1944. április – június
A 20. század első évtizedeiben a kecskeméti zsidó lakosság száma folyamatosan csökkent. Az 1944-ben mindössze 1323 volt a zsidók száma, ami a város lakosságának 1,5 %-át tette ki. Az 1944 áprilisi felmérés szerint a neológ hitközséghez mintegy 1100 fő tartozott, 198-an pedig az ortodox irányzathoz tartoztak.
Április 1-től rendelték el a sárga csillag viselését a zsidók számára. Erre, az akkor 18 éves kecskeméti diák Sandberg Gusztáv így emlékezett vissza:
„Ez a megalázás mélyen felkavart. Most mindenki láthatja városszerte, hogy zsidó vagyok. Soha sem tagadtam el e tényt. De az, hogy bárki bármit megtehet velem és még csak védekezni sem tudok, iszonyú érzés volt. […] Az osztályban én voltam egyedül zsidó, képzelhetni, milyen nehezen mentem iskolába azon a napon, amikor először virított rajtam a sárga jel.” (Részlet Moshe Sanbar [Sandberg Gusztáv] A leghosszabb évem c. könyvéből)
Moshe Sanbar [eredetileg: Sandberg Gusztáv] (Kecskemét, 1926. márc. 29 – Tel Aviv, 2012. okt. 1.) magyar zsidó származású, izraeli közgazdász Kecskemétről munkaszolgálatra, később koncentrációs táborba került. 1945 áprilisában a mühldorf-waldlageritábor felszabadításakor menekült meg. Néhány évre visszatért Magyarországra, majd Izraelbe emigrált. (Forrás: Wikipédia)
A kecskeméti ferencesek háztörténetében többek közt a következőket jegyezték fel 1944 áprilisában:
„Április 1-én jelent meg a zsidórendelet, mely az összes zsidószármazású egyéneket kötelezi a sárga csillag viselésére. Hitler mindig jobban és jobban ránehezedik a magyar életre. […] Házfőnök atyát is megtámadták az egyháztanácsban, mert még nem mondott fel minden zsidó üzletbérlőnek.” (A kecskeméti Ferences Rendház háztörténetéből)
Kecskeméten is megjelent az ún. Judenkommando. Kb. 30 zsidó vezetőt már ekkor elvittek a városból; előbb Kistarcsára, majd Auschwitzba hurcolták őket.
Másokat a neológ zsinagógába hurcoltak, ahol dolgozniuk kellett.
„Ez a munka speciálisan testre szabott volt. Fel kellett hasogatnunk a zsinagóga berendezését. A súlyos padokat szétszedtük és kicipeltük az udvarra. Nem titkolták előttünk, hogy hamarosan megérkeznek a lovaik és a zsinagógában rendezik be az istállót – ami meg is történt.” (Részlet Moshe Sanbar [Sandberg Gusztáv] A leghosszabb évem c. könyvéből)
Magyarország német megszállását (1944. márc. 19.) követően Kecskeméten is megjelent az ún. Judenkommando. Kb. 30 zsidó vezetőt már ekkor elvittek a városból; előbb Kistarcsára, majd Auschwitzba hurcolták őket.
A gettórendelet megjelenése után, 1944. május elejétől Kecskeméten is elkezdődött a zsidó lakosság gettósításának előkészítése. Ennek irányítását Liszka Béla polgármester Laczy Istvánra, a közigazgatási iroda vezetőjére bízta, aki felmérést készített a zsidó lakosság létszámáról és lakóhelyéről.
Május 6-án Horváth Ödönt nevezték ki főispánná, aki már első beszédében nyilvánvalóvá tette, hogy mit gondol a zsidókérdésről.
A gettóba költöztetés befejezése után néhány nappal már megkezdődtek az előkészületek a zsidóság deportálására. Az egyik gyűjtőtábort Kecskeméten hozták létre, ahova a kecskemétieken kívül a kiskőrösi, soltvadkerti, kiskunfélegyházi, csongrádi, kunszentmártoni, tiszaföldvári, nagykőrösi, abonyi és ceglédi zsidókat is összegyűjtötték. Összesen: 5416 főt.
A kecskeméti zsidókat június 16-án a városháza előtt gyűjtötték össze. Itt „mindenkit sorra testi motozásnak vetettek alá teljes levetkőztetés kapcsán, és jóformán minden ingóságukat elvették. Ezek után mindnyájukat a város határán kívül lévő, üzemen kívüli gyárba kísérték ki, ahol a legsanyarúbb körülmények között sínylődtek” – írja a zsidó tanács jelentése. (Idézi: Brahman, 2007. 853. o.)
A kecskeméti gyűjtőtáborból – két, egyenként 45 vagonból álló szerelvénnyel – június 27-én és 29-én szállítottak több mint ötezer ember Auschwitz-Birkenauba, ahol a kecskemétiek közül 1199 fő veszett oda.
A városunkból elhurcolt zsidó lakosok közül mindössze 70 nő és 4 férfi élte túl a holokauszt borzalmát.
Az utolsó kecskeméti túlélő, ZinnerÁrpádné Mimi néni így emlékezett vissza a történtekre:
A holokauszt emlékezete Kecskeméten
Felhasznált irodalom
Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez. Iratok a Bács-Kiskun Megyei Levéltárból. – Budapest, 1994.
Kemény János: A holokauszt története Kecskeméten. In: Múltbanéző, 9. sz. (2015. március 9.)
Helytörténeti részletek a kecskeméti ferences rendház háztörténetéből, 1644-1950. – Kecskemét 1992.
Kecskemét polgármesterei 1848-1950. – Kecskemét, 1996
A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. – Budapest, 2007. II. kötet
Molnár Judit: Zsidósors 1944-ben az V. (szegedi) csendőrkerületben. Dunaújváros, 1995.
Nagy István: A zsidókérdés Kecskeméten 1938–1943 között. In: Bács-Kiskun megye múltjából 23. – Kecskemét, 2007. 195–248. o.
Pári Mirella: Üldözők és üldözöttek – a Bács-Kiskun megyei zsidóság deportálásának rövid története.
In: „… őket siratom én.” Zsidóság a Duna-Tisza közén. – Kecskemét, 2004.
Rigó Róbert: Elitváltások évtizede Kecskeméten, 1938-1948. – Budapest, Pécs , 2014.
Sanbar, Moshe: A leghosszabb évem. – Budapest, 1990. Somodi Henrietta: Zsidók Bács-Kiskun megyében. – Budapest, 2001.
Képek jegyzéke:
A neológ zsinagóga az 1940-es években, Forrás: Zsinagóga = Synagogue. – Kecskemét ,2015.. – 48. o.
Az egykori ortodox zsinagóga, Forrás >>
Sanbar, Moshe, Forrás: Wikipedia
A zsinagóga belülről a II. világháború után, Forrás: Zsinagóga = Synagogue. – Kecskemét ,2015.. – 48. o.
Kecskemét THJ város térképe 1929. – Budapest, 1929.
Kecskemét alsó vasútállomás, Forrás >>
Meghívó az Emlékcsarnok felavatására, 1949. június 12., Forrás: nagykőrösi hitközség iratanyaga >>
Az emlékcsarnok épülete, Forrás >>
Holokauszt-emlékfal az egykori ortodox zsinagógánál, Forrás >>