Radó Vilmos (1913-2001)

Színész, rendező, színházigazgató

Radó Vilmos
Fotó: Tóth Sándor

Sümegen született 1913. november 30-án. Színészcsaládból származik: hét testvére közül hatan színészek lettek, édesapja, bátyja, sógorai a háború előtt színházigazgatóként dolgoztak. Unokahúga, Radó Denise is színész-rendező lett. Ő maga is a színészi pályára készült, már 1929-ben színpadon állt. Legnagyobb szerepálma Lucifer és a Liliom voltak. Apja, Radó Béla társulatában játszott, majd Debrecenbe szerződött (itt saját vallomása szerint Lucifer szerepéért pénzt adott a főszereplőnek, hogy az jelentsen beteget az előadásra, de mikor ő került a helyére, a súgó szövegét félrehallotta, ezért elvették tőle a szerepet). 1931-ben kapott színészi oklevelet, majd 1945-ben rendezői képesítést szerzett. Sógora kecskeméti magántársulatához került, melyet 1947-ben (sógora nyugdíjba vonulása után) vett át és az államosításig, 1949-ig vezette. A társulattal egy évben tíz-tizenkét városban, községben léptek fel. Saját színházat is alapított 1949-ben egy volt katonatársa segítségével, akinek a háborúban megmentette az életét. Magánszínházával az utolsó előadásukat Baján tartották. 1949-ben államosították a színházat, neki pedig a kecskeméti színháznál ajánlottak állást. Így lett a Katona József Színház gazdasági igazgatója. Ezt a posztot azonban nem sokáig töltötte be, mert nem értett a gazdasági ügyek vezetéséhez. Egy ideig művészeti, illetve szervezőtitkárként dolgozott. Amikor az akkori igazgatót, Radványi Lászlót bíróság elé állították és elítélték, a minisztérium új igazgató jelöltjét a társulat elutasította és Radó Vilmost akarták a színház direktorának.
Az igazgatói állást végül is elfogadta és 1958-tól vette át a kecskeméti színház vezetését. Igazgatásának 16 éve alatt a színház számos ősbemutatót tartott, egy évadban általában 2-3 előadást. Direktorsága alatt az első előadás az 1958 őszén bemutatott Váljunk el című darab volt. Radó Vilmos rendszeresen látogatta az írókat, újságírókat és felkérte őket egy-egy darab megírására. Így repertoáron voltak pl. Raffai Sarolta, Gyárfás Miklós, Galgóczi Erzsébet, Reményik Zsigmond, Végh Antal, Timár Máté darabjai. Nagy gondot fordított a színészek kiválasztására is, különösen figyelt az új tehetségekre, ezért fiatal színészek vizsgaelőadásait és más színházak premierjeit is látogatta és számon tartotta. Sok, később híres színész és rendező kezdte pályáját keze alatt: nála indult pl. Latinovics Zoltán, Sass József, Moór Marianna és Galambos Erzsi is. A színház igazgatása alatt a szerepalakítások közül Dévay Camilla Szent Johannáját és Stuart Máriáját, valamint Latinovics Zoltán Liliomját tartotta a legjobbaknak, az előadások közül Bródy Tanítónőjét, Maugham Esőjét és Kisnyevszkij Optimista tragédiáját nevezte meg a legsikeresebbeknek. Igazgatói regnálásának utolsó bemutatott darabja az 1972/73-as évad végén a Disszidálni Pestre is lehet című nyári előadás volt. Bár volt rendezői végzettsége, csak kevés darabot rendezett, ezeket is kecskeméti igazgatósága előtt.
1974-ig, nyugdíjba meneteléig volt a kecskeméti színház igazgatója, de ezután is figyelemmel kísérte a színház munkáját.
A kecskeméti színház örökös tagja, 1984-ben érdemes művész kitüntetést kapott.
A kecskeméti színház több alkalommal is gálaesttel köszöntötte színidirektort. Sághy Gyula Filmrendező pedig portréfilmet készített Radó Vilmosról Az örökös igazgató címmel. 2001-ben hunyt el, amikortól színtársulat is működik Kecskeméten Radó Vilmos neve alatt Turpinszky Béla színművész vezetésével.

Elismerései:

Kecskeméti Katona József Színház Örökös tagja és örökös színidirektora (1984)
Érdemes Művész (1984)  
Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető cím (1993)
Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje, polgári tagozat (1994)

Emlékhelyei Kecskeméten:

2008-ban az Európa Jövője Egyesület a kecskeméti Delikatesse presszóban a direktor törzsasztalánál emléktáblát és Bahget Iskander két fényképét helyezte el. Az egyiken Radó Vilmos, a másikon a kecskeméti színház látható.

A Katona József Színház Társulata a 2009/2010 évadzáró társulati ülésén a színház melletti közparkban 3 db emlékfát ültetett Radó Vilmos, Ruszt József és Gábor Miklós emlékére. Az emlékfák mellett 40 X 40 cm méretű süttői csiszolt mészkőlapra vésve emléktáblát helyeztek el.

Róla szóló cikkek, források: 

Búcsúzik az igazgató : tizenöt esztendeig a kecskeméti Katona József Színház élén / Heltai Nándor
In: Petőfi népe. – 28. évf. 173. sz. (1973. júl. 13.), p. 5. Teljes szöveg

Radó Vilmos Érdemes Művész.
In: Petőfi népe. – 39. évf. 95. sz. (1984. ápr. 22.), p. 6. Teljes szöveg

„imádom a színházat, a színészeket!” : [Int.]. / Radó Vilmos; Borzák Tibor
In: Petőfi népe. – 41. évf. 237. sz. (1986. okt. 4. ), p. 7. Teljes szöveg

A színháztulajdonos / Borzák Tibor
In: Szabad föld. – 43. évf. 15. sz. (1987. ápr. 10.), p. 12. Teljes szöveg

Radó Vilmos kitüntetése : Aranykoszorúval Díszített Csillagrend.
In: Petőfi népe. – 44. évf. 286. sz. (1988. dec. 1.) , p. 2. Teljes szöveg

„Én kétszer születtem”: Radó Vilmos díjat alapít.
In: Petőfi népe. – 47. évf. 63. sz. (1992. márc. 14.), p. 4. Teljes szöveg

A remény örök : A Kecskeméti Katona József Színház elmúlt 35 éve / Koloh Elek; Radó Vilmos
In: Forrás. – 24. évf. 7. sz. (1992. júl.), p. 51-68. Teljes szöveg

Egy kecskeméti ember, akit mindenki szeret : nyolcvanéves Radó Vilmos, a legendás színidirektor / Hámori Zoltán. Fotó
In: Petőfi népe. – 48. évf. 277. sz. (1993. nov. 27.), p. 5. Teljes szöveg

Díszpolgárköszöntő. – Fotó
In: Petőfi népe. – 48. évf. 298. sz. (1993. dec. 21.), p. 4. Teljes szöveg

Magyar színházművészeti lexikon / [főszerk. Székely György]. – Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994., p. 635. 

Az örökös igazgató : Beszélgetés Radó Vilmossal /Nánay István
In: Színház. – 29. évf. 10. sz. (1996. okt.), p. 20. Teljes szöveg

Az örökös igazgató : Portréfilm Radó Vilmosról / Gyergyádesz László
In: Köztér. – 1. évf. 6. sz. (1998 December), p. 9. – Teljes szöveg

Elhunyt Radó Vilmos.
In: Petőfi népe. – 56. évf. 95. sz. (2001. ápr. 24.), p. 2. Teljes szöveg

Búcsú a Színidirektortól / Hámori Zoltán. – Fotó
In:  Petőfi népe. – 56. évf. 95. sz. (2001. ápr. 24.), p. 2. – Teljes szöveg

Radó Vili bácsi asztalánál : Humorára, emberségére emlékeztek barátai / Takács Valentina. – Fotó
In:  Petőfi népe. – 63. évf.  293. sz. ( 2008. dec. 16. kedd ), p. 2. – Teljes szöveg

A híres színi direktor nevét viseli a passzázs [elektronikus dok.].
In: Hiros.hu. – (2016. 12. 15.)

Radó Vilmos 105. születésnapja a színigyűjteményben [elektronikus dok.].
In: Hiros.hu. – (2018. 11. 30.)

Megszakítás