Kertészmérnök, főiskolai tanár
1933. október 8-án született Kerekegyházán.
1957-ben szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet, 1972-ben doktorált a Kertészeti Egyetemen. 1978-tól a mezőgazdasági tudományok kandidátusa.
Egész munkássága a kecskeméti oktatáshoz kapcsolódik. Többek között a Mathiász János Kertészeti Technikum szaktanára, a Kecskeméti Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum docense, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Kar Zöldségtermesztési Tanszék főiskolai adjunktusa, docense, tanszékvezető tanára, majd a főiskola oktatási és általános főigazgató-helyettese volt.
1998-tól a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Bács-Kiskun Megyei Szaktanácsadó Központ vezetője.
Zöldségtermesztéssel, a természetes eredetű talajjavító anyagok tápanyag-visszapótlásával, a másodlagos biomassza termékek felhasználásával foglalkozott.
Több könyve jelent meg magyar és angol kiadásban. Így például a Szovjetunióban a spárgáról írott könyve 70 ezer példányban jelent meg. Publikációinak száma több mint 250. Többnyire olyan témakört választott magának, amelyet más nem. Ilyen a spárga vagy a rebarbara termesztése.
Még ma is aktívan dolgozik, előadásokat tart, rendszeresen ír mezőgazdasági lapokba.
Egy fia van, aki növénynemesítő kutatóként tevékenykedik, a biológiai tudományok doktora, kandidátusa. Három fiú unokája van.
Elismerései:
Nagyváthy díj
Kiváló oktatói-díj
Aranytoll díj
Minősített Szaktanácsadó cím
Önálló kötetei:
A háztáji új növénye: a spárga (1984)
A spárga (1986)
Zöldségtermesztők zsebkönyve (1986)
Földműveléstan (1990)
Munkaszervezés : Kertészeti szakközépiskolák ideiglenes tankönyve (1994)
Spárgát a piacra! (1995)
Teljesítmény-adattár kertészeti munkákhoz (1996) [Összeállította.]
Spárga (1998)
A spárga termesztése (2005)
Ajánló cikkeiből, tanulmányaiból:
A bakháttakarás minden országban gyakorlat
In: Kertészet és szőlészet. – 55. évf. 27. sz. (2006. júl. 6.), p. 8.
Érdemes spárgát telepíteni
In: Kertészet és szőlészet. – 60. évf. 5. sz. (2011. febr. 2.), p. 10-11.
Feltáratlan kincs a meszes homoktalajon : Spárga
In: Kertészet és szőlészet. – 54. évf. 47. sz. (2005. nov. 24.), p. 6.
Gondos technológiával továbbra is jövedelmező : Spárgatermesztés
In: Kertészet és szőlészet. – 53. évf. 48. sz. (2004. nov. 25.), p. 4-5, 8.
Homokhátságiak biztos jövedelemforrása : Spárga
In: Kertészet és szőlészet. – 59. évf. 18. sz. (2010. máj. 5.), p. 6-7.
Ismerkedjünk a mangolddal : Zöldségtermesztés
In: Kertészet és szőlészet. – 57. évf. 15. sz. (2008. ápr. 10.), p. 10-11.
A kertészeti főiskolai kar tangazdasága / Lévai Péter, Fehér Béláné
In: Kis Újság. – U. f., 3. évf. 35. sz. (2000. szept. 1), Agrártájoló mell. p. 1.
A korábbi spárga kelendőbb
In: Kertészet és szőlészet. – 55. évf. 15. sz. (2006. ápr. 13.), p. 8-9.
Még mindig tisztes jövedelmet ad : Zöldségtermesztés
In: Kertészet és szőlészet. – 56. évf. 31. sz. (2007. aug. 2.), p. 9-11.
Mosolygó spárgasípok
In: Szabad föld. – 61. évf. 11. sz. (2005. márc. 18.), p. 20. Teljes szöveg
A rebarbara kora tavasztól már fogyasztható : Különleges zöldség
In: Kertészet és szőlészet. – 57. évf. 4. sz. (2008. jan. 24.), p. 9-11.
A spárgaidény / Fehér Béláné. – Fotó
In: Kertészet és szőlésze. – 61. évf. 31. sz. ( 2012. aug. 1. ), p. 14-17.
Tanácsok spárgatelepítőknek / Fehér Béláné. – Fotó
In: Kertészet és szőlészet. – 62. évf. 40. sz. ( 2013. okt. 2. ), p. 14-16.
A tudás haszna a Homokhátságon / Fehér Béláné. – Fotó
In: Kertészet és szőlészet. – 63. évf. 35. sz. ( 2014. aug. 27. ), p. 10-11.
A zöldspárga-termesztés sajátosságai / Fehér Béláné. – Fotó
In: Kertészet és szőlészet. – 64. évf. 48. sz. ( 2015. nov. 25. ), p. 10-11.
Fehér és zöld sípok világszerte / Fehér Béláné. – Fotó
In: Kertészet és szőlészet. – 69. évf. 2. sz. ( 2020. jan. 8. ), p. 10-13.
Róla szóló cikkek, források:
Révai új lexikona. – Szekszárd : Babits, 1996
6., E-Fei. – 2000. – p. 827.
Ki kicsoda a magyar mezőgazdaságban. – Szekszárd : Babits, 1997
A – H. – 1997. – p. 330.
A kertészet szolgálatában : [Int.] / Fehér Béláné; Aszódi János
In: Hírös naptár. – 1. évf. 8. sz. (2008. okt.), p. 7. Teljes szöveg
Fél százada a szerzőnk : Interjú / Fehér Béláné; Tömpe Anna. – Fotó
In: Kertészet és szőlészet. – 62. évf. 51/52. sz. ( 2013. dec. 18. ), p. 12-13.