oktatástörténet

Hollós László

Ittzés Ádám életrajz,oktatástörténet

Hollós László

1859-1940

Hollós László tanár, botanikus, természettudós, mikrobiológus 1859. június 18. született Szekszárdon.

1891 és 1912 között Kecskeméten a főreáliskola tanára volt. A városban és környékén kútfúrásokat elemzett, talajtani vizsgálatokat végzett, feldolgozta Kecskemét földtani viszonyait, növény- és állatvilágát.
1898-ban részt vett Déchy Mór hatodik kaukázusi expedíciójában.

Tovább a katalógushoz>>

Több mint 500 gombát írt le a tudomány számára. A Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben „Magyarország Gasteromycetai” megírásával bízta meg, majd érdemei elismeréséül 1904-ben tagjai sorába választotta.

1905-ben újabb megbízást kapott a „Magyarország földalatti gombái, szarvasgomba-féléi”>> c. könyv megírására. Következő összefoglaló munkája, a „Kecskemét vidékének gombái”>> 1913-ban jelent meg.

1911-ben súlyos konfliktusba került Kacsóh Pongráccal>> a Főreáliskola igazgatójával.

Kacsóh Pongrác (1873-1923) zeneszerző
1909-1912 között volt a kecskeméti Főreáliskola igazgatója

Vitájuk, mely Hollós egyedülálló, az iskola szertárában tartott gombagyűjteményének elhelyezése körül robbant ki, az országos sajtóban is visszhangra talált. Hollós László elkeseredésében megsemmisítette több évtized alatt összeállított hatalmas gyűjteményét, tanári állását pedig feladta. 1911-ben hosszabb szabadságra ment, majd 1912-ben saját kérésére nyugdíjba vonult és szülővárosába, Szekszárdra költözött. Itt is halt meg 1940. február 16-án.

A konfliktus ellenére az iskola 1912-13-as évkönyvében hosszan méltatták a nyugdíjba vonult Hollós érdemeit. Az alábbi képre kattintva a teljes összeállítás olvasható.

Életrajzi összefoglalók Hollós Lászlóról:

Hollós László idős korában

Hanusz István

Ittzés Ádám életrajz,oktatástörténet
Hanusz István
1840-1909

Hanusz István római katolikus pap, tanár, természettudományi ismeretterjesztő szakíró 1840. december 21-én született Vácott. Apja Hanusz György, anyja Kramestetter Magdolna volt. Apai ágon felmenői már a 18. század második felétől váci tímármesterek voltak. Ugyanezt a mesterséget folytatta édesapja is, aki az iparosság mellett szőlőt is művelt. Hanusz István szüleinek egyetlen életben maradt és felnőttkort megélt gyermeke volt, gyenge testi adottságokkal, de jó szellemi képességekkel rendelkezett.
Tanulmányait szülővárosában kezdte. Mind az elemi iskolában, mind a piarista algimnáziumban az osztály legjobbjai között volt. Az akkori szokás szerint az egyes tárgyakból szöveges értékelést is kaptak a diákok. A tizenéves Hanusz Istvánt egyik későbbi szaktárgyából, földrajzból így értékelték: „Igen gyors felfogású és e tárgy iránti különös vonzalma miatt kitűnő előmenetelű.” (Idézi: Szántó 1909. 6. o.) Mivel Vácott csak a nyolcosztályos gimnázium alsó tagozatának elvégzésére volt lehetőség, ezért tanulmányait a pesti piaristáknál folytatta. Itt a tanulás mellett aktív diákéletet is élt. A zenéhez való vonzalma is ezekben az években mutatkozott meg, s ez később is szenvedélye maradt. Ugyanakkor tanulmányi eredményei romlottak. Jóllehet anyai ágon német telepescsaládból származott, különösen a német nyelv okozott számára nehézséget. Minthogy a 7-8. évfolyamban a főbb tárgyakat németül kellett volna tanulnia, ezért nagybátyja Hanusz Alajos mindszenti plébános közbenjárására átiratkozott a piaristák szegedi gimnáziumába, ahol a német nyelvű oktatást kevésbé vették szigorúan. Itt érettségizett le.
Édesapja orvosnak szánta volna, ám végül – elsősorban édesanyja és nagybátyja tanácsára – a papi pályát választotta. Teológiai tanulmányait a váci papnevelő intézetben folytatta. 1864. augusztus 26-án szentelték pappá. Előbb Verőcén, majd Tápióbicskén szolgált káplánként. Hamar kiderült azonban, hogy betegsége miatt mégsem tudja vállalni a papi hivatást, bár papi mivoltát mindvégig megőrizte, az évek folyamán különböző címeket (pl. c. prépost) és egyházi kitüntetéseket is kapott, ám élete a tanári pályán teljesedett ki. 1965-től a kiskunfélegyházi algimnázium hittantanára lett. A hittan mellett itt már tanított csaknem minden algimnáziumi tantárgyat: magyart, latint, németet, történelmet, földrajzot és természetrajzot. (Az algimnázium a mai oktatási rendszerben az általános iskola felső tagozatának felel meg.) Kezdetben tanári képesítés nélkül tanított, de még a kiskunfélegyházi évek alatt gimnáziumi tanári oklevelet is szerzett. Már ennek birtokában pályázott 1871-ben a kecskeméti reáliskola tanári állására. Itt földrajzot, történelmet és latint tanított.
A korban a reál- vagy a nyolcosztályos főreáliskolák (ezt a minősítést nem sokkal Hanusz érkezése után a Dékány Rafael által vetetett kecskeméti intézmény is elnyerte) inkább gyakorlati pályákra, mintsem egyetemi végzettséget igénylő hivatásokra készítették fel növendékeiket. A mai iskolarendszerben talán leginkább a szakközépiskolákhoz hasonlíthatók.
Hanusz István mind diákjai, mind kollégái között nagy megbecsülésnek örvendett. Ez kiolvasható azokból a sorokból is, mellyel 1875-ben igazgatója fizetésemelési kérelmét a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz felterjesztette. „Hanusz tanár úr a lefolyt 4 1/2 évi helyi tanárkodása alatt pontosságban hasonlított a jó órához, mely az idő legkisebb részeit is egy hajszálig pontosan jelzi; a növendékek iránti magatartásában az eszélyes apához, kinek kezében vessző, szívében szeretet uralg, munkásságára a szorgalmas méhhez, mely a legcsekélyebb virágot sem mulasztja el kiaknázni, ha belőle mézet meríthet, úgy fentemlített tanár úr sem mulaszt el egyetlen alkalmat sem megragadni, mely által az ifjúság erkölcsi vagy tudományos előhaladását emelheti, polgártársainak jólétét előmozdítani, sokoldalú képzettségét gyarapítani és ügytársainak megérdemlett becsülését megnyerhetni reményli.” (Idézi: Szántó 1909. 23 o.)
Dékány Rafael, az iskola alapítóigazgatója lemondott posztjáról. Rövid átmeneti időszakot követően Hanusz István lett az intézmény előbb megbízott, majd az 1888/89-es tanévtől kinevezett igazgatója. Élete legfontosabb színterévé ekkor még inkább az iskola vált. Naponta általában 12 órát töltött iskolája falai között. Növendékeivel igazgatóként is személyes és közvetlen kapcsolatra törekedett. A halála után emlékét megidéző volt tanítványai szerint nemcsak oktatta, hanem nevelte is őket.
Iskolai feladatai mellett aktív résztvevője volt Kecskemét közéletének. Többek között alapítótagja volt a Kecskemétvidéki Természettudományi Társulatnak, melynek rendezvényein rendszeresen tartott előadásokat; alelnöke volt a Katona József Körnek; elnöke az Országos Állatvédő Egyesület kecskeméti fiókjának. Mindemellett tevékeny tagja Kecskemét törvényhatósági bizottságának és számos más helyi társadalmi szervezetnek. A helyiek mellett országos szervezetekben is szerepet vállalt: levelező tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, választmányi tagja volt a Magyar Egyesületnek, valamint részt vett az Országos Középiskolai Tanáregyesület munkájában is.
Mindemellett és elsősorban a természettudományos ismeretterjesztés területén alkotott maradandót, mint kora egyik legközkedveltebb és legtöbbet publikáló ismeretterjesztő írója. A szaklapok közül leginkább a Földrajzi Közlemények, a Természettudományi Füzetek, a Természettudományi Közlöny és a Zoológiai lapok közölték cikkeit, könyvismertetéseit. Rendszeresen publikált a helyi sajtóban is: így a Kecskeméti Lapokban, melynek rövid ideig felelős szerkesztője is volt, a Kecskemét c. lapban és a Kecskeméti Friss Újságban is. Emellett országos és vidéki lapok is közölték írásait. Cikkei általában a földrajz, az állat- vagy növénytan egy-egy részletkérdéséről szóltak. Pl. sokat foglalkozott a magyar alföld jellegzetes növényeivel, állataival; a tölgyfákkal, a szőlővel; Dél- és Közép-Európa földrajzával. Több tanulmányt írt a Földközi-tengerről is. A növények és állatok jellegzetességeit gyakran néprajzi szemszögből tárgyalta. A növények és állatok mellett foglalkoztatták az emberi élet egyes jelenségei is. Írt pl. a járványokról, az egyes betegségek földrajzi elterjedtségéről, de az alkoholizmusról, az „idegességről”, sőt a csókolózásról is. Írásai mind tartalmukban, mind stílusukban megmaradtak az ismeretterjesztés szintjén. Önálló kutatásokat nemigen folytatott, cikkeiben – nem is titkoltan – rendszerint mások tudományos eredményeire támaszkodott. Ezt szaklapokban, melyek egyébként szívesen közölték cikkeit, könyveinek bírálói olykor fel is rótták neki. Hanusz István azonban vállaltan a nagyközönség szintjén és nyelvén akarta népszerűsíteni a természettudományt, s tette is ezt első publikációja megjelenésétől, egészen 1909-ben bekövetkezett haláláig, közel négy évtizeden keresztül.
Hanusz István 1909. február 7-én hunyt el Kecskeméten. Végakarata szerint iskolája udvarán ravatalozták fel és innen kísérték utolsó útjára február 10-én.

Hanusz István gyászjelentése
Hanusz István ravatala a Főreáliskola udvarán Forrás: Tolnai Világlapja, 1909. február 28., p. 388.

Felhasznált irodalom:
Hanusz István emlékezete / írta Szántó Kálmán
In: Kecskeméti M. Kir. Állami Főreáliskola 1908/09. évi értesítője, Kecskemét, 1909. p. 1-40.
Teljes szöveg

Hanusz István
In: Természettudós tanárok Kecskeméten / Székely Gábor, Székelyné Kőrösi Ilona. – Kecskemét : Alföldi Lapok, 2006. – p. 105-161.

A szószék helyett a katedrát választotta : [100 éve hunyt el Hanusz István]
In: Hírös Naptár. – 2. évf. 2. sz. (2009. febr.), p. 2.
Teljes szöveg

[Hanusz István kecskeméti népszerű főreáliskolai tanár temetése] : [Fotó]
In: Tolnai Világlapja, 9. évf. 9. sz. (1909. február 28.), p. 388.
Teljes szöveg

Hanusz István műveinek bibliográfiája (adatbázis)

Dékány Ráfael

Ittzés Ádám életrajz,oktatástörténet ,

Dékány Ráfael orvos, pedagógus Dékány László gazdálkodó fiaként született 1828. március 18-án Kecskeméten.

A gimnázium első osztályát Kecskeméten, a továbbiakat Budapesten végezte. 1848-ban hazatért Kecskemétre és gyógyszerészgyakornok lett. Részt vett a szabadságharcban, mint a 25. honvédzászlóalj önkéntese ott volt Budavár ostrománál, a kápolnai és még 30 csatában, valamint Komárom várában. Tanulmányait Pesten, majd Bécsben folytatta, ahol 1857-ben orvosi diplomát szerzett. 1858-ban kinevezték a kecskeméti alreáliskolához a természettudományok tanárává. Az iskola feloszlatása után, 1861-ben a besztercebányai főgimnáziumba helyezték át. 1862-64-ben a pozsonyi főreáliskolában, 1864-70-ben a budai főgimnáziumban tanított. 1864-ben letette a tanári képesítő vizsgákat.
1870-ben az akkor megnyílt kecskeméti állami reáliskola igazgatója lett. Jelentős szerepe volt az iskola főreáliskolává történő fejlesztésében. A szegény tanulók számára tápintézetet alapított. Tanári munkája mellett tudományos előadásokat, felolvasásokat szervezett. Néprajzi gyűjtést is végzett Kecskeméten. 1872. április 27-től december. 29-ig egyedül, 1880. január 4-től 1881. december 25-ig Horváth Jánossal és Tassy Pállal szerkesztette a Kecskeméti Lapokat, amelyben több mint száz
írása jelent meg nevelési-oktatási, szociális és közművelődési témákról.

Álnevei : Brutus, Monitor.

Tanulmányai a Természettudományi Közlönyben, pedagógiai, módszertani cikkei a Tanáregylet Közlönyében, a Közoktatásban és a főreáliskola értesítőiben jelentek meg. Több tankönyvet is írt.

1883-ban lemondott a kecskeméti főreáliskola igazgatóságáról, és a budai II. ker. főgimnáziumba ment vissza, ahol történelmet tanított. 1890-től a gimnáziumhoz kapcsolódó Ferenc József Nevelőintézet tanára lett. Itt 1893. nov. 7-ig tanított.

1895. április 4-én hunyt el Budapesten.

Forrás:
Kecskeméti Életrajzi Lexikon. – 70. p.
A Pallas nagy lexikona. – 5 .- 123. p.
Gulyás Pál : Magyar írók élete és munkái. – 5 .- 481. p.

Főreáliskola

Ittzés Ádám kulturális élet,oktatástörténet

A Kecskeméti Magyar Királyi Állami Főreáliskola története

A reáliskola intézménytípusát az 1848/49-es szabadságharc leverését követő években, a Leo Thun osztrák közoktatásügyi miniszter által bevezetett oktatási reform hatására hozták létre hazánkban. E középfokú oktatási forma lényege, hogy míg a gimnáziumok akkoriban a humán tárgyakra helyezték a hangsúlyt, különös tekintettel az antik (görög, latin) nyelvekre, addig a reáliskolákban nagyobb teret kapott a matematika, a természettudományos (reál) tárgyak, valamint az élő idegen nyelvek oktatása. A kezdetben 3-3, majd 4-4 osztályos al- és főreáliskolára tagozódó középiskola gyakorlati jellegű tantervének köszönhetően elsősorban ipari és kereskedelmi, illetve műszaki tudományos pályákra készítette fel növendékeit a 3-4 évfolyamos alreál és a 8 évfolyamos főreáliskola. Kezdetben a reáliskolai végzettség csak a gimnáziumi latin és görög érettségi letétele után nyújtott lehetőséget az egyetemi felvételhez is szükséges érettségi letételére. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) rendelete azonban 1875-ben létre hozta az egységes, 8 évfolyamos, érettségit is adó főreáliskolát. Ezzel megszűntek ugyan a külön alreáliskolák, de megmaradt a lehetőség „nem teljes” reáliskolák fenntartására.
Kecskeméten először 1851-ben vetődött fel ilyen jellegű iskola létesítése, de a városi tanács döntése csak 1855 szeptemberében született a háromosztályos alreáliskola, akkori nevén Alreáltanoda létrehozásáról. Az indulásra pedig másfél év múlva, 1857 februárjában került sor. Ez az iskola azonban rövid életű volt, mert a város vezetői úgy ítélték meg, hogy a két gimnázium – piarista és református – mellett nincs szükség az új középiskolára, ezért 1861-ben megszűnt.
Az iskolát 1870-ben állami segítséggel alapították újra. A fenntartás költségeit a VKM vállalta. A városnak csupán az épületről és a hitoktatásról kellett gondoskodnia. Az iskola első igazgatója dr. Dékány Ráfael orvos lett, aki korábban a reáltanodában vegytant (kémiát) tanított, majd budai gimnáziumi tanárként eltöltött évek után tért vissza ismét Kecskemétre.
Az iskola fenntartása már 1873-tól, a negyedik osztály beindításakor anyagi nehézségekbe ütközött, de a tanárok elkötelezettségét mutatja, hogy az ezzel járó többletmunkát ingyen is vállalták. Ugyanilyen áldozatkészségre volt szükség az 5-8. osztályok elindításához, mellyel az intézmény 1975-ben főreáliskolává alakulhatott.
Az iskola 1914-ig, végleges, ma a Katona József Gimnáziumnak otthont adó épületének átadásáig többször is költözni kényszerült. Kezdetben, 1870–73 között a Sétatéren álló ún. B. Kis Pál (vagy B. Kiss)-féle házban kapott helyet az alreáliskola. Az osztályok számának növekedésével azon kicsinek bizonyult az épület, így 1873-tól az addigi épület mellett a Gál József-féle házat is használták. 1875-től pedig a Budai Nagy utcán Álló Eörhalmi-házban kaptak helyet, melyben katonákkal voltak kénytelenek osztozni. Ezen időszak mostoha körülményeit is felidézi Szombathy Istvánnak, a főreáliskola egykori tanárának évtizedekkel későbbi visszaemlékezése:
„1875 Vízkereszt éjjelén érkezhettem meg Kecskemétre […] Másnap már félnyolc órakor felkerestem a reáliskolát. Mondhatom, nem volt kedvező a benyomás, melyet az intézet reám gyakorolt. Egy nagy-udvarú földszintes ház volt az, régi épület, udvarán ágas kúttal. Ez valamikor a német időkben zsandárlaktanya volt. Az iskola három osztálya volt benne elhelyezve, de az épületet a Molináry-bakákkal kellett megosztani. A IV. osztály és az igazgatói iroda másutt, a Páva-utca elején, a Gál ügyvéd-féle házban volt, melyben az utcai nagy házban az osztály, az udvari kis házban pedig az igazgatói iroda volt, mely egyúttal múzeumul is szolgált, lévén benne két üvegszekrény a minimális tanszerek számára. […] A katonasággal megosztott épületben keserves volt a tanítás. Az egyik osztály közvetlenül a katonai konyha mellett volt, amelynek az osztály melletti, ugyan lezárt ajtaján minden beszéd áthallatszott, sokszor nem épületes kifejezésekkel tarkítva. Mikor a katonák a gyakorlatokról bevonultak, vagy mikor ki sem vonultak, hanem az udvaron gyakorlatoztak, lehetett-e rossz néven venni, hogy ők jobban érdekelték az ifjúságot, mint a tanítás? […] Gál ügyvéd pedig nem akart tovább helyet adni […] A fizikai és egyéb tanszerek a fáskamrába kerültek, ahol azok a még a német zsandárok idejéből megmaradt jászolokba és a földre jutottak.”
Az 1876/77-es tanévtől javult a helyzet, hiszen emeletet építettek az Eörhalmi-féle ház utcai frontjára, amely már megfelelő és tartós helyet biztosított az iskola számára.

A főreáliskola egykori épülete

Ez az épület ugyan 1891-92-ben bővítésre, majd 1908-ban, egy földrengés következtében felújításra szorult, de egészen 1914-ig itt működött az iskola. Az új épület 1914-ben állami pénzből épült fel. A VKM – tekintettel az 1911-es földrengés okozta hatalmas károkra – eltekintett attól, hogy a városnak anyagilag is hozzá kelljen járulni az építkezéshez, így a városi tanácsnak csupán a telket kellett biztosítania. Az épület 1914-re felépült ugyan, de az I. világháború idején katonai célokra használták, ezért az iskola csak a háború után költözhetett be, sőt a háború miatt – szintén kórházzá alakított – addigi épületükből is ki kellett költözni, így ideiglenesen az Újkollégium épületében működtek, „társbérletben” a református gimnáziummal.

A főreáliskola új, 1914-ben elkészült épülete, a mai Katona József Gimnázium

A reáliskola tanulóinak száma az évtizedek során változó volt. Az iskolatípus iránti időszakos érdektelenség nemcsak kecskeméti, hanem országos tendencia volt. Ez betudható volt egyrészt annak, hogy a reáliskolai végzettség kevesebb lehetőséget nyújtott a továbbtanulásra, mint a gimnázium; másrészt visszatartó erőt jelenthetett a gimnáziumokénál magasabb tandíj, melyet minden bizonnyal a gyakorlati képzés magasabb költségei tettek indokolttá. Ugyanakkor sok függött a helyi tanároktól és az igazgatótól. A kecskeméti főreáliskolában pl. az agilisabb igazgatók (Dékány, Hanusz) idején rendszerint nőtt a tanulói létszám, más években pedig visszaesett.
A főreáliskolában a szokásos tárgyak mellett sok gyakorlati tárgyat – gyors- és szépírást, egészségtant, vegytant is tanítottak. Fakultatív tárgyként lehetett angolt és latint is tanulni. Utóbbinak azért is volt jelentősége, mert a legtöbb egyetemi felvételihez latin érettségire volt szükség.
Az iskola a reáltárgyak oktatásához szükséges felszerelések mellett tekintélyes könyvtárral is rendelkezett. 1894-ben már több mint 8000 kötete volt. 1879-tól működött az iskolában önképzőkör, ahol a reál- és humán tudományokkal egyaránt foglalkoztak a tanulók.
Az iskola tanárai közül oktatói munkájuk mellett többen folytattak tudományos, illetve ismeretterjesztői tevékenységet. Közülük a legkiemelkedőbb Hollós László botanikus, akit az MTA levelező tagjává is megválasztottak. A publikációk számát tekintve Hanusz István emelkedett ki számtalan ismeretterjesztő cikkével. Az iskolának rövid ideig igazgatója volt Kacsóh Pongrác zeneszerző, a János vitéz c. daljáték szerzője. Szánthó Kálmán hely- és irodalomtörténeti munkákat jelentett meg, Dékány István pedig a filozófia és a szociológia területén futott be tudományos pályát.
Az iskola névváltozásai: Az intézmény 1870-ben Kecskeméti M. Kir. Alreáltanoda néven kezdte meg működését. Az 1875/76-os tanévben a felsőtagozat indulásával az iskolatípus és a név is változott: Kecskeméti M. Kir. Főreáltanoda. 1886-tól Kecskeméti M. Kir. Főreáliskola néven működött. Az iskola az 1922/23-as tanévtől vette fel Katona József nevét. Ekkortól a Kecskeméti M. Kir. Állami Katona József Főreáliskola, majd a törvényi változás miatt az 1924/25-ös tanévtől Kecskeméti M. Kir. Állami Katona József Reáliskola nevet viselte, mely 1935-ben Kecskeméti M. Kir. Állami Katona József Gimnáziumra változott.

Az iskola igazgatói:
1870–1883: Dr. Dékány Rafael (1828–1895)
1883–1886: Szarka Mihály
1886–1909: Hanusz István (1840–1909)
1909–1912: Kacsoh Pongrác (1873–1923)
1912–1917: Péch Aladár
1917–1919: Deli Géza (1878–1930)
1919–1934: ifj. Gasparics Lajos
1934–1948?: Fuderer József

Felhasznált irodalom:
Az iskola értesítői 1872–1940 (teljes szöveg)

Az első huszonöt év a kecskeméti M. Kir. Állami Főreáliskola életéből / írta Hanusz István . – Kecskeméten : Tóth László Ny., 1895. – 140 p.

Az intézet múltja
In: A Kecskeméti M. Kir. Áll. Katona József Főreáliskola értesítője az 1925/26. tanévre. – Kecskemét, 1926.– p. 5-9.
Teljes szöveg

A kecskeméti állami főreáliskola múltjából : Dr. Szombathy István ny. kir. főigazgató visszaemlékezése
In: Gyorsírási propagandaülés Kecskeméten. – Kecskemét : Gyorsírási Ügyek Kormánybiztossága, 1935. – p. 16-19.

A közművelődés Kecskeméten a dualizmus korában / Kemény János, Pintér Ilona
In: Bács-Kiskun megye múltjából 9. k. – Kecskemét : Bács-Kiskun Megyei Lvt., 1987. – p. 5-85.
Teljes szöveg

A Kecskeméti Magyar Királyi Állami Főreáliskola története 1870-1914 / Kemény János
In: Bács-Kiskun megye múltjából 27. k. – Kecskemét : Bács-Kiskun Megyei Lvt., 2017. – p. 39-195.
Teljes szöveg

Megszakítás