1840-1909
Hanusz István római katolikus pap, tanár, természettudományi ismeretterjesztő szakíró 1840. december 21-én született Vácott. Apja Hanusz György, anyja Kramestetter Magdolna volt. Apai ágon felmenői már a 18. század második felétől váci tímármesterek voltak. Ugyanezt a mesterséget folytatta édesapja is, aki az iparosság mellett szőlőt is művelt. Hanusz István szüleinek egyetlen életben maradt és felnőttkort megélt gyermeke volt, gyenge testi adottságokkal, de jó szellemi képességekkel rendelkezett.
Tanulmányait szülővárosában kezdte. Mind az elemi iskolában, mind a piarista algimnáziumban az osztály legjobbjai között volt. Az akkori szokás szerint az egyes tárgyakból szöveges értékelést is kaptak a diákok. A tizenéves Hanusz Istvánt egyik későbbi szaktárgyából, földrajzból így értékelték: „Igen gyors felfogású és e tárgy iránti különös vonzalma miatt kitűnő előmenetelű.” (Idézi: Szántó 1909. 6. o.) Mivel Vácott csak a nyolcosztályos gimnázium alsó tagozatának elvégzésére volt lehetőség, ezért tanulmányait a pesti piaristáknál folytatta. Itt a tanulás mellett aktív diákéletet is élt. A zenéhez való vonzalma is ezekben az években mutatkozott meg, s ez később is szenvedélye maradt. Ugyanakkor tanulmányi eredményei romlottak. Jóllehet anyai ágon német telepescsaládból származott, különösen a német nyelv okozott számára nehézséget. Minthogy a 7-8. évfolyamban a főbb tárgyakat németül kellett volna tanulnia, ezért nagybátyja Hanusz Alajos mindszenti plébános közbenjárására átiratkozott a piaristák szegedi gimnáziumába, ahol a német nyelvű oktatást kevésbé vették szigorúan. Itt érettségizett le.
Édesapja orvosnak szánta volna, ám végül – elsősorban édesanyja és nagybátyja tanácsára – a papi pályát választotta. Teológiai tanulmányait a váci papnevelő intézetben folytatta. 1864. augusztus 26-án szentelték pappá. Előbb Verőcén, majd Tápióbicskén szolgált káplánként. Hamar kiderült azonban, hogy betegsége miatt mégsem tudja vállalni a papi hivatást, bár papi mivoltát mindvégig megőrizte, az évek folyamán különböző címeket (pl. c. prépost) és egyházi kitüntetéseket is kapott, ám élete a tanári pályán teljesedett ki. 1965-től a kiskunfélegyházi algimnázium hittantanára lett. A hittan mellett itt már tanított csaknem minden algimnáziumi tantárgyat: magyart, latint, németet, történelmet, földrajzot és természetrajzot. (Az algimnázium a mai oktatási rendszerben az általános iskola felső tagozatának felel meg.) Kezdetben tanári képesítés nélkül tanított, de még a kiskunfélegyházi évek alatt gimnáziumi tanári oklevelet is szerzett. Már ennek birtokában pályázott 1871-ben a kecskeméti reáliskola tanári állására. Itt földrajzot, történelmet és latint tanított.
A korban a reál- vagy a nyolcosztályos főreáliskolák (ezt a minősítést nem sokkal Hanusz érkezése után a Dékány Rafael által vetetett kecskeméti intézmény is elnyerte) inkább gyakorlati pályákra, mintsem egyetemi végzettséget igénylő hivatásokra készítették fel növendékeiket. A mai iskolarendszerben talán leginkább a szakközépiskolákhoz hasonlíthatók.
Hanusz István mind diákjai, mind kollégái között nagy megbecsülésnek örvendett. Ez kiolvasható azokból a sorokból is, mellyel 1875-ben igazgatója fizetésemelési kérelmét a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz felterjesztette. „Hanusz tanár úr a lefolyt 4 1/2 évi helyi tanárkodása alatt pontosságban hasonlított a jó órához, mely az idő legkisebb részeit is egy hajszálig pontosan jelzi; a növendékek iránti magatartásában az eszélyes apához, kinek kezében vessző, szívében szeretet uralg, munkásságára a szorgalmas méhhez, mely a legcsekélyebb virágot sem mulasztja el kiaknázni, ha belőle mézet meríthet, úgy fentemlített tanár úr sem mulaszt el egyetlen alkalmat sem megragadni, mely által az ifjúság erkölcsi vagy tudományos előhaladását emelheti, polgártársainak jólétét előmozdítani, sokoldalú képzettségét gyarapítani és ügytársainak megérdemlett becsülését megnyerhetni reményli.” (Idézi: Szántó 1909. 23 o.)
Dékány Rafael, az iskola alapítóigazgatója lemondott posztjáról. Rövid átmeneti időszakot követően Hanusz István lett az intézmény előbb megbízott, majd az 1888/89-es tanévtől kinevezett igazgatója. Élete legfontosabb színterévé ekkor még inkább az iskola vált. Naponta általában 12 órát töltött iskolája falai között. Növendékeivel igazgatóként is személyes és közvetlen kapcsolatra törekedett. A halála után emlékét megidéző volt tanítványai szerint nemcsak oktatta, hanem nevelte is őket.
Iskolai feladatai mellett aktív résztvevője volt Kecskemét közéletének. Többek között alapítótagja volt a Kecskemétvidéki Természettudományi Társulatnak, melynek rendezvényein rendszeresen tartott előadásokat; alelnöke volt a Katona József Körnek; elnöke az Országos Állatvédő Egyesület kecskeméti fiókjának. Mindemellett tevékeny tagja Kecskemét törvényhatósági bizottságának és számos más helyi társadalmi szervezetnek. A helyiek mellett országos szervezetekben is szerepet vállalt: levelező tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, választmányi tagja volt a Magyar Egyesületnek, valamint részt vett az Országos Középiskolai Tanáregyesület munkájában is.
Mindemellett és elsősorban a természettudományos ismeretterjesztés területén alkotott maradandót, mint kora egyik legközkedveltebb és legtöbbet publikáló ismeretterjesztő írója. A szaklapok közül leginkább a Földrajzi Közlemények, a Természettudományi Füzetek, a Természettudományi Közlöny és a Zoológiai lapok közölték cikkeit, könyvismertetéseit. Rendszeresen publikált a helyi sajtóban is: így a Kecskeméti Lapokban, melynek rövid ideig felelős szerkesztője is volt, a Kecskemét c. lapban és a Kecskeméti Friss Újságban is. Emellett országos és vidéki lapok is közölték írásait. Cikkei általában a földrajz, az állat- vagy növénytan egy-egy részletkérdéséről szóltak. Pl. sokat foglalkozott a magyar alföld jellegzetes növényeivel, állataival; a tölgyfákkal, a szőlővel; Dél- és Közép-Európa földrajzával. Több tanulmányt írt a Földközi-tengerről is. A növények és állatok jellegzetességeit gyakran néprajzi szemszögből tárgyalta. A növények és állatok mellett foglalkoztatták az emberi élet egyes jelenségei is. Írt pl. a járványokról, az egyes betegségek földrajzi elterjedtségéről, de az alkoholizmusról, az „idegességről”, sőt a csókolózásról is. Írásai mind tartalmukban, mind stílusukban megmaradtak az ismeretterjesztés szintjén. Önálló kutatásokat nemigen folytatott, cikkeiben – nem is titkoltan – rendszerint mások tudományos eredményeire támaszkodott. Ezt szaklapokban, melyek egyébként szívesen közölték cikkeit, könyveinek bírálói olykor fel is rótták neki. Hanusz István azonban vállaltan a nagyközönség szintjén és nyelvén akarta népszerűsíteni a természettudományt, s tette is ezt első publikációja megjelenésétől, egészen 1909-ben bekövetkezett haláláig, közel négy évtizeden keresztül.
Hanusz István 1909. február 7-én hunyt el Kecskeméten. Végakarata szerint iskolája udvarán ravatalozták fel és innen kísérték utolsó útjára február 10-én.
Felhasznált irodalom:
Hanusz István emlékezete / írta Szántó Kálmán
In: Kecskeméti M. Kir. Állami Főreáliskola 1908/09. évi értesítője, Kecskemét, 1909. p. 1-40.
Teljes szöveg
Hanusz István
In: Természettudós tanárok Kecskeméten / Székely Gábor, Székelyné Kőrösi Ilona. – Kecskemét : Alföldi Lapok, 2006. – p. 105-161.
A szószék helyett a katedrát választotta : [100 éve hunyt el Hanusz István]
In: Hírös Naptár. – 2. évf. 2. sz. (2009. febr.), p. 2.
Teljes szöveg
[Hanusz István kecskeméti népszerű főreáliskolai tanár temetése] : [Fotó]
In: Tolnai Világlapja, 9. évf. 9. sz. (1909. február 28.), p. 388.
Teljes szöveg
