Az Univer cégcsoport vezérigazgatója
1938. augusztus 8-án született Kecskeméten.
Tősgyökeres kecskeméti, édesapja a hajdani híres barackpálinka szeszfőzdében dolgozott. Iskoláit is itt végezte, a Katona József Gimnáziumban érettségizett, majd a Kertészeti Főiskola Élelmiszer-technológia Szakára járt, levelező tagozaton munka mellett szerezte meg oklevelét.
Első fontosabb munkahelye a Kecskeméti Konzervgyár volt, ahonnan termelési főosztályvezetőként búcsúzott el 1976-ban. Azóta az Univer ÁFÉSZ-ben és utód vállalatánál érte el vezetői sikereit. Elsőként a hetényegyházi savanyítóüzem irányításával bízták meg. Ő vezette be a környéken az előre szerződéses termeltetést, ami minőségi nyersanyag beszerzést tett lehetővé. 1983-ban felkérték a megüresedett elnöki poszt betöltésére. Nevéhez és tevékenységéhez fűződik a ma már nemzetközileg is jól ismert Piros Arany, a Gulyáskrém és több más termék kifejlesztése. Irányítása alatt az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezet a piacgazdasághoz alkalmazkodó cégcsoporttá nőtte ki magát, amely az ország meghatározó vállalkozása lett.
Gimnazista korától kezdve kosárlabdázott a Petőfi sportegyesületben, nyolc éven át az NB I-es felnőtt keretet erősítette. 1968-ban a szófiai Világifjúsági Találkozón a magyar csapat tagja volt.
A város sportjában és kulturális életében is jelentős támogatóként vett részt cégével. Az Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület elnöki tisztét töltötte be 2002 januárjáig, több éven át volt az Univer Sport Club vezetője.
Hobbija a vadászat és a fogathajtás. Két lipicai lovat tart. Ma már csak délelőttönként dolgozik az Univernél, a délutánjait a családdal tölti.
Számos elismerése közül legbüszkébb a Kecskemét Díszpolgára címre, mivel egész életét szülővárosa határozta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés pedig azért fontos számára, mert politikától mentesen, a cégcsoport közösségének kezdeményezésére találták rá méltónak.
Elismerései:
Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem ezüst fokozata (1974)
Magyar Népköztársaság Érdemérem bronz fokozata (1982)
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1994)
Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető cím (2000)
Munkaügyért Díj (2003)
Gróf Károlyi Sándor Gazdaságfejlesztési Nagydíj (2005)
Bács-Kiskun Megye Sport Díja (2006)
Megyei Príma Díj (2006)
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat (2008)
VOSZ Életmű-díj (2018)
Róla és munkásságáról szóló cikkek:
„A kivárókat lesöprik a porondról …” / Kovai Iván
In: Új szövetkezet. – 43. évf. 3. sz. (1990. január 17.), p. 6.
Kenyérgyárat vett az Univer : A terjeszkedés politikáját folytatja a szövetkezet / Balai F. István
In: Petőfi népe. – 54. évf. 88. sz. (1999. április 16.), p. 7. – Teljes szöveg
Fejleszti hálózatát az Univer : Kenyérgyára már van, a malom még hiányzik / Ballai József
In: Világgazdaság. – 31. évf. 73. sz. = (7583.) sz. (1999. ápr. 16.), p. 17.
Az Univer az ezredforduló szövetkezete
In: Petőfi népe. – 55. évf. 10. sz. (2000. január 13.), p. 8. – Teljes szöveg
Az Univer nagyban játszik / Ballai József
In: Világgazdaság. – 32. évf. 30. = (7794.) sz. (2000. február 14.), p. 9.
„Ránk számíthat Kecskemét” : Beszélgetés Szarka Balázzsal, az Univer elnökével
In: Kecskeméti lapok. – 96. évf. 48. sz. (2000. dec. 7.), p. 7.
Kecskemét új díszpolgára : [Int.] / Szarka Balázs
In: Kecskeméti lapok. – 96. évf. 50. sz. (2000. dec. 21.), p. 2.
Díszpolgár
In: Köztér. – 4. évf. 1. sz. (2001. január), p. 2. – Teljes szöveg
Univer – a növekedés a stratégia / Ballai József
In: Kecskeméti lapok. – 97. évf. 29. sz. (2001. júl. 26.), p. 12.
Részvénytársasággá alakul az Univer Szövetkezet
In: Petőfi népe. – 57. évf. 74. sz. (2002. március 29.), p. 6. – Teljes szöveg
„A kudarcokból tanulni kell, de foglalkozni csak a sikerrel érdemes” / Tóth Tímea
In: Kecskeméti lapok. – 98. évf. 32. sz. (2002. aug. 15.), p. 3.
Értékes Univer-hagyományok új gazdálkodási formában
In: Petőfi népe. – 58. évf. 21. sz. (2003. január 25.), p. 9. – Teljes szöveg
KFC-ből Univer KTE ?
In : Petőfi népe. – 58. évf. 119. sz. (2003. máj. 23.), p. 12. – Teljes szöveg
Az Univer lett a többségi tulajdonos : Új fejezet a konzervgyár történetében
In: Kecskeméti lapok. – 99. évf. 26. sz. (2003. júl. 10.), p. 6.
Az Univer megőrzi piaci pozícióit
In: Petőfi népe. – 59. évf. 78. sz. (2004. április 2.), p. 6. – Teljes szöveg
Piros az arany – és fénylik : Szarka Balázs, az Univer Rt. elnök-vezérigazgatója szerint kevés hazai élelmiszer-beszállító bírja a versenyt / Szakonyi Péter
In: Magyar hírlap. – 37. évf. 86. sz. (2004. ápr. 13.), p. 17.
Folytonosság és fejlődés : Az Univer sem gondtalanul menetel
In: Kecskeméti lapok. – 100. évf. 32. sz. (2004. szept. 2.), p. 3.
Csaknem 30 éve meghatározó poszton / A. Tóth Sándor
In: Petőfi népe. – 60. évf. 15. sz. (2005. január 19.), p. 10. – Teljes szöveg
A legfontosabb vásárlóink bizalma : Rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött az Univer cégcsoport
In: Petőfi népe. – 61., [évf.] 83. sz. (2006. április 8. szombat), p. 9. – Teljes szöveg
A felkészültség szép eredménye
In: Kecskeméti lapok. – 102. évf. 16. sz. (2006. máj. 11.), p. 11.
„Bács-Kiskun megye sportjáért díj”
In: Petőfi népe. – 61., [évf.] 194. sz. (2006. augusztus 19. szombat), p. 7. – Teljes szöveg
Felelőtlen volt az előkészítés
In: Kecskeméti lapok. – 102. évf. 37. sz. (2006. okt. 19.), p. 9.
Az Univer állja a versenyt : Interjú Szarka Balázs vezérigazgatóval
In: Kecskeméti lapok. – 102. évf. 41. sz. (2006. nov. 16.), p. 8.
Átadták a megyei Príma Díjakat
In: Petőfi népe. – 61. évf. 282. sz. (2006. december 2. szombat), p. 5. – Teljes szöveg
A topmenedzser : Szarka Balázs / Bahget Iskander
In: Kecskemét magazin. – 1. évf. 11. sz. (2006. dec. – 2007. jan.), p. 28. Teljes szöveg
Az Univer-cégcsoport halad a maga útján : Hiszik, hogy a nemes tradíciók követése a jövőben is sikert eredményez / A. Tóth Sándor
In: Petőfi népe. – 62. évf. 76. sz. (2007. március 31. szombat), Gazdasági Ablak mell. p. [17.] – Teljes szöveg
Felkaroltuk a kosarasokat
In: Metro. – 2007. szeptember 13. csütörtök, Kecskemét mell. p. 2.
A múltjukra építkezve haladnak előre : A cégcsoport ebben az évben maradandó fejlesztésekkel ünnepli 60. születésnapját
In: Petőfi népe. – 63. évf. 63. sz. (2008. március 14. péntek), p. 14. – Teljes szöveg
Hatvanéves az Univer : Beruházással ünnepel az Univer / Sipiczki Sándor
In: Kecskeméti lapok. – 104. évf. 14. sz. (2008. ápr. 9.), p. 1, 2.
Az élelmiszeripar lovagja lépéselőnyben : A mezőgazdasági terményeket feldolgozni, új ízeket hozni, ez vonzott / A. Tóth Sándor
In: Petőfi népe. – 63. évf. 87. sz. (2008. április 14.), p. 9. – Teljes szöveg
Hatvan éve az otthon ízeiért : Szarka Balázs optimista az Univer jövőjét illetően / Sipiczki Sándor
In: Kecskeméti lapok. – 104. évf. 18. sz. (2008. máj. 7.), p. 6-7. – Teljes szöveg
Kitüntették a kecskeméti kosárlabda támogatóját
In: Petőfi népe. – 63. évf. 125. sz. (2008. máj. 30.), p. 14. – Teljes szöveg
Fejlesztés és fegyelem : Univer Product Zrt.
In: Alföldi civil napló. – 2. évf. 6. sz. (2008. jún.), p. 4.
Az élelmiszerválság jelei hazánkban is? : Drasztikus áremelkedés, korlátozások, csökkenő kereslet / Gál Orsolya
In: Kecskeméti lapok. – 104. évf. 23. sz. (2008. jún. 11.), p. 6-7.
Évi egymilliárdot takarítanak meg / Tóth Tímea
In: Metro. – 2008. július 17. csütörtök, Kecskemét mell. p. [1], 2.
Az Univer 60 éves sikertörténete – jövőképpel : Jubileumi beszélgetés Szarka Balázzsal
In: Alföldi civil napló. – 2. évf. 12. sz. (2008. okt.), p. 6.
Hatvan év a hosszú távú jövő alapja : Fejlesztéseinkkel biztosítjuk az Univer nagy családjának a megélhetést
In: Petőfi népe. – 64. évf. 43. sz. (2009. február 20. péntek), p. 13. – Teljes szöveg
Ahol a majonézt töltik : Erdélyben bezárnak, itt új üzemet nyitottak / Barta Zsolt
In: Petőfi népe. 64. évf. 79. sz. (2009. április 3. péntek), p. [1.] – Teljes szöveg
Rekordidő alatt készült el az Univer új gyára Kecskeméten : Az Erős Pista és az Édes Anna gyártója már a következő évtizedekre tervez / Barta Zsolt
In: Petőfi népe. 64. évf. 80. sz. (2009. április 4. szombat), p. 2. – Teljes szöveg
Az Univer sajátos stratégiája : Interjú Szarka Balázzsal / Farkas P. József
In: Alföldi civil napló. 3. évf. 8. sz. (2009. aug.), p. 3.
Maradtak magyar kézben : Az elnök az Univer sikeréről érdeklődött / Barta Zsolt, H. I., S. H.
In: Petőfi népe. – 65. évf. 51. sz. (2010. március 2. kedd), p. [1], 2. – Teljes szöveg
„Megízlelte” Kecskemétet a köztársasági elnök / S. S.
In: Kecskeméti lapok. – 106. évf. 7. sz. (2010. márc. 3.), p. 3.
Magyar cégcsoport – a magyar vidékért : [Int.]
In: Alföldi civil napló. – 4. évf. 6. sz. (2010. jún.), p. 3.
Köszöntelek a klubban! : Befogadta a kosarasokat az Univer-KTE / Rajtmár István
In: Petőfi népe. – 65. évf. 196. sz. (2010. augusztus 24. kedd), p. 15. – Teljes szöveg
Össze kell fogni Kecskemét sportjáért
In: Kecskeméti lapok. – 106. évf. 29. sz. (2010. szept. 1.), p. 13.
Milliárdokat adnak egyetlen aláírásáért : [Int.] / G. S.
In: Petőfi népe. – 65. évf. 204. sz. (2010. szeptember 2.), Kecskeméti grátisz mell. p. 2. – Teljes szöveg
Értéket képvisel az Univer
In: Petőfi népe. – 65. évf. 258. sz. (2010. november 6. szombat), p. 3. – Teljes szöveg
Univer: Megerősítették piaci pozíciójukat : [Int.]
In: Petőfi népe. – 66. évf. 60. sz. (2011. március 12. szombat), p. 14. – Teljes szöveg
Küzdelmek, eredmények, kilátások : Univer Cégcsoport
In: Alföldi civil napló. – 5. évf. 6. sz. (2011. júl.), p. 11.
Az innovációnak köszönhetően eredményes esztendőt zárt az Univer : Bekerültek a Magyar Brands Top 10-es exkluzív rangsorába
In: Alföldi régió magazin. – 4. évf. 1. sz. (2012. febr.), p. 15. – Teljes szöveg
A kereskedők néven szólítják a vevőt : Egykor 200 forinttal alapították, az idén 30 milliárdos árbevételre számítanak / Barta Zsolt
In: Világgazdaság. – 44. évf. 32. = (10800.) (2012. febr. 14.), p. 7. – Teljes szöveg
Húszéves az Alföld Pro-Coop Zrt.
In: Kecskeméti lapok. – 108. évf. 6. sz. (2012. jún. 6.), p. 4.
Egymásra épül a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
In: Kertészet és szőlészet. – 61. évf. 43. sz. (2012. okt. 25.), p. 3.