Farkas Gábor Mátyás (1943-2017)

az Európa Jövője Egyesület és a Kecskemét Leskowsky Hangszergyűjtemény Közalapítvány elnöke

Farkas Gábor Mátyás
Fotó: Banczik Róbert

Farkas Gábor Kecskeméten született 1943. június 21-én.

A Katona József Gimnázium elvégzése után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát. Népművelőként kezdett dolgozni, 1968-ban főszervezője volt a megye első nemzetközi fesztiváljának, a Duna-menti Folklórfesztiválnak.

Kezdeményezője a Gyermekrendezvények Nemzetközi Szövetségének, amelynek titkára is. Egyik alapítója, majd kurátora a Bács-Kiskun Megyei Tehetséggondozó Alapítványnak.

Elhunyt felesége, Baksa Andrea emlékére hozta létre és működteti a Csillagszemű Alapítványt, a határainkon kívül szolgáló magyar óvónők szakmai segítségére.

1990-ben hozta létre az Európa Jövője Egyesületet, melynek célja Európa fiatal polgárait segíteni abban, hogy előítéletektől mentes, a másságot elfogadó, toleráns nemzedékké válhassanak.

1991 óta fő szervezője az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozóknak, ismertebb nevén a Csiperónak. Az egyesület már pár éves működés után megkapta az akkori legrangosabb állami ifjúsági elismerést, a Szacsvay Imre-díjat; 1996-ban az év nonprofit szervezete lett; 2006-ban Brüsszelben Európai Civil Díjjal jutalmazták munkájukat; 2010-ben kiváló fesztivál minősítést kaptak; 2013-ban Berlinben „Az élhető városért” Alapítvány legszebb városi fesztivál díját; 2014-ben pedig Ex Libris Díjat kaptak.

1994-ben létrehozta az országosan modellértékűnek számító Civil Szervezetek Házát, 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal Civilkapcsolatok Főosztályának szakértőjeként dolgozott.

Farkas Gábor a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Dél-Alföldi Regionális Kollégiumának alelnöke 2004-től. Nevéhez fűződik a 2006-os és 2007-es Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar létrehozása is.

Farkas Gábor a Kecskemét Leskowsky Hangszergyűjtemény Közalapítvány elnöke, a Kecskemét Város – Bozsó Gyűjtemény Alapítványa és a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány Felügyelő Bizottságának tagja, a Kárpát Háló Egyesület elnökségi tagja, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatok a Jövő Szakembereiért Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja.

Farkas Gábor 2017. május 24-én hunyt el Kecskeméten.

Elismerései:

Kecskemét Közművelődéséért Díj (1996)
Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díj (1996)
Virágember-díj (2002)
Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2002)
Év Embere Díj (2005)
Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető cím (2007)
Bács-Kiskun Megyéért Díj (2012)
Európai Parlament Európai Polgár Díja, Lehel László-díj (2013)
Magyar Kultúra Lovagja (2017)

Róla szóló cikkek, források:

Kecskemét virágembere.
In: Petőfi népe. – 57. évf. 39. sz. (2002. febr. 15.), p. 5. Teljes szöveg

Jó hírét keltik a városnak : A gyermekek megteremtik a kultúrák harmóniáját.
In: Petőfi népe. – 57. évf. 204. sz. (2002. szept. 2.). – 57. évf. 226. sz. (2002. szept. 27.), p. 5. Teljes szöveg

Minden gyermek barátja : Farkas Gábor / Bahget Iskander
In: Kecskemét magazin. – 1. évf. 9. sz. (2006. okt.), p. 24.

Csiperó Gábor díszpolgára lett Kecskemétnek.
In: Petőfi népe. – 62. évf. 150. sz. ( 2007. jún. 29. péntek ), p. [1.] Teljes szöveg

A siker titka a csapatmunkában rejlik : Nem feltétlenül a gazdagság a boldogság záloga / Sipiczki Sándor. – Fotó
In: Kecskeméti lapok. – 103. évf. 42. sz. (2007. dec. 6.), p.1, 6-7.

Csiperót megszerette egész Európa : Beszélgetés Farkas Gáborral. – Fotó
In: Alföldi civil napló. – 2. évf. 15. sz. (2008. dec. 29.), p. 5. Teljes szöveg

Európai Polgári Díjat vehetett át Farkas Gábor Budapesten / Hraskó István
In: Baon.hu. – ( 2013. nov. 11.) Teljes szöveg>>

Csiperó – és a Bűvös kocka : Farkas Gábor az Európa Jövője Egyesület elnöke. – Fotó
In: Alföldi civil napló. – 8. évf. 2. sz. ( 2014. ápr. ), p. 2. Teljes szöveg

25 éves a Csiperó. – Fotó
In: Kecskeméti lapok. – 111. évf. 8. sz. (2015. okt. 1.), p. 2. Teljes szöveg

Farkas Gábor: Kecskemét együtt lélegzett a Csiperóval, ötösre vizsgázott /írta Weninger Erzsébet
In: Montazsmagazin.hu. – (2016. júl . 21.) Teljes szöveg

Farkas Gábort a Magyar Kultúra Lovagjává avatják : [Int.] / Pásztor Andrea.- Fotó
In: Kecskeméti lapok. – 113. évf. 1. sz. (2017. jan. 19. ), p. 8. Teljes szöveg
 

Felhasznált források:

Ki kicsoda Kecskeméten 2013 / [szerk. Varga Géza]. – Kecskemét : PART Produkció, 2013.

Csipero.hu

Megszakítás