Csík János

népzenész

Csík János
Fotó: Banczik Róbert

Csík János Kecskeméten született 1964. december 30-án. Első zenekarát, a Garabót, középiskolásként alapította. Az 1970-es évek végén, illetve ’80-as évek elején a Kecskemét Táncegyüttesben táncolt, a katonaság után pedig főállású muzsikus lett a Békés Bandában. 

1988-ban Kecskeméten létrehozta saját együttesét, a Csík zenekart. A népzene és a könnyű műfajok ötvözésével új műfajt teremtettek. „A Csík Zenekar muzsikájában a népzene öleli magához a rockzenét, megtartva a népzene autentikus értékeit, az emberi gondolatok, érzések szép gyümölcseit, látva a mai változó világunkat mozgató pop és rockzene sok embert megérintő sodró erejét.” – olvasható a 2009-ben megjelent Szívestörömest c. lemezük borítóján. 

Az együttes Magyarország kulturális delegációjának tagjaként 2000-ben Sydneybe utazhatott az olimpiára. 2002-ben egy súlyos autóbaleset következtében Csík Jánosnak hosszabb időre abba kellett hagynia a zenélést. A zenekar ebben a nehéz időszakban is dolgozott a másik prímás, Szabó Attila vezetésével.

Sorsfordító volt a Csík Zenekar életében a 2005-ös esztendő, amikor is egy koncerten meghívott vendégként együtt zenéltek a Kispál és a Borz együttessel. Csík János így emlékezett vissza erre az eseményre: „Az a néhány másodperces döbbenet, amikor a koncert közepén megjelentünk a színpadon, és elkezdtünk kalotaszegi legényest játszani, megváltoztatta az életünket, egyben sok olyan fiatalra is hatással volt, akik addig nem sokat tudtak a magyar népzenéről. Aztán amikor előadtunk néhány Kispál és Borz számot a saját hangszereinkkel, kitört az ováció. Az a néhány perc sokak számára kapukat nyitott.” (Gramofon, 2014-2015. tél, p. 51.)

Hasonló jelenség volt tapasztalható a Quimby együttes Most múlik pontosan… c. dalának feldolgozása kapcsán is, mely olyan jól sikerült, hogy bátran nevezhetjük a Csík zenekar legsikeresebb produkciójának. Azok, akik korábban csak népzenét hallgattak, elkezdtek érdeklődni a Quimby iránt – és ez természetesen fordítva is igaz. „Először nem nagyon tudtunk vele mit kezdeni, – emlékszik vissza Csík János – aztán beletettünk egy észak-mezőségi szökős dallamot. Ez jó ötletnek bizonyult, nem gondoltuk, hogy ilyen sokan megszeretik. Hovatovább oda jutottunk, hogy sokan már nem tudták, kié is az eredeti Most múlik pontosan, sőt már Tibitől meg is kérdezték, hogy a Quimby is átment-e népdalfeldolgozásba? A jótékony hatás kölcsönös volt, mert Erdélyben egyik évről a másikra sokkal többen mentek el a koncertjeikre.” (Huszti Zoltán: Aki mindenki nótáját elhúzza: Csík János. Interjú.) Csík János az előadóművészi tevékenység mellett 2011 óta hegedűt és brácsát tanít a kecskeméti Kodály Iskolában. 2014-ben, ötvenedik születésnapja alkalmából jelent meg zenekarának „Úgy élni, mint a fák” c. lemeze. 

Kitüntetései, elismerései:

Népművészet Ifjú Mestere (1991, Csík Zenekar)
Kiváló Művészeti Együttes (1992, Csík Zenekar)
Fonogram-díj (2007, Csík Zenekar)
Kodály Zoltán-díj (2009, Csík Zenekar)
Magyar Örökség díj (2009, Csík Zenekar)
Prima Primissima díj (2010, Csík Zenekar)
Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (2010, Csík János)
Budapestért-díj (2012, Csík Zenekar)
Kossuth-díj (2013, a Csík Zenekar tagjai)
Tolnay Klári Kulturális Díj (2021)
Magyar Művészetért Díj (2023)
Petőfi Zenei Díj (2023)

A Csík Zenekar önálló hangfelvételei:

Csík Zenekar: Boldog szomorú dal : népzene Erdélyből és Magyarországról (1996)
Csík Zenekar: Tiszta szívvel (1998)
Csík Zenekar: A kor falára (2001)
Csík Zenekar: Be sok eső, be sok sár… : 15 éves jubileumi koncertfelvétel (2004)
Csík Zenekar: Senki nem ért semmit (2005)
Csík Zenekar: Ez a vonat, ha elindul, hadd menjen (2008)
Csík Zenekar: Karácsonynak éjszakáján (2008)
Csík Zenekar: Szívestörömest : óévbúcsúztató koncert (2009, 2010)
Csík Zenekar: Lélekképek (2011)
Csík Zenekar: Csík zenekar : daloskönyv (2012, 2013)
Csík Zenekar: Amit a szívedbe rejtesz (2014)
Csík Zenekar: Úgy élni, mint a fák (2014)

Csík János, Mezzo együttes : Szép a tavasz, szép a nyár (2019) 

Csík János és a Csík Zenekar közreműködőként:

Ismerős Arcok: Tizenöt év gondolatban és dalban zenész barátainkkal, 2014
Fonó folk válogatás 2012, 2012
Fonó világzenei válogatás 2012, 2012
Tűz a havon, 2012
Széljáró Balladás: Duhaj gyerek vagyok, 2011
Eszembe jutottál : főhajtás Cseh Tamás előtt, 2010
A népzenétől a világzenéig 3. : azok a 2000-es évek…, 2010
World music from Hungary : világzene itthonról, 2009
Jól gondold meg kislány, 2005

Róla szóló cikkek, források:


Tizenöt éves a Csík zenekar : Csík János az autentikus népzene és a mai kor kölcsönhatásáról : [Int.] .
In: Magyar nemzet. – 66. évf. 302. sz. ( 2003. dec. 27. ), p. 15. Teljes szöveg

Saját cipő : Csík János a mezőségi szvingről, a kultúra visszapumpálásáról és a robogó vonatokról : [Int.] / Lukács Csaba
In: Magyar nemzet. – 71. évf. 237. sz. ( 2008. aug. 30. ), p. 23. Teljes szöveg

Magyar népzene mindenkinek : A Csík zenekar holnap a Művészetek Palotájában Őze Áronnal ad verses koncertet : [Int.] / Csík János; Kiss Eszter Veronika
In: Magyar nemzet. – 72. évf. 60. sz. ( 2009. márc. 2. ), p. 14. Teljes szöveg

Sosem leszünk olyan zenekar, ami csak feldolgozásokat játszik – CSÍK zenekar : [Int.] [elektronikus dok.]
In: Langologitarok.blog.hu . – (2011. szept. 22.) Teljes szöveg

Van miből szépet merítenünk : Holdfényszonáta cimbalomra / László Dávid
In: Heti válasz. – 12. évf. 9. sz. ( 2012. márc. 1. ), p. 50-51. Teljes szöveg

Borotvaélen táncolnak : A 25 éves Csík zenekar a Kossuth-díjat is megkapta : [Int.] / Csík János; Kiss Eszter Veronika. – Fotó
In: Magyar nemzet. – 76. évf. 91. sz. ( 2013. ápr. 4. ), p. 15. Teljes szöveg

A sírás jó dolog : Csík János prímás : [Int.] / Wekerle Szabolcs. – Fotó
In: Magyar nemzet. – 76. évf. 326. sz. ( 2013. nov. 30. ), Hétvégi magazin mell., p. 32. Teljes szöveg

Sem elfelejteni, sem eltúlozni : A Csík zenekar népzenei alapra ültet sok muzsikát : [Int.] / Csík János; Trencsényi Zoltán. – Fotó
In: Népszabadság. – 72. évf. 1. sz. ( 2014. jan. 2. csütörtök ), p. 11. Teljes szöveg

Aki úgy él, mint a fák : Csík János ötven évének öröme és bánata egyetlen lemezen.
In: Magyar nemzet. – 78. évf. 11. sz. ( 2015. jan. 14. ), p. 9.

Az élő fellépésekre kell koncentrálni : Csik János: A népzene képviselői is igyekeznek kihasználni az adott kor technikai lehetőségeit : Az új generáció is érdeklődik / Német Dániel. – Fotó
In: Magyar hírlap. – 48. évf. 158. sz. ( 2015. júl. 8. szerda ), p. 13. Teljes szöveg

Városi fiú rátalált a falusi népzenére : [Int.] [elektronikus dok.] / Csík János
In: Hiros.hu. – (2016. 04. 27.)

Gyarló az ember : Csík János a nemzeti érdekről, a gödörből való kilábalásról és az olimpiáról. – Fotó
In: Heti válasz. – 17. évf. 8. sz. ( 2017. febr. 23. ), p. 44-47. Teljes szöveg

Csík János: „A muzsika jellemzi az embert” / írta Jászay Tamás
In: Papageno.hu. – (2019. máj. 23.) Teljes szöveg

Csík János a Mezzo zenekarral készítette el második szólólemezét [elektroniksu dok.].
In: Kultúra.hu. – (2019. dec. 10.) Teljes szöveg

„A változás maga a népművészet” – Borbás Marcsi Csík Jánossal beszélget [elektronikus dok.].
In: egy.hu. – (2019. dec. 18.)

Hiszem azt, hogy vigyáz rám az Ég : [Int.] / Ádám Rebeka
In: Mandiner. – 2. év. 50. sz. (2020. dec. 10., p. )  Teljes szöveg

Most múlik pontosan… illetve dehogy múlik, sőt! : Csík János : A népzene alaptőke, szerencsére kiapadhatatlan forrás : [Int.] / Fekete Bori

In: Mno.hu. – (2021. 04. 23.) Teljes szöveg

Szerencsés pillanatok, küzdelem a célokért [elektronikus dok.] / Borzák Tibor 
In: Szabadfold.hu. – (2021. 06. 01.) Teljes szöveg


Csík zenekar / Süveges Gergő (2013)

További cikkek Csík Jánosról és a Csík Zenekarról

Megszakítás