Szarka Balázs

Az Univer cégcsoport vezérigazgatója

Szarka Balázs
Fotó: Bahget Iskander

1938. augusztus 8-án született Kecskeméten. 
Tősgyökeres kecskeméti, édesapja a hajdani híres barackpálinka szeszfőzdében dolgozott. Iskoláit is itt végezte, a Katona József Gimnáziumban érettségizett, majd a Kertészeti Főiskola Élelmiszer-technológia Szakára járt, levelező tagozaton munka mellett szerezte meg oklevelét.
Első fontosabb munkahelye a Kecskeméti Konzervgyár volt, ahonnan termelési főosztályvezetőként búcsúzott el 1976-ban. Azóta az Univer ÁFÉSZ-ben és utód vállalatánál érte el vezetői sikereit. Elsőként a hetényegyházi  savanyítóüzem irányításával bízták meg. Ő vezette be a környéken az előre szerződéses termeltetést, ami minőségi nyersanyag beszerzést tett lehetővé. 1983-ban felkérték a megüresedett elnöki poszt betöltésére. Nevéhez és tevékenységéhez fűződik a ma már nemzetközileg is jól ismert Piros Arany, a Gulyáskrém és több más termék kifejlesztése. Irányítása alatt az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezet a piacgazdasághoz alkalmazkodó cégcsoporttá nőtte ki magát, amely az ország meghatározó vállalkozása lett.
Gimnazista korától kezdve kosárlabdázott a Petőfi sportegyesületben, nyolc éven át az NB I-es felnőtt keretet erősítette. 1968-ban a szófiai Világifjúsági Találkozón a magyar csapat tagja volt.
A város sportjában és kulturális életében is jelentős támogatóként vett részt cégével.  Az Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület elnöki tisztét töltötte be 2002 januárjáig, több éven át volt az Univer Sport Club vezetője.
Hobbija a vadászat és a fogathajtás. Két lipicai lovat tart. Ma már csak délelőttönként dolgozik az Univernél, a délutánjait a családdal tölti.
Számos elismerése közül legbüszkébb a Kecskemét Díszpolgára címre, mivel egész életét szülővárosa határozta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés pedig azért fontos számára, mert politikától mentesen, a cégcsoport közösségének kezdeményezésére találták rá méltónak.
 

Elismerései:

Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem ezüst fokozata (1974)
Magyar Népköztársaság Érdemérem bronz fokozata (1982)
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1994)
Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető cím (2000)
Munkaügyért Díj (2003)
Gróf Károlyi Sándor Gazdaságfejlesztési Nagydíj (2005)
Bács-Kiskun Megye Sport Díja (2006)
Megyei Príma Díj (2006)
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat (2008)
Bács-Kiskun Megyéért Díj (2018)
Megyei Príma Díj – életműdíj (2018)
VOSZ Életmű-díj (2018)

Róla és munkásságáról szóló cikkek:
Kenyérgyárat vett az Univer : A terjeszkedés politikáját folytatja a szövetkezet / Balai F. István
In: Petőfi népe. – 54. évf. 88. sz. (1999. ápr. 16.), p. 7. Teljes szöveg

Az Univer az ezredforduló szövetkezete.
In: Petőfi népe. 55. évf. 10. sz. (2000. jan. 13.), p. 8. Teljes szöveg

Díszpolgár.
In: Köztér. 4. évf. 1. sz. (2001. jan.), p. 2. Teljes szöveg

Részvénytársasággá alakul az Univer Szövetkezet.
In: Petőfi népe. – 57. évf. 74. sz. (2002. márc. 29.), p. 6. Teljes szöveg

Értékes Univer-hagyományok új gazdálkodási formában.
In: Petőfi népe. – 58. évf. 21. sz. (2003. jan. 25.), p. 9. Teljes szöveg

Az Univer megőrzi piaci pozícióit.
In: Petőfi népe. – 59. évf. 78. sz. (2004. ápr. 2.), p. 6. Teljes szöveg

Csaknem 30 éve meghatározó poszton / A. Tóth Sándor
In: Petőfi népe. – 60. évf. 15. sz. (2005. jan. 19.), p. 10. Teljes szöveg

A legfontosabb vásárlóink bizalma : Rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött az Univer cégcsoport.
In: Petőfi népe. – 61., [évf.] 83. sz. (2006. ápr. 8. szombat), p. 9. Teljes szöveg

„Bács-Kiskun megye sportjáért díj” – [Szarka Balázs].
In: Petőfi népe. – 61., [évf.] 194. sz. (2006. aug. 19. szombat), p. 7. Teljes szöveg

Átadták a megyei Príma Díjakat – [Szarka Balázs].
In: Petőfi népe. – 61. évf. 282. sz. (2006. dec. 2. szombat), p. 5. Teljes szöveg

Az Univer-cégcsoport halad a maga útján : Hiszik, hogy a nemes tradíciók követése a jövőben is sikert eredményez / A. Tóth Sándor
In: Petőfi népe. – 62. évf. 76. sz. (2007. márc. 31. szombat), Gazdasági Ablak mell. p. [17.] Teljes szöveg

Az élelmiszeripar lovagja lépéselőnyben : A mezőgazdasági terményeket feldolgozni, új ízeket hozni, ez vonzott : [Int.] / Szarka Balázs; / A. Tóth Sándor
In: Petőfi népe. – 63. évf. 87. sz. (2008. ápr. 14.), p. 9. Teljes szöveg

Kitüntették a kecskeméti kosárlabda támogatóját.
In: Petőfi népe. 63. évf. 125. sz. (2008. máj. 30.), p. 14. Teljes szöveg

Az Univer 60 éves sikertörténete – jövőképpel : Jubileumi beszélgetés Szarka Balázzsal.
In: Alföldi civil napló. – 2 . évf. 12. sz. (2008. okt.), p. 6. Teljes szöveg

Az Univer sajátos stratégiája : Interjú Szarka Balázzsal / Farkas P. József
In: Alföldi civil napló. 3. évf. 8. sz. (2009. aug.), p. 3. Teljes szöveg

Magyar cégcsoport – a magyar vidékért : [Int.] / Szarka Balázs
In: Alföldi civil napló. 4. évf. 6. sz. (2010. jún.), p. 3. Teljes szöveg

Köszöntelek a klubban! : Befogadta a kosarasokat az Univer-KTE / Rajtmár István
In: Petőfi népe. 65. évf. 196. sz. (2010. aug. 24. kedd), p. 15. Teljes szöveg

Univer: Megerősítették piaci pozíciójukat : [Int.] / Szarka Balázs
In: Petőfi népe. 66. évf. 60. sz. (2011. márc. 12. szombat), p. 14. Teljes szöveg

Az innovációnak köszönhetően eredményes esztendőt zárt az Univer : Bekerültek a Magyar Brands Top 10-es exkluzív rangsorába.
In: Alföldi régió magazin. 4. évf. 1. sz. (2012. febr.), p. 15. Teljes szöveg

Hatékonyan, versenyképesen a pályán maradni : Szarka Balázzsal Kriskó János beszélget.
In: Forrás. – 48. évf. 7/8. sz. (2016. júl. – aug.), p. 60-74. Teljes szöveg

„A minőség a lényegi kérdés, nem a nosztalgia” : Szarka Balázzsal, Palotás Gáborral és
Avramucz Attilával Kriskó János beszélget a Piros Arany és az Erős Pista hungarikummá válásáról.

In: Forrás. – 50. évf. 9. sz. (2018. szept.), p. 110-124. Teljes szöveg

Piros Arany és aranydiploma : Születésnapi beszélgetés a nyolcvanéves Szarka Balázzsal.
In: Hírös gazdaság. – 9. sz. (2018. Ősz – Tél), p. 30-33. Teljes szöveg

Az Univer-sztori: átlagos vidéki áfészből sikeres nagyvállalat : [Int.] / Szarka Balázs; Barta Zsolt
In: Baon.hu. – (2019. 03. 09.) Teljes szöveg

Tisztakezűség, őszinteség, szakmaiság.
In: Hírös gazdaság. – 13. sz. (2019 Ősz), p. 38-39. Teljes szöveg

Megszakítás