történet N-ről (1978)
Mese habbal (1979)
Liftrapszódia (1981)
Megmutatom, messziről (1981)
Gyerekek szürke háttér előtt (1983)
Hogyan került Eszter az asztalra? (1986)
Tinti kalandjai (Gyulai Líviusz mellett, 1987-1989)
A Télapó kisinasa (1989)
Játék-klip (1990)
Szent Mihály-napi játékok (1992)
A metróban (1994)
Magyar népmesék (1995)
Na… bumm! (1996)
Maszkok, lovak, szekerek (1999)
100 éve történt (2000)
Ujjgyakorlatok 2000-2002
Füled érjen bokáig! (2004)
Tíz centire a föld fölött (2005)
Az ezredév
Beugrom a nagybőgőbe
Ez a módi
Fent és lent
Híveim, magyarok!
On the underground

Rabló, pandúr
Úr ír

Önálló kötetei, tanulmányai:

A rajzfilm (1977)

Torontó ’84 : Az útmutatás elmaradt
In: Filmkultúra. 20. évf. 5. sz. (1984. szept.-okt.), p. 117-127.

Műterem : Dózsa Tamás: Játék
In: Filmkultúra. 22. évf. 5. sz. (1986. szept.-okt.), p. 45.

Róla szóló cikkek:

Van-e magyar rajzfilmiskola? – Válaszol Reisenbüchler Sándor, Kovásznai György, Szoboszlay Péter / B. Varga Zsuzsa
In: Filmvilág. 14. évf. 23. sz. (1971), p. 12-14.

A jelenlét animációja / Dániel Ferenc
In: Filmkultúra. 20. évf. 5. sz. (1984. szept.-okt.), p. 97-109.

Szoboszlay Péter
In: Filmkultúra. 22. évf. 9. sz. (1986), p. 52-53.

Kultúránk követeként : Szoboszlay Péter rajzfilmrendező / K. J.
In: Kecskeméti szemle. 1990. júl., p. 13-14.

Szoboszlay Péter grafikái
In: Valóság. 37. évf. 6. sz. (1994), p. 30, 35, 75, 85, 92, 105.

Leltár : Beszélgetés Szoboszlay Péter Balázs Béla díjas filmrendezővel / Daróczi Kiss Márta
In: Köztér. 2. évf. 2. sz. (1999. febr.), p. 4.

Animált ezredforduló : 100 éve történt / Kemény György
In: Filmvilág. 44. évf. 8. sz. (2001. aug.), p. 52-53. Teljes szöveg

Animációs korrajz
In: Népszava. 129. évf. 28. sz. (2001. febr. 2.), p. 13.

Száz éve történt : Animációs számvetés
In: Magyar nemzet. 64. évf. 29. sz. (2001. febr. 3.), Millennium mell. p. 1. Teljes szöveg

A századforduló – Kecskemétről : Szoboszlay Péter sorozata a Duna Tévén
In: Kecskeméti lapok. 97. évf. 5. sz. (2001. febr. 8.), p. 4.

Klösz bácsi kamerája : Beszélgetés Szoboszlay Péterrel / Dizseri Eszter
In: Filmvilág. 44. évf. 8. sz. (2001. aug.), p. 51-52. Teljes szöveg

Elődeink gondolatai száz évvel ezelőttről
In: Metro. 5. évf. (2002. nov. 5.), p. 6.

Táborozó rajzfilmesek
In: Kecskeméti lapok. 99. évf. 26. sz. (2003. júl. 10.), Jelenvaló kulturális mell. p. 5.

Szárnypróbálgatások / csenki
In: Kecskeméti est. 6. évf. 6. sz. (2004. márc. 18./31.), p. 20.

Kapcsolatunk a léttel – az animáció nyelvén : Szoboszlay Péter rajzfilmrendező. – (Heti portré)
In: Heti Grátisz. 6. évf. 24. sz. (2005. jún. 18.), p. 7.

A játék komolysága : Szoboszlay Péter animációi / Varga Zoltán
In: Filmvilág. 48. évf. 10. sz. (2005. okt.), p. 31-34. Teljes szöveg

A kecskeméti stúdió képviseli Magyarországot
In: Petőfi népe. 61., [évf.] 58. sz. (2006. márc. 9. csütörtök), p. 3.

Nemzetközi megmérettetéseken a Kecskemétfilm
In: Városházi hírek. 9. évf. (2006. júl.), p. [2.] Teljes szöveg

100 éve történt
In: Filmévkönyv 2007 / [szerk. Löwensohn Enikő] . – [Budapest] : M. Nemz. Filmarch., [2007]. – p. 186.

A mozgókép és a teremtés : [Int.] / Lázár Fruzsina. – (A hét arca)
In: Magyar nemzet. 70. évf. 221. sz. (2007. aug., 14. kedd), Műsorújság mell. p. 2.

Rajzban a világ / Zergi Éva
In: Vox mozimagazin. – 8. = (124.) sz. (2007. aug.), p. 68-71. Teljes szöveg

Animáció hangokra, zenei részletekre
In: Filmévkönyv 2009 / [szerk. Löwensohn Enikő] . – [Budapest] : M. Nemz. Filmarch., [2009]. – p. 150.

Megmozgatott zene : Animated Music
In: Filmévkönyv 2009 / [szerk. Löwensohn Enikő] . – [Budapest] : M. Nemz. Filmarch., [2009]. – p. 154-155.

Saját rendezésű filmjével nyert Vörös Kristóf / S. H
In: Petőfi népe. 64. évf. 129. sz. (2009. jún. 4. csütörtök), p. 4.

Szoboszlay Péter életműdíja
In: Petőfi népe. 65. évf. 19. sz. (2010. jan. 23. szombat), p. 2.

Minden a véletlen műve : [Int.] / Borzák Tibor
In: Szabad föld. 66. évf. 4. sz. (2010. jan. 29.), p. 6.

Valaki játszik velünk : Szoboszlay Péter a habzó celluloidszalagról, az 56-os villamosról és az összeházasított hátborzongatásról : [Int.] / Lőcsei Gabriella
In: Magyar nemzet. 73. évf. 29. sz. (2010. jan. 30. szombat), Magazin mell. p. 23. Teljes szöveg

Életmű-díj Szoboszlay Péternek : [Int.] / Gál Orsolya
In: Kecskeméti lapok. 106. évf. 3. sz. (2010. febr. 3.), p. 9.

„Ezt már nem lehet elhülyéskedni” : Életműdíjjal ismerték el a kecskeméti alkotó munkáját a 41. Magyar Filmszemlén : [Int.] / Rákász Judit
In: Petőfi népe. 65. évf. 32. sz. (2010. febr. 8. hétfő), p. 9.

A játékból születhetnek jó filmek : Beszélgetés Szoboszlay Péterrel / Zalán Vince
In: Filmvilág. 53. évf. 7. sz. (2010. júl.), p. 21-23. Teljes szöveg

Teremtsünk egy saját világot… / Kada Erika
In: Hírös naptár. 3. évf. 5. sz. (2010. szept.-dec.), p. 14-15. Teljes szöveg

Valamennyi animációs filmet beválogatta a zsűri
In: Petőfi népe. 66. évf. 69. sz. (2011. márc. 24. csütörtök), p. 14.

Kreativitás felsőfokon : Magyar animáció / Palotás János
In: Filmvilág. 54. évf. 8. sz. (2011. aug.), p. 42-43. Teljes szöveg

Művész. Szoboszlay Péter Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező mesélt pályájáról…
In: Petőfi népe. 66. évf. 273. sz. (2011. nov. 22. kedd), p. 5.

Új dimenziók lesznek a köztévében
In: Magyar demokrata. 16. évf. 13. sz. (2012. márc. 28.), p. 55.

A szomszéd lova tenyérből ette a szilvát, és kiköpte a magot : Rajz-animációs film készül a vörösiszap-katasztrófáról a devecseri gyerekek emlékei nyomán / Zsámbóki Dóra
In: Petőfi népe. 67. évf. 185. sz. (2012. aug. 8. szerda), p. 3.

Illusztrációiból:

Gilitrütt, a tündérmanó (1978)

A Rézhegyek Királynője : [Népmesék.] (1980)

Aranyhajszál / Pavel Bazsov (1980)

Steps : Angol nyelvkönyv kezdőknek (1996)

A 20. század története fiataloknak / Bihari Péter (2002)

Videófelvételek a Katona József Könyvtárban:

Tiszta kép : A Kecskeméti Rajzfilmstúdió filmjei felnőtteknek (1994)

Szilágyi Varga Zoltán

Grafikusművész, rajzfilmrendező

Kékesen (Erdély, Románia) született 1951. június 23-án.
1970-ben végezte el a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolát, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán 1976-ban szerzett diplomát.
1976 és 1985 között a bukaresti Animafilm rajzfilmstúdió munkatársaként dolgozott.
1984-86 között elvégezte a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendezői szakát. Romániában több sorozatfilm, díszletezés, figuratervezés, filmgrafika után írt és rendezett három „szerzői” rajzfilmet: „Gordiuszi csomó” – Nodul Gordian (1980), 1982 „Aréna” – Arena (1981), 1983 „Monológ” – Monolog (1982)
A rajzfilmkészítésen kívül 1976 és 1986 között képgrafikával, rajzzal és metszetkészítéssel is foglalkozott. Romániában 1976 és 1985 között részt vett minden országos tárlaton, a „35-ös műhely” csoportkiállításain, és a tulceai Metszet Múzeum kiállításain. Könyvterveket, borítókat, címlapokat és illusztrációkat készített a Kriterion, a „Ion Creanga”, a Meridiane és a Didactica kiadók számára. 1984-ben a Monológ című filmjét beválogatták az 1983/84-es év legjobb filmjei közé.
1987-től a Pannónia Filmvállalat kecskeméti műtermének rendezője. 1999-ben” majmok kastélya” egész estés rajzfilm művészeti vezetője volt. 2006-ban készült el „Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére” című 1956-os témájú filmje.

Díjai, elismerései:

Balázs Béla-díj (1992)
„A világlátott egérke / Rokoni pártfogás” – Kínai Animációs Filmfesztivál (Kína-Changzhou), a televíziós programok kategória díja.
„Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére” – 1956 emlékére meghirdetett Kistérségi és Kisközösségi Televíziók VII. Szemléje (Lakitelek), a zsűri különdíja (2006)
57. Berlinálén – egyetlen magyar versenyfilm (2007)
Annecy-i Animációs Világfesztivál résztvevő (2007)
8. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál – „A legjobb forgatókönyv díja” (2007)
 8. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál – „A legjobb animáció” díja „A világlátott egérke/Vonaton ringatózva” című epizódért (2007)

Filmográfia:

Tiszta kép – kísérleti film (1988)
Origo – egyperces (1989)
Ajtó 13. – egyperces (1989)
Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlat (1992)
Apropó (1994)
A majmok kastélya (1999)
Utazás a Föld középpontja felé (2001)
Koan / Ne beszélj! (2004)
A jókedvű örmény temetése (2005)
Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére (2006)

Hazai kiállításaiból:

Stúdió Galéria, Marosvásárhely, Románia (1972)
Csoportkiállítás, Temesvár, Románia; Korunk Galéria, Kolozsvár, Románia (1976)
Törökszentmiklós (1989)
Hincz Gyula állandó gyűjtemény kamaraterme, Vác; Pécsi Kisgaléria (1990)
Tatabánya (1991)
Kecskemét (1993)
Kecskemét (1998)
Kecskemét (2001)
Budapest (2002)
Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét (2007)
A hónap alkotója 2007. Szentendre – MűvészetMalom és Dachau – Modern Művészetek Múzeuma (2007. június)

Külföldi kiállításaiból:

Offenbach am Main: csoportkiállítás (1973)
Frankfurt am Main: csoportkiállítás (1976)
MIRO rajzverseny, Barcelona (1977)
MIRO rajzverseny, Barcelona (1979)
Moszkva: csoportkiállítás (1983)
Krakkó, Varsó: csoportkiállítás (1983)
MIRO, Barcelona (1985)
Annecy Fesztivál, Franciaország (1999)

Közreműködőként:

The light of the world (25 perc) – John Halas munkájában mint kivitelező rendező.
L’oeil du loud” (A farkas szeme) (26 perc) – Hoel Caouissin munkájában mint a grafikai stílus és storyboard szerzője.
Un cadeau pour celim (Egy ajándék Szelimnek) – Henri Heidsieck munkájában mint a pilot film kivitelező rendezője.
Pomme d’ api” II. sorozat – Hoel Caouissin munkájában mint animációs rendező.
Lenny und Twiek” (Lenni és Twiek) (4 perc) – a J.E.P. Produkció munkájában mint kivitelező rendező.
„Lieber dachs…” (A kedves borz…) (6 perc) – a J.E.P. Produkció munkájában mint figuratervező és kivitelező rendező.

Önálló kötetei, írásai:

Rajzok [Katalógus] : Drawings (1993)

Róla szóló cikkek, tanulmányok:

Üres vonatok járnak mindenfelé, s azokat nézzük : Beszélgetés Szilágyi Varga Zoltánnal, a Majmok kastélya társalkotójával
In: Grádics : a Kecskeméti Lapok és az Alföldi Lapok kulturális melléklete. – 3. évf. k.sz. (1999. jún. 10.), p. 12.

Kecskemét a Hírös rajzfilmváros : [Riport] / Vadas Zsuzsa
In: Nők lapja. 50. évf. 27. sz. (1999. júl. 07.), p. 78-79.
[Az 5. Nemzetközi Animációs Filmfesztivál összefoglalója. Mikulás Ferenc fesztiváligazgató és Szilágyi Varga Zoltán rajzfilmrendező is nyilatkozik.]

Kilincsek és szabadiskola
In: Petőfi népe. 54. évf. 288. sz. (1999. dec. 10.), p. 2.
[Én így kilincselek … címmel nyílt kiállítás a Bagoly utcai Meditres Egészségházban Szilágyi V. Zoltán fényképeiből és festményeiből.]

Köszöntjük a 30 éves kecskeméti rajzfilmstúdiót!
In: Kecskeméti lapok. 97. évf. 27. sz. (2001. júl. 12.), p.12.

Magyar animációs filmek sikere
In: Magyar hírlap. 38. évf. 136. sz. (2005. jún. 13. hétfő), p. 15.
[Az Annecyben rendezett nemzetközi filmfesztiválon Szilágyi Varga Zoltán is díjat kapott.]

7. Kecskeméti Animációs Film Fesztivál
In: Kecskeméti lapok. 101. évf. 22. sz. (2005. jún. 16.), KAFF 2005 mell., p. 1-4.

Díjazták a magyar rajzfilmeket / R. J.
In: Petőfi népe. 60. évf. 236. sz. (2005. okt. 8. szombat), p. 2.

Magyar animációs sikerek Kínában
In: Népszava. 239. sz. (2005. okt. 12.), p. 6.

[A Kecskemétfilm Kft. két új alkotása, A világlátott egérke és a Gyöngyvirág Palkó című filmek nyertek díjat a Nemzetközi Animációs és Digitális Művészeti Fesztiválon (CICDAF), Mikulás Ferencet meghívták a 2006-os fesztivál előzsűrijébe.]

Magyar kisfilmek mindenütt / Cs. G.
In: Népszabadság. 63. évf. 252. sz. (2005. okt. 27. csütörtök), p. 16.

Magyar rövidfilmek külföldön
In: Népszava. 252. sz. (2005. okt. 27.), p. 6.

Animációs siker. Két kecskeméti rendező alkotása is bejutott a Hiroshima 2006 Animációs Fesztivál versenyprogramjába… / (R. J.)
In: Petőfi népe. 61. [évf.] 132. sz. (2006. jún. 8. csütörtök), p. [4.]

Végrehajtott halálos ítélet : Mansfeld Péter kivégzési jegyzőkönyvéből készül film / Rákász Judit. – (Kecskemét és környéke)
In: Petőfi népe. – 61., [évf.] 218. sz. (2006. szept. 16. szombat), p. [5.]

Szénrajzok : Szilágyi Varga Zoltán  a Matyi-házról, Ceauescu portréjáról és a fiúról, akinek a halála ma is vitatéma / Lőcsei Gabriella
In: Magyar nemzet. 69. évf. 275. sz. (2006. okt. 7. szombat), Hétvégi magazin mell. p. 23.

Kecskeméti alkotó filmbemutatója október 23-án
In: Petőfi népe. 61. [évf.] 246. sz. (2006. okt. 19. csütörtök), p. 5.

Utolsó percek / (borzák)
In: Szabad föld. 62. évf. 42. sz. (2006. okt. 20.), p. 12.

[Szilágyi Varga Zoltán Mansfeld Péterről készített animációs filmjéről nyilatkozik.]

Mansfeld-etűd / Pogonyi Lajos, Kovács Bence
In: Népszabadság. 64., [évf.] 252. sz. (2006. okt. 27. péntek), Jövő7 mell. p. 6.

Animációs filmek versenye Budapesten
In: Magyar hírlap. 39. évf. 275. sz. (2006. nov. 24. péntek), p. 19.

Rajzolt filmrealizmus : Megnyílt az animációs filmek nemzetközi fesztiválja az Urániában / Muray
In: Magyar nemzet. 69. évf. 328. sz. (2006. dec. 1. péntek), p. 15.
[Az AniFest Fesztivál egyetlen magyar résztvevője Szilágyi Varga Zoltán, Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című animációs filmje.]

Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére
In: Filmévkönyv 2007 / [szerk. Löwensohn Enikő] . – [Budapest] : M. Nemz. Filmarch., [2007]. – p. 181.

Találkozás Szilágyi Varga Zoltánnal / Mogyorósi Géza
In: Kapu. 20. évf. 3. sz. (2007), p. 62.

Mostohaöcsike a csúcson : Mostanában nem próféta saját hazájában az animáci / Varsányi  Gyula
In: Népszabadság. 65. évf. 22. sz. (2007. jan. 26. péntek), p. 10.

Animációs versenyfilm Berlinben
In: Népszava. 22. sz. (2007. jan. 26. péntek), p. 6.

Berlinale: ringben a magyarok is : Jiri Menzel Robert de Niro, Francois Ozon, Bill August filmje a nemzetközi fesztiválon / Bársony  Éva
In: Népszava. 34. sz. (2007. febr. 9. péntek), p. 6.

KAFF-díjazottak : Az idén is adományoztak életműdíjat a fesztiválon
In: Metro. 2007. jún. 28. csütörtök, Kecskemét mell. p. 2.

A kecske jegyében / Stőhr Lóránt
In: Élet és irodalom. 51. évf. 26. sz. (2007. jún. 29.), p. 30.

Annecy: Az animáció Cannes-ja
In: Cinema. 7. sz. = (188.) (2007. júl.), p. 16.

Szilágyi Varga Zoltán díja : [Hír]
In: Népszava. 271. sz. (2007. nov. 21. szerda ), p. 6.
[A kecskeméti rajzfilmrendező a Mansfeld Péter emlékéra című animációs filmjéért 3. díjat nyert a 15. Damaszkuszi Nemzetközi Filmfesztiválon.]

Most mindenki megnézheti, ki mit tanult / S. H
In: Petőfi népe. 63. évf. 132. sz. (2008. jún. 7. szombat), p. 5.

Magyar animációk a brazil fesztiválon
In: Magyar nemzet. 71. évf. 189. sz. (2008. júl. 12. szombat), p. 15.

[Horváth Mária és Szilágyi Varga Zoltán is részt vesz a 16. Anima Mundin.]

Filmdíj hét és fél percért
In: Népszava. 176. sz. (2008. júl. 29. kedd), p. 11.
[A derviói animációs fesztiválon a zsűri különdíját nyerte Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című munkája.]

Olasz különdíjat kapott a Jegyzőkönyv : Az alkotás Mansfeld Péter kivégzésének történetét eleveníti fel / Rákász Judit
In: Petőfi népe. 63. évf. 179. sz. (2008. aug. 1. péntek), p. 2.

Különdíj a derviói filmfesztiválon
In: Metropol. 2008. aug. 7. csütörtök, Kecskemét mell. p. 1.

[Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv című szénrajz-animációja nyerte a zsűri különdíját az olaszországi Dervióban.]

Animációs sikerek
In: Magyar nemzet. 71. évf. 271. sz. (2008. okt. 3. péntek), p. 14.

Legjobb lett a jegyzőkönyv
In: Népszava. 243. sz. (2008. okt. 16. csütörtök), p. 11.
[Szilágyi Varga Zoltán Mansfeld Péter emlékére készített filmje nyerte el a  legjobb animáció díját a Balkaniana animációs filmfesztiválon.]

Magyar animáció lett a régió legjobbja
In: Vasárnapi Petőfi népe. 11. évf. 42. sz. (2008. okt. 19.), p. 20.

Kecskeméti filmek a világban : Szilágyi Varga Zoltán a szöuli fesztiválon / R. J.
In: Petőfi népe. 65. évf. 172. sz. (2010. júl. 26. hétfő), p. 5.

Díszvendég a magyar animáció : [Hír]
In: Népszava. 137. évf. 236. sz. (2010. okt. 9.), p. 6.

[A bukaresti nemzetközi animációs filmfesztiválon a kecskeméti Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv (2006) című műve is részt vesz.]

Határátlépők : Háy Ágnes és Szilágyi Varga Zoltán kísérleti filmjei : KAFF 2011 – 10. / Palotai János
In: Balkon. 7-8. sz. (2011), p. 56-57.
[A 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a retrospektív vetítések keretében játszották le Háy Ágnes és Szilágyi Varga Zoltán filmjeit. A cikk ezeket a filmeket elemzi.]

Filmfelvételek:
Utazás a föld középpontja felé [videodok. ] / Szilágyi Varga Zoltán. – [Kecskemét] : Kecskemétfilm Kft., [2011]

Orosz István

Grafikus, animációs filmrendező

A grafikusművész-író 1951. október 24-én született Kecskeméten. Édesapja dr. Orosz László irodalomtörténész, édesanyja Nitsovits Éva magyartanár. A Katona József Gimnáziumban érettségizett, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola grafika szakán szerzett diplomát 1975-ben.
Tanulmányai után előbb díszleteket tervezett (többek között a kecskeméti Katona József Színház számára), majd az animációs filmezés területén rendezőként dolgozott. Grafikusművészi pályáját az autonóm és alkalmazott grafika, főként a plakát és az illusztráció jellemzi: színházi, film és kiállítási plakátokat is tervezett, a kelet-európai politikai rendszerváltáskor néhány politikai plakátot is készített. Nevéhez kapcsolódik a híres „Tovarisi, konyec” című 1990-es választási plakát is. Néhány évig az Ünnepi Könyvhét plakátjait is ő készítette. Kulturális plakátjaival a magyar plakátművészet egyik különös, egyéni hangú kiemelkedő alkotója. A D.O.P.P. magyar plakátművészeti csoport egyik alapítója Ducki Kristóffal, Pincehelyi Sándorral és Pócs Péterrel közösen. A Magyar Iparművészeti Főiskola vendégtanára, 2004 óta a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének tanára. Tagjai közé választotta az Alliance Graphique Internationale, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, valamint a Magyar Művészeti Akadémia is. Az egyetlen magyarországi művész, akinek alkotása bekerült a londoni Tate Modern Galéria gyűjteményébe.
A magyar és nemzetközi művészvilágban egyaránt elismert művész, alkotásaival rendszeresen szerepel a hazai és a nemzetközi képzőművészeti tárlatokon is. Munkásságát több kitüntetés és állami díj fémjelzi. 2011-ben Kossuth-díjat, 2013-ban Prima Primissima Díjat kapott, 2018-ban a Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze Díj Bizottsága a Nemzet Művésze címet adományozta neki.
Szülővárosával nagyon jó kapcsolatokat ápol. A művészeti rendezvények rendszeres szereplője, aki büszke kecskeméti gyökereire. Kecskemét városa 2018-ban a Város Kulcsa díjjal ismerte el tevékenységét.

1984 óta használja az „OUTIS” (Utisz): Senki művésznevet is. Ezt az álnevet Odüsszeusz használta a küklopsz elleni harcban, amely a szörny megvakításával végződött. A jelképes, ironikus név értelmében Orosz művészete egyfajta támadás a szem ellenében.

Szépirodalommal is foglalkozik, verseket, novellákat és esszéket ír. Több kötetete megjelent már. Felesége Keresztes Dóra grafikus, animációs filmrendező. Két gyermeke van.                                                                        

Orosz István honlapja

Elismerései:

„Student Graphic Design Competition” of Print Magazine első díja (New York, 1974)
Zágrábi Animációs Világfesztivál legjobb első filmje – Csönd (1977)
A Miskolci Filmfesztivál díjai (1979, 1987)
Krakkói Rövidfilmfesztivál díja – Álomfejtő (1981)
Három fődíj és két különdíj a Tervezőgrafikai Biennálékon, Békéscsaba (1981, 1986, 1992, 1996)
A Miskolci Grafikai Biennálé díjai (1985, 2000)
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai (1985, 1991)
Film- és tévékritikusok 1985. évi díja, Budapest (1985)
Oberhauseni Filmfesztivál Nemzetközi Filmklubok díja (Ah, Amerika!) (1986)
Derkovits-ösztöndíj (1986)
Az  International Animated Film Festival díja, Espinho ( 1987)
A tuzlai Portrétriennálé díja (1988)
Országos Rajz Triennálé díja, Salgótarján (1988)
Az Országos Kisgrafikai Biennálé díja, Tihany (1988)
A 14. Grafikai Biennálé aranyérme, Brno (1990)
Balázs Béla-díj (1991)
A 9. Lahti Nemzetközi Plakátbiennálé I. díja (1991)
A győri Médiawave Nemzetközi Film- és Videofesztivál fődíja – Vigyázat, lépcső!) (1991)
Az Art Directors Klub (New York) kiállításának kitüntető oklevele (1991)
Excellence at the Show of Communication Arts Magazine díja (1991)
Master’s Eye Prize, Trnava (1991)
Munkácsy Mihály-díj (1993)
Excellence of Society of Newspaper Design, New York (1993)
Biennial Miniprint Exhibition „Prix d’Achat” díja, Ljubljana (1994)
International Poster Biennial díja, Varsó (1994)
Az 5. Chaumont-i Plakátkiállítás ICOGRADA díja (1994)
M. C. Escher International Bookplate Competition III. díja, De Baarn (1998)
Creative Distinction Award of European Design Annual (Dublin, 2000)
International Poster Biennial „Golden Bee” díja, Moszkva (2000)
A Retina Filmfesztivál díja, Sellye (2000)
Képzőművészeti Rövidfilmszemle díja, Szolnok (2000)
43rd Annual Exhibition of Society of Illustrators, aranyérem (New York, 2001)
A Képzőművészeti Filmszemle fődíjai (Szolnok, 2002, 2004)
Életműdíj a II. Aranyrajzszög kiállításon (Budapest, 2003)
Érdemes Művész (2005)
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nagydíja (Kecskemét, 2005)
Plakat Kunst Hof Ruettenscheid Prize (Essen, 2007)
A Varsói Plakátbiennálé bronzérme (Varsó, 2010)
Kossuth-díj (2011)
Koller-díj (2012)

Prima Primissima Díj (2013)

Nemzet Művésze cím (2018)

Tisztségei:

Magyar Művészeti Akadémia (tag)
Széchenyi Művészeti Akadémia (levelező tag)
D.O.P.P művészcsoport (alapító tag)
Orosz István grafikusművész honlapja
Aliance Graphique Internationale (tag)

Egyéni kiállításaiból:

Ferencvárosi Pincetárlat (1979)
Kisgaléria, Komárom (1980)
Fészek Klub, Budapest (1983)
Vigadó Galéria, Budapest [Keresztes Dórával] (1985)
Rippl-Rónai József Múzeum, Kaposvár (1987)
Parco G., Nagoya (JP) • Alpino Ginka G., Omiya, Japán (1991)
Pécsi Galéria, Pécs • Dorottya u. Galéria, Budapest (1992)
Casa del Poeta, Mexikóváros (1994)
Vigadó Galéria, Budapest; St. John’s University, New York; Azul G., Guadalajara (Mexikó) (1995)
I Space Gallery, Chicago; Aristotelian University, Theszaloníki (1997)
Mösting Hus G., Koppenhága; Payne Gallery, Betlehem, Pennsylvania; Graphic Archive Studio, Kansas City; Újpest Galéria, Budapest; Tölgyfa Galéria, Budapest – Alex Staudingerrel (1998)
Stúdió Godot Galéria, Budapest – Szerényi Gáborral] (1999)
Tükör által (Szinyei Szalon, 2002)
Dürer (meg)követés (Galéria IX, 2003)
Felhők Poloniusnak – Orosz István retrospektív kiállítása (Ernst Múzeum, 2006)
Orosz István: Plakátok! (Szent István király Múzeum-Rendház, 2009)
Útvesztők térben és időben – Labirintus – Orosz István grafikusművész kiállítása
(Pesterzsébeti Múzeum-Gaál Imre Galéria, 2009)
Paralel valóságok (Bálint Ház, 2010)
Orosz István: Átváltozások (Koller Galéria, 2010)
Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész kiállítása (Forrás Galéria, 2011)
Orosz István grafikusművész kiállítása (Erlin Galéria, 2012)
Vizuális környezetszennyezés (Józsefvárosi Galéria, 2012)

Csoportos kiállításaiból:

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület kiállítása, Budapest (1976-1986)
Nemzetközi Plakátbiennálé, Zacheta G., Varsó (1976-1994)
I-IX. Alk./Terv. Grafikai Biennálé, Békéscsaba (1980-1994)
Plakátbiennélé, Lahti (1979-1993)
Nemzetközi Alkalmazott Grafikai Biennálé, Brünn (1980-1994)
XI-XVII. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc (1981-1993)
A táguló világ, M. of Fun, Matsuya, Tokió (1984)
Nemzetközi Grafikai Biennálé, Ljubljana (1985-1989)
Nemzetközi Meghívásos Plakátkiállítás, Colorado State University, Fort Collins (1985-1997)
Nemzetközi Plakát Triennálé, Museum of Modern Art, Toyama (1985-1997)
100 + 1 éves a magyar plakát. A magyar plakátművészet története 1885-1986, Műcsarnok, Budapest (1986)
Európai Metszet Triennálé, Grado (1987)
DOPP csoport, Magyar Kultúra Ház, Varsó; Magyar Intézet, Prága; A változás jelei, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Kortárs magyar művészet, Dalles T., Bukares; Kelet-Európa és a Szovjetunió új politikai plakátjai, Victoria és Albert Museum, London (1990)
DOPP csoport, Colorado State University, Fort Collins; A változás jelei, Rathaus, Stuttgart; Kortárs magyar művészet, Bánffy-palota, Kolozsvár; Nemzetközi Grafikai Biennálé, Sapporo (1991)
Környezet és fejlődés, Museum of Modern Art, Rio de Janeiro, egyidejűleg a világ 40 múzeumában és galériájában; Art as Activist; Közép- és kelet-európai plakátok vándorkiállítása, USA; A világ legemlékezetesebb plakátjai 1991-ben, UNESCO-vándorkiállítás (1992)
Grafika és design az új világrendben, Marshall University, Huntington (USA) (1993)
Piranéző, Szépművészeti Múzeum, Budapest • 80-as évek – Képzőművészet, Ernst Múzeum, Budapest (1994)
9. Nemzetközi Plakátbiennálé, Helsinki (1995)
Ginza Graphic G., Tokió (DOPP csoport) (1996)
Hommage à M. C. Escher, Róma • DOPP-csoport, Vigadó Galéria, Budapest (1998)
Perspektíva, Műcsarnok, Budapest (1999)
Kontrasztok (Párizsi Magyar Intézet, 2005)
kor – képek (BTM Budapest Galéria, 2006)
FLÖRT (Nemzeti Tánszínház Kerengő Galériája, 2006)
Végleges kaland (Nemzeti Tánszínház Kerengő Galériája, 2008)
A Nap utcai fiúk – Szomjas György 12 játékfilmjének képeire 12 művész válaszol (Forrás Galéria, 2008)
FIAT Lux 2008 – Csoportos kiállítás és performance (Erlin Galéria, 2008)
MAGYAR KARMA – Kiállítás Pócs Péter, Orosz István és Ducki Krzysztof 1988 és 2009 között készült politikai, társadalmi és kulturális témájú plakátjaiból (Bakelit Multi Art Center, 2011)
Arcok – Keresztes Dóra és Orosz István animációs és grafikai kiállítása (Kass Galéria-Móra Ferenc Múzeum, 2011)

Művei közgyűjteményekben:

Art Museum, Lahti
The Israel Museum, Jeruzsálem
Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
M. Escher Foundation, De Baarn (NL)
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Modern Graphic Art Museum, Kairó
Moravská galerie, Brünn
Museum für Kunsthandwerk, Frankfurt am Main
The Museum of Applied Arts, Helsinki
The Museum of Modern Art, Toyama
Victoria and Albert Museum, London

Filmjei:

Csönd (Pannónia Film, 1977)
Holdasfilm (társrendező Keresztes Dóra, 1978)
A sótartó felé (Pannónia Film, 1978)
Álomfejtő (Pannónia Film, 1980)
Apokrif (társrendező Haris László, 1984)
Ah, Amerika! (Pannónia Film, 1984)
Garabonciák (társrendező Keresztes Dóra, 1985)
Aranymadár (társrendező Keresztes Dóra, 1987)
Vigyázat, lépcső! (Pannónia Film, 1989)
A kert (Pannónia Film, 1995)
Sírj! (Pannónia Film, 1995)
Arcok (társrendező Keresztes Dóra, Pannónia Film, 1999)
Fekete lyuk – fehér lyuk (Pannónia Film, 2001)
Az idő látképei (Pannónia Film, 2004)
Útvesztők (MaRa, 2008)
Sakk (Kecskemétfilm, 2010)

Ajánló köteteiből:

Oytis : Grafikák, plakátok, filmek (cop. 1994)
Marcato Multimédia Galéria Hungary : Keresztes Dóra és Orosz István albuma [elektronikus dok. ] (1997)
Orosz István (2001)
Útvesztők I. : harminc vers (2003)
Útvesztők II. : három filmnovella és egy negyedik (2004)
Felhők Poloniusnak (2006)
Körzővel rajzolt víz (2008)
A követ és a fáraó (2011)
Válogatott sejtések: a tojás volt előbb (2013)
Sakkparti a szigeten (2015)
Az idő látképei (2016)
Szent Rinocérosz gyermekei (2017)
Örömajkon örömének (2020)
Pótszarv: novellák (2020)
Könyv a tükörben (2021)
Levelek a nagykövettől (2021)
Mekkora kép! (2021)
Páternoszter: DCXCI (2021)

Ajánló közreműködésével (illusztrálta) megjelent kötetekből:

„…az szók kevés bizonyságok” : Zrínyi-breviárium (1999)
A bolondok hajója : első tized (1999)
Füves könyv / Weöres Sándor (2013)
Az út és erény könyve = Tao te king (2022)


„…Nothing but confusion”
In: Holmi. – 19. évf. 3. sz. (2007. márc.), p. 330-337. Teljes szöveg

Meghalunk a szépségbe’
In: Forrás. – 42. évf. 6. sz. (2010. jún.), p. 66-69. Teljes szöveg

Kertek és labirintusok.
In: Kortárs. – 4. sz. (2012), p. 53-63. Teljes szöveg

Plakát(h) Barát(h)ok : Sorok egy kiállításhoz.
In: Irodalmi szemle. – 55. évf. 4. sz. (2012. ápr.), p. 74-76.

Ajánló a munkásságáról szóló irodalomból:

„A szem örömei” – vagy a szem csapdái : Orosz István grafikáiról / Dobozi Eszter
In: Forrás. – 34. évf. 2. sz. (2002. febr.), p.97-100. Teljes szöveg

Lator László és Orosz István a Nemzetiben [elektronikus dok. ]
In: Litera. – (2009. febr. 12.) Teljes szöveg

Elrejtett világ a tükrökön innen és túl : Orosz István alkotásai, szellemes térjátékai különös asszociációkról, a megismerés lehetőségeinek sokféleségéről szólnak / Somogyi F. Anikó
In: Magyar hírlap. – 43. évf. 112. sz. (2010. máj. 15. szombat), p. 16. Teljes szöveg

Illúziók nagymesterei : Azonosságok és különbségek találkoznak a két művész munkáiban / Somogyi F. Anikó. – Fotó
In: Magyar hírlap. – 43. évf. 125. sz. (2010. jún. 1. kedd), p. 16. Teljes szöveg

Amikor Lenin vereséget szenvedett : Egy legandás játszma krónikája : Orosz István Sakk című, hétperces animációjának ősbemutatója / Kő András
In: Magyar nemzet. – 73. évf. 344. sz. (2010. dec. 18.), p. 15. Teljes szöveg

Orosz István: A követ és a fáraó / Ugry Bálint
In: Szépirodalmi figyelő. – U.f., 10. évf. 5. sz. (2011), p. 96-97. Teljes szöveg

Orosz István kicsit zavarban van : [Int.].
In: Népszava. – 138. évf. 62. sz. (2011. márc. 16.), p. 5. Teljes szöveg

Szemjáték : Arcképek. Orosz István kiállítása [elektronikus dok. ] / Ibos Éva
In: Revizor. – (2011. aug. 4.) Teljes szöveg

A többjelentésű grafikák különös akusztikája : Koller-díj 2012 – Orosz István : ha a lelkiismeret tiszta marad, a zseb nemegyszer meg üres : [Int.] / Hrecska Renáta
In: Magyar hírlap. – 45. évf. 111. sz. (2012. máj. 12. szombat), p. 17. Teljes szöveg

Művészettörténeti nyomozás, avagy képnézésre tanító traktátus / Martos Gábor
In: Múzeumcafé. – 5. évf. 26. sz. (2012. dec. – jan.), p. 19. Teljes szöveg
[A követ és a fáraó című kötetről.]

Kertek és labirintusok.
In: Kortárs. – 4. sz. (2012), p. 53-63. Teljes szöveg

Fényudvarban.
In: Art Limes. – 12. évf. 3. sz. (2015), p. 122-125. Teljes szöveg

A „szemkiszúrás” művészete [Interjú Orosz Istvánnal] / Csörnök Mariann
In: Nemzeti : a Nemzeti Színház magazinja. – 2015. (2. évf.) 6. sz. 44-[47]. p. Teljes szöveg

A tekintet zárójelei : Orosz István alkotásairól / Csanda Máté
In: Barkaonline. – (2015. dec. 1.) Teljes szöveg

Keresztes Dóra és Orosz István grafikusművészek kiállítása.
In: Magyar Művészeti Akadémia online. – (2016. nov.) Teljes szöveg

Attila reinkarnációja: avagy lábjegyzet egy sakkpartihoz.
In: Hitel. – 30. évf. 7. sz. (2017. júl.) p. 7-13. Teljes szöveg

A nemzet művésze lett Orosz István.
In: Kecskeméti Lapok. – 114. évf. 20. sz. (2018. nov. 15.) p. 13. Teljes szöveg

Újabb remekművekkel gyarapodott a Kecskeméti Múzeum.
In: Hiros.hu. – (2019. 05. 30.) Teljes szöveg

Orosz István grafikus volt a vendége a Magyar Kulturális Központnak : Londoni siker.
In: Magyarhirlap.hu. – (2020. szept. 23.) Teljes szöveg

Csodálatos örvénylés – Orosz István novelláskötete / Szakonyi Károly
In: Kultúra.hu. – (2020. 11. 14.) Teljes szöveg

Kitűnő grafikus írta meg a legabszurdabb kortárs magyar regényt / Székely Anna
In: Tudas.hu. – (2021. máj. 13.) Teljes szöveg

Orosz István kiállítása a Bozsó Gyűjteményben.
In: Hiros.hu. – (2021. 08. 13.) Teljes szöveg

70 éves Orosz István.
In: Kultúra.hu. – (2021. 10. 24.) Teljes szöveg

Egy rejtőzködő művész átváltozásai – Látogatóban Orosz Istvánnál / Seres Gerda
In: Kultúra.hu. – (2022. 08. 28.) Teljes szöveg

Megszakítás