Vajda Viktor (1835–1916) Kolozsvárott született. Főreáliskolai tanárként, hírlapíróként, irodalomtörténészként, zenei szakíróként, műfordítóként, zenekritikusként tevékenykedett.
Tanulmányait szülővárosában, valamint a nagyszebeni jogakadémián végezte. Az ügyvédi pályán egyik ügyvéd rokonánál tett próbálkozás után Cseke közelébe, Szatmár megyébe vonult a kölcsei Kende-családhoz nevelőnek. Kende Zsigmond mellett bő alkalmat lelt Kölcsey Ferenc szellemi életébe és családi körülményeibe komolyabban is behatolni. Miután nevelő működését befejezte, Kolozsvárra, majd rövid idő múlva Pestre költözött, ahol 1876-ig a hírlapirodalom zenekritikai rovatába írt cikkeivel szerzett elismerést. Vajda beutazta Nyugat-Európát (Olaszország, Németország, Franciaország, Svájc, Spanyolország). 1887-től a francia nyelv és irodalom tanára volt a kecskeméti főreáliskolában és állandó munkatársa a Kecskemétnek.
Kecskeméten adta ki A grande chartreuse és a kartauziak (1889), Kölcsey mint moralista (1896), Elveszett boldogság (1906) és Utóhangok Kölcsey életéhez (1908) című műveit.
Forrás: Magyar írók élete és munkái
Orosz László, Kecskemét irodalmi öröksége, Kecskeméti Füzetek 2 (Kecskemét: Kecskeméti Lapok Kft.–Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1990), 58.