Hollós László

Hollós László

1859-1940

Hollós László tanár, botanikus, természettudós, mikrobiológus 1859. június 18. született Szekszárdon.

1891 és 1912 között Kecskeméten a főreáliskola tanára volt. A városban és környékén kútfúrásokat elemzett, talajtani vizsgálatokat végzett, feldolgozta Kecskemét földtani viszonyait, növény- és állatvilágát.
1898-ban részt vett Déchy Mór hatodik kaukázusi expedíciójában.

Több mint 500 gombát írt le a tudomány számára. A Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben „Magyarország Gasteromycetai” megírásával bízta meg, majd érdemei elismeréséül 1904-ben tagjai sorába választotta.

1905-ben újabb megbízást kapott a „Magyarország földalatti gombái, szarvasgomba-féléi”>> c. könyv megírására. Következő összefoglaló munkája, a „Kecskemét vidékének gombái”>> 1913-ban jelent meg.

Tovább a katalógushoz>>

1911-ben súlyos konfliktusba került Kacsóh Pongráccal>> a Főreáliskola igazgatójával.

Kacsóh Pongrác (1873-1923) zeneszerző
1909-1912 között volt a kecskeméti Főreáliskola igazgatója

Vitájuk, mely Hollós egyedülálló, az iskola szertárában tartott gombagyűjteményének elhelyezése körül robbant ki, az országos sajtóban is visszhangra talált. Hollós László elkeseredésében megsemmisítette több évtized alatt összeállított hatalmas gyűjteményét, tanári állását pedig feladta. 1911-ben hosszabb szabadságra ment, majd 1912-ben saját kérésére nyugdíjba vonult és szülővárosába, Szekszárdra költözött. Itt is halt meg 1940. február 16-án.

A konfliktus ellenére az iskola 1912-13-as évkönyvében hosszan méltatták a nyugdíjba vonult Hollós érdemeit. Az alábbi képre kattintva a teljes összeállítás olvasható.

Életrajzi összefoglalók Hollós Lászlóról:

Hollós László idős korában
Megszakítás