Bárth János

Néprajzkutató, történész, muzeológus

Jánoshalmán született 1944. december 15-én. A középiskolát Kalocsán végezte, majd az ELTE BTK történelem-néprajz szakán tanult 1963-1968 között. Kiskunhalason muzeológus 1968-1970 között, Kalocsán múzeumigazgató 1970-től 1990-ig. A Bács-Kiskun Megyei Múzeumigazgatóság vezetője 1990-1995 között, majd 2000. december 1-jétől 2005. november 30-áig. 1996-tól 2000-ig a kecskeméti Katona József Múzeum főmuzeológusa, majd 2000 decemberétől igazgatója. 2005-től főmunkatársként dolgozik az intézménynél. Tanít a Szegedi Egyetem Néprajzi Tanszékén. Településnéprajzzal, vallási néprajzzal, népesedéstörténettel, agrártörténettel foglalkozik, fő kutatási területe a Duna-Tisza köze, különös tekintettel Kalocsa környékére és a Bácskára, valamint a székelyföldi Udvarhelyszékre. A keceli monografikus kutatások szervezője és irányítója 1978-tól 1984-ig. Szerkeszti a kecskeméti Katona József Múzeum Közleményeit 1983-tól, a Kalocsai Múzeum Közleményeit 1988-tól, a Cumaniát 1992-től. Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális Bizottságának külső tagja 1998. november 4-től. Az NKA Közművelődési Szakmai Kollégima tagja 2003 januárjától.

Elismerései:

Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja (1999)

Győrffy István emlékérem (2004)

Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj (2008)

Jánoshalma Város Kultúrájáért kitüntető cím (2009)

Művei:

A kalocsai szállások településnéprajza (1975)

Korai kalocsai hímzések (1978)

Magyar népi építészet (1982)

Szállások, falvak, városok. A magyarság települési hagyománya (1996)

Adatgyűjtési útmutató a Duna-Tisza közi tanyák néprajzi jelenkutatásához (1996)

Kalocsai kontraktusok (1997)

A vigasztaló Napbaöltözött Asszony (2000)

Varság, a székely tanyaközség (2001) Teljes szöveg

Gyimesfelsőloki emléklapok (2003)

Úz-völgyi magyarok: településnéprajzi és népesedéstörténeti tanulmány (2004) Teljes szöveg

Kétvízközi népismeret. Tanulmányok a Duna–Tisza közéről  (2005)

Tájak mezsgyéjén. Termelés és életmód a Duna–Tisza közi Kecelen a kései feudalizmus korában (2005)

Jézus dicsértessék! A székelyvarsági hegyi tanyák népének vallási hagyományai  (2006) Teljes szöveg

A korondi közbirtokosság három évtizede : 1904-1933. (2006)

Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században, (2007) Teljes szöveg

Erdély római katolikusai a XVIII. század közepén (2008)

Tanyasors, gazdasors : egy illancsi tanya néprajza és vizuális antropológiája (2009)

Vízvezető közösségek Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván  (2010)

Ozsdola, az őrfalu (2015)

Bácskai magyar reformátusok a XIX. század elején  (2017)

Jankováci levelek : Jobbágyvagyon és örökösödés a bácskai Jankovácon a XIX. század első felében (2018)

Paptartás : A kalocsai főegyházmegyében, 1738-1849. (2019)

Cikkek, tanulmányok:

Migráció és kontinuitás egy Duna-melléki táj népesedéstörténetében
In: Cumania 2., 1974. – p. 285-298. Teljes szöveg

A kalocsai búcsúsok egy laikus szokásáról  
In: Ethnographia LXXXV.,2-3, 1974. – p. 366-373. Teljes szöveg

Adalékok az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc kalocsai történetéhez

In: Cumania 3., 1975. – p. 229-248. Teljes szöveg

A dunai átkelés és a révjog bérbeadásának néhány kérdése
In: Cumania 5., 1978. – p. 97-142. Teljes szöveg

Az Illancsi tanyák népének hajósi búcsújárása
In: Népi kultúra – népi társadalom XI-XII., 1980. – p. 59-117. Teljes szöveg

Jankováci rácok vallomásai
 In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve. 24-26. sz. (1981.), p. 441. Teljes szöveg

A győri püspöki javadalom átadása 1914-ben
In: Soproni szemle: művelődéstörténelmi folyóirat. -36. évf. 3. sz. (1982.), p. 43-49. Teljes szöveg

Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században
In: Cumania 8., 1984. – p. 275-322. Teljes szöveg

Magyarország népességének felekezeti megoszlása a 19–20. században
In: Cumania 9., 1986. – p. 201-224. Teljes szöveg

Pest-Pilis-Solt vármegye 1812. évi ár- és bérszabása
In: Cumania 10., 1987. – p. 155-205. Teljes szöveg

Szeremlei vallomások
In: Cumania 11., 1989. – p. 335-422. Teljes szöveg

Pásztorokkal kötött uradalmi szerződések
In: Cumania 12., 1990. – p. 457-462. Teljes szöveg

Adalékok a jugoszláviai magyarság búcsújáró hagyományainak ismeretéhez
In: Vallásosság és népi kultúra a határainkon túl. A magyarságkutatás könyvtára II. Vallási néprajz 4., 1990. – p. 227-245. Teljes szöveg

Bácskai megosztott települések
In: Cumania 13. (1992). p. 345-372. Teljes szöveg

Az észak-déli népmozgás szerepe a Duna-Tisza köze XVIII. századi népesedéstörténetében
In: Régi és új peregrináció II. kötet, 1993. – p. 1621-1628. Teljes szöveg

Migrációs adatok a Duna-Tisza közi határperekben
In: Cumania 14. (1997). p. 5-180. Teljes szöveg

Vallási alapismeretek oktatása a kalocsai érsekség területén a XVIII. század közepén
In:  A magyar művelődés és a kereszténység II. kötet, 1998. – p. 1009-1015. Teljes szöveg

A paraszti életmód belső összefüggései
In: Buksz: kritikai írások a társadalomtudományok köréből.-10. évf. 3. sz. (1998.) Teljes szöveg

A kalocsai sárköz fogalma
In: Cumania 15. (1998). p. 211-248. Teljes szöveg

A kalocsai érsekség Duna menti jobbágyainak migrációja a XVIII. század elején
In: Cumania 16. (1999). p. 291-310. Teljes szöveg

Mária kápolna és a Mária forrás Dusnok határában
In: Két víz között. A Duna-Tisza közi nemzetiségek és népcsoportok hagyományai, 1999. – p. 23-42. Teljes szöveg

A vígasztaló Napbaöltözött Asszony
In: Csodás gyógyulások egyházi vizsgálata Csíksomlyón 1784-ben, 2000. Teljes szöveg

Tanyák a változó időben
In: Forrás. – 32. évf.(2000. november), p. 5-10. Teljes szöveg

A kalocsai szállások, A tanya, A dusnoki képes fa, A kalocsai hímzés, A kalocsai pingálás, Travnik Mariska üzenete, A pota népraji csoport, A hajósi pincék, A bácskai kenyér, A Duna-Tisza köze történeti tájai
In: Bronztű, sisak …: történelmi képeskönyv Bács-Kiskun megyéről, 2002. Teljes szöveg

A császártöltési határ története a kezdetektől a falu alapításáig, 2015. – p. 79-89.

További könyvek és cikkek az OLIB katalógusban >>

Róla szóló cikkek, források:

Révai új lexikona / [főszerk. Kollega Tarsoly István]. – Szekszárd : Babits, 1996-.- 2 kötet. – p. 491.

Bárth János köszöntése / Juhász Antal
In: Halmok és havasok: tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére, 2004. p.7-15.

Úz-Völgyi Magyarok – A tanyavilág szerelmese – – Beszélgetés dr. Bárth János néprajzkutatóval, a kecskeméti múzeum igazgatójával
In: folkradio.hu  Teljes szöveg

Határjelek és hagyásfák : a hetvenedik életévébe lépő Bárth János tiszteletére írott tanulmányok, 2014. 

Közéleti személyiségek, akikről régen hallottunk / Varga Géza. – Fotó
In: Kecskeméti lapok. – 115. évf. 21. sz. ( 2019. nov. 28. ), p. 19. Teljes szöveg

Filmfelvétel:

A magyar tanya múltja, jelene és jövője/ Csatári Bálint, Bárth János.- MTV 2010.

Lejátszható a könyvtári NAVA-ponton!

További róla szóló cikkek az OLIB katalógusban

Megszakítás