Leskowsky Albert

Hangszerész, képzőművész, múzeum alapító

Tiszaalpáron született, 1950. augusztus 4-én. Családja lengyel eredetű. Tanulmányait Kecskeméten a Czolner téri Általános Iskolában, Szent Imre Általános iskolában, majd a Katona József Gimnáziumban folytatta. 1968 és 1974 között szakmai tanulmányait Németországban végezte, 1974 és1979 között a Katona József Múzeum dolgozója volt.
A gyűjteményt 1979-ben alapította Leskowsky Albert, aki a ’70-es évek vége felé a Német Demokratikus Köztársaságban kalandos éveket töltött, ahonnan rengeteg hangszeres szakirodalommal és számos különleges hangszerrel tért haza. 1979 óta az általa létrehozott Kecskeméti Hangszergyűjteményt vezeti. 1979-ben a városi tanács megvásárolta magángyűjteményét és abból állandó kiállítást rendezett. 1990-től a neve Leskowsky Hangszergyűjtemény, és alapítványi formában működik. Tagja a Szabad Képző és Iparművészek Országos Szövetségének. Számos magyarországi tehetségkutató versenynek volt zsűritagja.
Gyűjtőként belevetette magát Bács-Kiskun megye tanyavilágába is: idős citerásokkal, hangszerkészítőkkel találkozott, akiknek tudása több generáción keresztül halmozódott. Ezek az emberek – felismerve alázatát és hagyománytiszteletét – neki ajándékozták hangszereiket, dallamaikat, történeteiket. Több évig járta a Kiskunságot és gyűjtötte a hangszereket, készítette a felvételeket. A gyűjtő szenvedély mellett az örökös újítási és alkotási vágy mozgatta a Múzeum alapítóját. Saját tervezésű találmány-hangszereit helyi szakemberekkel együtt készítette. A Leskowsky Hangszergyűjtemény Magyarország legnagyobb nyilvános hangszergyűjteménye. Mintegy 1500 db-ot számláló anyagában a magyar népzene valamennyi hangszeres emléke megtalálható, ezenkívül még az öt kontinensről származó népzenei, illetve történelmi és kortárs instrumentumok is. A gyűjteményben rendszeresen tartanak élő zenei bemutatókat is.

Kiállításai:
Csoportos kiállításokon vett részt Kecskeméten, Budapesten, Frankfurtban, Dániában.
Két önálló kiállítása volt Kecskeméten.

Utazásai és gyűjtései helyszínei:
Ausztria, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Németország, Dánia, Svédország, Finnország, Franciaország, Anglia, Spanyolország, Svájc, Olaszország, Törökország,  Bulgária, Románia, Szerbia, Görögország, Egyiptom, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Észak-Korea, Japán, Kuba, India

Elismerése:
Kecskemét Közművelődéséért Díj (2006)
Bozsó János-díj (2013)

Művei:

A citera / Leskowsky Albert ; A szerző illusztrációival. – [Kecskemét] : Kecskeméti Lapok Kft, [1990]

Hangfelvételei:

Zene egy kiállítás hangszereire / [ea.] Leskowsky Albert, ütőgardon,litofon, dombra [etc.] ; Ábrahám Attila, citera ; Dóbiás Péter, br., org. [és mások]. – Kecskemét : Origo Nyomda, 1996. – 1 CD : mell. ; 12 cm
Tart.: Ősszintetizátor ; Sivatagi lant ; Éjféli harangszó ; Afromagyaros ; A pneumatikus gong esete ; Collection ; Nyenyere mars ; Tengertánc ; Síppal, dobbal, nádihegedűvel ; Részeg tárogatós blues ; Alternatív zongoragép ; Finálé szöghegedűre

Citera groove / Leskowsky Albert ; Török Tamás, citera ; Csekő Sándor, koboz, git.; Horváth Zoltán, fuv.[és mások]. – Kecskemét : Origo Stúdió, 2001. – 1 CD
Tart.: Hej, Jancsika… ; Tavaszi szél utat áraszt

Álmodozó harangozó 1, 2, 3 / Falusi János, xil.; Csekő Sándor, koboz,gitár;  SOS Gyermekkórus [etal.]

Talált hangszerek, hangszer találmányok. – 1 CD

Róla szóló cikkek, források:

Ahol a falnak is füle van / Újvári Zsolt
In: Hetek. – 3. évf. 41. sz. (1999. okt. 16.), p. 16. Teljes szöveg

Leskowsky Albert kecskeméti hangszergyűjteményéről.

Abszurd hangászat
In: Dizájn center / Fábry Sándor . – Leányfalu : Bohumil Kft., 2005. – p. 192-193.
Leskowsky Albert kecskeméti hangszergyűjteményének különleges darabjai fotókkal.

Házasodnak a múzeumok / Tanács Gábor ; Loránd Klára
In: Szabad föld. – 62. évf. 47. sz. (2006. nov. 24.), p. 13. 
A kecskeméti magánygyűjtemények – a Leskowsky Hangszergyűjtemény, a Hanga Óragyűjtemény és a Bozsó Gyűjtemény – ez utóbbiba tervezik az összeköltözést.

Leó, a „zenebohóc” : 60 éves a Leskowsky Hangszergyűjtemény alapítója / Kállai Erzsébet
In: Hírös naptár. – 3. évf. 4. sz. (2010. júl. – aug.), p. 1, 6.  Teljes szöveg

Zeneszó a pincétől a padlásig / E. Várkonyi Péter
In: mixonline.hu – 2010. 10. 31. Teljes szöveg

Magyar népi hangszerek / Mandel Róbert ; [a fotókat Hász András kész.]. – [Budapest] : Kossuth, 2008. – p. 155.
A fotóanyag egy része a Leskowsky Hangszergyűjtemény hangszereiről készült.

A Leskowsky Hangszergyűjtemény honlapja

Megszakítás