Cseke Péter

Színész, rendező, színházigazgató

Cseke Péter Nagyváradon született 1953. október 3-án. Szülei Cseke Sándor és Riedinger Beatrix (Révi Bea) színészek. 1972-1976 között a Színművészeti főiskola színész szakos hallgatója volt.
A főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, melynek öt évig volt tagja. 1981-ben tért vissza Budapestre, ahol a Madách Színház, majd pedig 1990-től egy évig a budapesti Nemzeti Színház művésze volt. 1990-ben Jászai Mari-díjat vehetett át munkásságáért.
1991-től szabadúszóként dolgozott. 1992 óta rendezéssel is foglalkozott, többek között a Madách Színházban, Bécsben az Auersperg Theaterben, Karinthy Színházban, Merlin Színházban, Budapesti Kamara Színházban, Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, Turay Ida Színtársulatban, a kecskeméti Katona József Színházban.
1992-ben a Madách Színház gyermek és ifjúsági programjainak vezetője lett.
Tanárként is lehetősége volt átadni tudását: 1994-től 1997-ig a Színház és Filmművészeti Egyetemen, 2001-től 2005-ig a Magyar Táncművészeti Főiskolán oktatott, majd 2016. szeptember 1-től a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának adjunktusaként, majd docenseként oktat.
2008. augusztus 1-től a kecskeméti Katona József Színház igazgatójaként dolgozik.
2012-ben a Színház és Filmművészeti Egyetemen Doktori Tanácsa doktorrá avatta: DLA fokozat (Doktor of Liberal Arts) a Szabad Művészetek Doktora címet kapott.
Pályafutása alatt számos elismerésben részesült, színházszakmai és művészeti testületek tagjává választották.
Felesége Sára Bernadette is színésznő. 1982 óta házasok, két lányuk és három unokájuk van.
A több mint 40 év alatt száznál több szerepet játszott.

Egyesületek, tagságok:

1999-2012: a Polgárok Pesthidegkútért Kulturális Egyesület elnöke
2013: a Keresztény Kulturális Akadémia tagja
2014: a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja
2014: az MMA Színházi Munkacsoportjának tagja
2015: a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja
2016: a POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja
2016: az NKA Színházi kuratóriumának tagja
2018: A Magyar Teátrumi Társaság alelnöke
2019: a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 

Díjak, elismerések:

Jászai Mari-díj (1990)
Bilicsi-díj, Sára Bernadettel közösen (2006)
Klebelsberg Kunó-díj (2008)
Vámos László-díj (2012)
Szarvason, a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a legjobb rendezés díja (2012)
Nádasdy Kálmán-díj (2014)
Szarvason a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a legjobb rendezés díja (2016)
Megyei Prima Díj (2017)
Magyarország Érdemes Művésze Díj (2020)
Kossuth-díj (2021)

Róla szóló cikkek, források:

Mint egy jó könyvtár : Cseke Péter az igazgatóválasztásról, színházeszményéről és kecskeméti terveiről : [Int.] / Pethő Tibor
In: Magyar nemzet. – 71. évf. 126. sz. ( 2008. máj. 9. péntek ), p. 14. Teljes szöveg

Cseke Péter: minden vidéki színház Nemzeti Színház : [Int.] [elektronikus dok. ]
In: Szinhaz.hu. – (2012. febr. 3.) Teljes szöveg

Nem engedek a művész színvonalból : Beszélni kell a színházcsinálók felelősségéről is.
In: Magyar fórum. – 24. évf. 33. sz. ( 2012. aug. 16. ), p. 12. Teljes szöveg

Hű marad a társulathoz : [Int.] [elektronikus dok. ] / Popovics Zsuzsanna
In: Baon.hu. – (2013. jan. 11.) Teljes szöveg

Akinek az ajtaja mindig nyitva áll : Kecskeméten újabb öt évre Cseke Péter kapott megbízást a színház vezetésére : Az egykori moziból kamaraszínpadot alakítanak ki / Szilléry Éva
In: Magyar hírlap. – 46. évf. 47. sz. ( 2013. febr. 25. hétfő ), p. 2. Teljes szöveg

Cseke Péter: „A legmagasabb színvonalból nem engedek” : [Int.] [elektronikus dok. ] / Popovics Zsuzsanna
In: Baon.hu. – (2013. márc. 4.) Teljes szöveg

Tetthely / László Dóra; Cseke Péter. – Fotó
In: Heti válasz. – 13. évf. 48. sz. ( 2013. nov. 28. ), p. 126-128. Teljes szöveg

A megújulás a társulatnak is jót tesz : Cseke Péter szerint a színháznak ma sem kell versenyeznie a rádióval, a filmmel és a televízióval, mivel teljesen más élményt ad / Hrecska Renáta.
In: Magyar hírlap. – 49. évf. 26. sz. ( 2016. febr. 1. hétfő ), p. 12. Teljes szöveg

Cseke Péter: „Komoly munkát végeztünk el Kecskeméten, amit a szakma és a közönség is elismer”.
In: Keol.hu. – ( 2017. jún. 24.) Teljes szöveg

Elöl menni, példát mutatni : Már gyerekkorában elrendeltetett, hogy a színházzal lesz kapcsolatban / B. Orbán Emese. – Fotó
In: Magyar idők. – 4. évf. 263. sz. (2018. nov. 13. kedd), p. 18. Teljes szöveg


Cseke Péter emberségből, szeretetből és elfogadásból építi a színházat [elektronikus dok. ] / Bajáki Zsanett
In: Baon.hu. – (2020. márc. 31.) Teljes szöveg

Cseke Péter: Politika nélkül remekül meglenne a színházi élet:  [Int.] / Korcsmáros Felícia
In: Index.hu. – (2021. 03. 15.) Teljes szöveg

„A jó közösség igazi kegyelem” – Interjú Cseke Péterrel és Sára Bernadette-tel / Szám Kati
In: Kepmas.hu. – (2022. 05. 19.) Teljes szöveg

Színpadon a két Cseke : életutak, pályaképek / Cseke Péter, Cseke Sándor. – Budapest : Depé Kft., 2006.

Megszakítás