Sántha György (Kecskemét, 1888. ápr. 6. – Kecskemét, 1974. febr. 18.): költő.
Hivatalosan Kecskeméten, valójában azonban – az akkor Kecskeméthez tartozó – Köncsögpusztán látta meg a napvilágot 1888 április 6-én. Születési dátumát a lexikonok és más életrajzok általában április 4-re teszik, de – amint azt a korabeli anyakönyv alább látható kivonata igazolja – valójában április 6-án született. Szülei Sántha Gábor egykori földbirtokos és Fazekas Vilma voltak, akik hat testvérével együtt nevelték Györgyöt, közismert nevén Gyurkát.
Sántha György már 6 évesen Kecskemétre került elemi iskolába, szülei azonban csak évekkel később költöztek be a városba, ahol a Klapka utcában laktak. Középiskolai tanulmányait a kecskeméti piaristáknál végezte kiváló eredménnyel. 1905-ben tett érettségi vizsgát. Gimnáziumi évei alatt több irodalmi pályázaton is sikerrel szerepelt.
Az egyetemet Budapesten, Bernben, Párizsban és Berlinben végezte, filozófiából doktorált, disszertációját Jakob Michael Reinhold Lenz (1751-1792) német író munkásságából írta, Lenz, mint drámaíró címmel írta, mely 1909-ben nyomtatásban is megjelent.
1910–ben előbb helyettes, majd rendes tanárként Kiskunfélegyházán kezdett tanítani, ám hamarosan szabadságot kért, hogy párizsi Sorbonne-on tanulhasson tovább. 1912-ben hazatérve megnősült: Sikari Kovács Mihály földbirtokos leányát, Margitot vette feleségül. Házasságukböl négy gyermek, három fiú és egy lány született. Apósa révén került tulajdonukba a jakabszállási birtok, mely később baráti irodalmi és egyházi összejövetelek helyszíne lett.
1912-től folytatta tanári pályáját Kiskunfélegyházán, ahonnan 1920-ban került a kecskeméti reáliskolába (utóbb: Katona József Gimnázium), ahol 1942-ig, korkedvezményes tanított magyar, német és francia nyelvet. Jóllehet meghívták Pestszentlőrincre iskolaigazgatónak, de semmiképpen nem akarta elhagyni Kecskemétet, ezért választotta inkább az idő előtti nyugdíjba vonulást.
Kiskunfélegyházi éveiben, 1915 jelent meg Kecskeméten első verses kötete A bánat harangzúgásában címmel.
Bekapcsolódott Kecskemét irodalmi és közéletébe is. A kecskeméti Katona József Társaság főtitkára, majd ügyvezető elnöke. Az általa rendezett irodalmi estéken Sinka István, Szabó Pál, Féja Géza, Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Németh László léptek fel. Közülük többekkel levelezésbe, baráti kapcsolatba került. Sántha maga is a népi írók köréhez tartozott, versei A Hétben, a Nyugatban, a Kelet Népében jelentek meg.
Életében a fent említett első köteten kívül csak két további könyve jelent meg: a Toronyőr című 1930-ban, az Arany homokon, nomád felhők alatt pedig 1935-ben. Ez utóbbi könyv címből ered a kecskeméti tájra máig is használt Aranyhomok kifejezés.
Ezt követően hosszabb hallgatás után az 1950-es évektől főként biblikus verseket írt, melyek életében nem jelenhettek meg. Sántha György római katolikus családban született, de hitét – mely nyugdíjas éveiben vált számára különösen fontossá – felesége révén evangélikusként gyakorolta. Nagy hatást tett rá Veöreös Imre evangélikus lelkész kecskeméti szolgálata, akivel élete végéig jó barátságot ápolt. Érdekesség, hogy Veöreös 1998-ban Sántha 1935-ben megjelent kötetével azonos címen, Aranyhomokon, nomád felhők alatt címen adta ki kecskeméti éveiről (1953–58) szóló emékiratiratát, melyben külön fejezetet szentelt költő barátjának.
Sántha György életének 86. évében, 1974. február 18-án hunyt el Kecskeméten. Emlékét családja mellett a kecskeméti evangélikus gyülekezet és a Sántha György Emlékkör ápolja.
Források:
Magyar életrajzi lexikon
Dr. Sántha György középiskolai tanár, költő munkássága. In: Jakabszállási értéktár
Varga Mihály: Sántha György élete és munkássága : rövid pályakép
Virtuális kiállításunkban a Sántha-család gyűjteményéből származó fotókat, cikkeket, valamint verseket közlünk. A versek párhuzamosan kéziratban és nyomtatott változatban is olvashatók. A nyomtatott szövegnél a kötetben megjelent változatot közöljük, mely bizonyos esetekben eltér a fennmaradt kézirattól.
A Sántha György életművét digitális formában tartalmazó DVD-ROM, amelyből kiállításunk anyagát válogattuk a család engedélyével, könyvtárunk helyismereti gyűjteményében tekinthető meg.
ÖRÖKÉLET
Szerelmünk elfogy, mint az őszi hold.
A világkerten elhervadnak a rózsák,
Miket illatos árnyékkal locsolt
Egy méla kertész, a Mulandóság
Egyszer a csillagok leesnek mind,
És uj világok hirét hozzák a nap-pósták.
Egyszer két bölcső ismét összering,
S felölti uj arcát a valóság.
Egyszer majd megint kinyilik szemem
És csodálkozom: ez Budapest, ez Páris…
Fekete fürtök közé leng kezem,
Mig elillan a tavasz, a nyár is.
S mig elmém jár hervadó virágon,
Egyszer elfelejti a szivem magát is:
De Te élsz – s érted vissza kell járnom
– Sub specie aeternitatis.
(Megjelent: A bánat harangzúgásában c. kötetben, 1915)
HAZAGONDOLÁS
Együtt fogunk ülni, mint a mult nyáron:
Szivedhez tartva féltőn, szorosan
A fejem, melyben messzi tündérálom,
Páris dereng visszaálmodottan.
A fáról, mely súgta első álmaink,
Halkan hull álmos, kisvárosi csend;
Lelkemben tünt lombok hivó árnya ring:
Falu, kert, utca, zöld ablak izent,
Látom szemeid s bennük a rónákat.
Érzem öled, puhaselyem vánkost,
Melyre orgonafürtként hajtom fáradt
Fejemet, a mámorral virágost.
És hallom:: bánatos, búgó gerleszók
Szállnak le rám, mint szelid madarak,
Egy hazaváró, titkos, enyhe csók – –
Gyerünk, tollászkodj hattyúm: akarat!
(Megjelent: A bánat harangzúgásában c. kötetben, 1915)
A PERCEK HIDJÁN
Lehet: a bánat furcsa kámzsa,
S ha kacagok, arcom torz és gyűrött.
Lehet: nem tetszem senkinek sem,
De majd egy álomban megszépülök.
Lehet: a lelkem álomfolyó,
S aranygondolák a gondolatok;
S valamikor egy nyirkos estnek
Tengerébe beletorkolhatok.
Most itt állok a percek hídján…
Nézők tolongnak, jönnek, várnak;
Hajók tülkölnek – s cseng a szívem,
Csengettyűje egy kis állomásnak.
Várok – tán jő az én hajóm is…
Messze az ég már füstjétől szürke.
Elindulok s az éjszakába
Belefúl bánatom búgó kürtje.
Aki meghallja, összerezzen,
Riadt szíve a végtelenbe száll…-
Valaki jön s meleg szemekkel
A hídon szépen a helyemre áll.
(Megjelent: Toronyőr, 1930)
ESTI SZONETT
Hozzád jövök most Óperenciákon
Túlról a meghitt, honi, kék öbölbe.
Szerelemnél nincsen jobb e világon:
Maradhatnék bár nálad mindörökre.
Melléd ülök s fejem öledbe lankad
Fáradttompán, mint hant a sírgödörbe.
oly mély-e hát öled, mint ott az ablak,
Mely csillagokkal van elfüggönyözve.
Oly méy-e ágyad s csókja ajkaidnak,
Hogy nem csap meg komor koporsóillat?
Van-e szivemre tiszta balzsamod?
Úgy érzem néha, mintha fent utazva
Törött gépem szédítően zuhanna:
Szellem vagyok már – és szivem halott.
(Megjelent: Toronyőr, 1930)
KELLETT A KEZED
Kellett virágos gyeplőnek kezed,
Kellett meleg, bújósdis puha szód,
Hogy símogasson hűen, gyermeteg;
Kellett homlokom hűteni szád,
Elringató dal, angyaltiszta csók,
Hogy szerteűzze lelkem viharát.
Kellettél, mintahogy kell a kenyér,
Krisztus csodájához kellett a bor.
Kellett szerelmed, a csodafehér;
S hited, ha minden naphomályba hull;
Kellettél legtisztább örömadón:
Hogy gyermeket szülj nékem – vigaszul.
(Megjelent: Toronyőr, 1930)
SAMPO
Hová folyik e széles Amazon?
De hisz’ ez a folyó meg parttalan:
Folyik a Part is. – S célt nem ér hajóm.
A Rákba tértünk ime hangtalan
Oroszlán, Szűz jönnek s a Mérlegen
Átbillenünk az őszbe. Hasztalan.
Futunk, futunk; sodor a végzetem.
A fák susognak, a veranda ring:
Jól ülsz-e, Kedves, a födélzeten?
Pár perc emléke olykor ránk kacsint,
Mint szőke csillag nyári éj megül
S megyünk tovább, halálos rozmaring.
De hol a vég? A titkos, kényszerű
Út célja? Hol fogunk megállni?
Ne kérdd: a mindenség nem ésszerű.
Ládd, a sötét Menny csillagszárnyai
Miként forognak, mint a csoda Csend
Vitorlái. – És rajtuk még egy csepp
Szél sem vesz el: se lelkünk álmai.
(Megjelent: Toronyőr, 1930)
KENYÉRSZEGÉSKOR
Még sohse láttalak ilyen szépnek
ilyen párás csillagtestűnek
ilyen földbőlvalónak
és Napba visszakívánkozónak,
mint most
öledben a friss rozskenyérrel,
amint szorítod átszellemülten
ötfiadszítta melleidhez,
hogy aztán mély sóhajtással megáldva
s új gyümölcsök vérére éhes késsel
keresztet vetve rája,
megszegd és szétoszd szelíden.
Mintha gondtalan égbolt alatt
agarászott halott apád emlékével
kemény rögtúró ősök lelke
birkózna benned,
sötét hajad lobogó villanyában
valami fojtott bánat,
s a barna kenyér meggyúlt illatának
szelíd keserűsége szálldos
álmos lombokon, tüzes égen
és terített asztalon.
És hallgatom az átváltozott földnek
belémszűrődő harci dallamát,
melyet végtelen drótok
láthatatlan huzalain
ritmusra löknek szívembe
a nyári munka örömlázában
tomboló boldog elektrónok.
(Megjelent: Arany homokon, nomád felhők alatt, 1935)
KÖSZÖNŐ KÖSZÖNTÉS
Téged nem tengerek
kék titka ringatott.
Nem is úgy születtél
kagylóban, illatos
hócsipkés habokból.
Mint karcsú szivárvány
jöttél tűnt viharra;
égből csöppent csoda,
éjeim csillagja:
bronzlángú, barokk Hold.
Téged nem csintalan
istenek nemzettek.
Gyümölcs vagy, akitől
ágaim reszketnek
örök-fiatalon.
Valóság, mely minden
álomnál gyönyörűbb;
gyémánt, kit két szemem
szépítve köszörül,
hogy átsüsse dalom.
A Hegyről lefelé
ballagva láttalak.
Állt az Idő s a táj
lábadnál álmatag
pihent mély közönyön.
Én zerge-termeted
néztem és a szádról
jószagú szamóca
csüngött… Holtig áldom
jóízét. Köszönöm.
(Megjelent: Naphívás, 1978)
ŐSZI DAL
Lángol az ökörszín
és a fehér falak
égnek a kökörcsin-
színű kék bolt alatt.
A hulló levelek,
mint a tiszta ércek
a múltról zengenek,
hogy ringva leérnek.
Mélyei sóhajt a lomb
kéket lobban a tó;
lopva léptet a Gond
és meglep, mint a hó.
Vörös szőlők mögött,
hol még táncol a Nyár,
betyárnak öltözött
árnyék fokossal áll.
Én nem eresztelek,
fogom virágkezed,
bárhogy verekszenek
bolond világszelek.
És csöndben alszom el,
miként a hősi fák,
csak néha sírok fel
mint rekedt vadlibák,
mert az Ősz kékarany
vödréből nem lehet
innom több szép nyarat
és örökéletet.
(Megjelent: Naphívás, 1978)
PRÓFÉTÁK
„Meddig sántikáltok kétfelé?
Ha az Ur az Isten, kövessétek őt;
ha pedig Baál, kövessétek azt”.
Illés Királyok I. könyve 18,21.
Mózes és Illés és Isten.
Mózes és Illés és Krisztus.
Három az isteni ritmus.
Háromas, mágneses minden.
Itt is a sátáni kertben
mózesi, illési harc van.
Bennem s a végtelen nagyban
küzdenek: test, lélek, szellem.
Proton, neutron, elektron:
hívő, közömbös, tagadó.
Mily tűz: magávalragadó
Erőket lüktet a szent Trón.
Világnak, atommag, fénylő.
Világdal, egységes dallam:
„Szent, szent, szent” keringnek karban
föl-le a fény- és hanglépcsőn.
Rézkígyót emel s érctáblát
Mózes: a test és a törvény.
Negyvennap zúg a népörvény
s ígéretföldjére vág át.
Illés: a lélek. Ha lebben
palástja, hasad a víz is.
Sohase „sántikált”. Sír nincs:
égbe fut tűzszekeressen.
Mózes és Illés: a Horeb-
antennák, próféták, szentek.
Őrajtuk zenél a Szellem:
Krisztus, a főleadó Hegy.
- VI. 10.
|
ÉVFORDULÓRA „Lélek, szabad nép tesz csuda dolgokat” |
|||||
| Csuda dolog volt. Hullt a csillag, tündöklő kócsag, őszi szirom. Csóri-álom. Ájulva nyíltak kertek, ketrecek, hős liliom. Új Dánielnek tart még máig Oroszlán, Medve. Kapisztránnal holt gyerekhad holdrakétázik és nevelnek rám, vén cigányra. 888: három nyolcas Írjam tovább verspótló Naplóm? |
Ám forrjon „keserű” levében tenger mű és való világod Isten, az istentelenségben én hamis képet nem imádok. Inkább hiszem, hogy az új választott néped leszünk bús Rádszorultak s velünk vetsz véget „békeharcos”, bolondjárató háborúknak. Bálvány meg nem dől önmagától. Ősz van. Ötvenhetet ver vérem |
||||
| oltárod előtt Szűz Reménység, ha nem vettetnék új pokolba, csak égnék, de már el nem égnék mint kendő, kit kék alkoholba márt a Bűvész s léleklobogva látnátok ahogy Bach s „H”-mollt, hogy lágy hangokra velem táncol Szűz Mária hívő bohóca…. Még az érc Bem is mosolyogna |
|||||
BARTÓK
„A Biblia csudálatos következetességgel a földi igazságok ellenkezőjét hirdeti. Nem isten teremtette az embert, hanem az ember alkotta istent saját hasonlatosságára. Nem a test halandó s a lélek halhatatlan, hanem a lélek múlandó és a test (vagyis az anyag) örökkévaló”. Bartók Geyer Stefihez.
„És láték…. egy Bárányt állani…. hét szarva
és hét szeme vala, ami az Istennek hét Lelke,
amely elküldetett az egész földre”.
Jelenések 5,6.
Egyszer néztem nagy szemébe
s a kékboltíves koponyába:
minden magyar baj be volt zárva
e szép Pandora-szelencébe.
Egyszer áztattam búját borral,
míg vékony ajkán friss csodafény
vibrált vádoló violaként:
a Kádár Kata-könnyes pórdal.
Egyszer hallottam Bach-ot tőle:
szélvész volt a nagy vihar előtt
s kérdés, keresztény s pogány erők
harcán a szent Emberség győz-e?!
Azóta sok víz folyt a Dunán
s én új harmóniában élek:
sarat gyúrok-gyűrök s a Lélek
hímezi Göncölszőrű subám’
Hét a bűn, a szín s hang „kibontva’
de Te egy vagy már, fehér s néma
Orfeusz, pokoljárt próféta,
a hétlelkű Úr kontrapontja.
Istenfélés aranyos féket
nem dobott szilaj paripádra
s vitted vissza Atóniába
hitetlenségre hajló néped.
Ahol Hit nincs, nincs ott Remény se,
mint őszi napfény gyilkol az is.
A Háromságra mondom: Hamis
a Stefi-levél zord beszéde
s fekete sátánkecskemódra
ugrató barbár allegrója.
- V. 6.
|
„HA MAJD MINDEN RABSZOLGANÉP” |
|||||
| Ha majd az Isten lesz ismét minden s nem a Tagadás a nagy haladás világmotorja: halkulsz testvérharc, tudod, kiért halsz: Krisztushoz pártolsz tékozló pásztor imád zokogva. Más Mester hívhat, már meg nem ingat; bús vándor elméd bár eltéved még a szikrás hóban, csillagállatok, bombák, álsasok, veled lihegnek gépeid mellett egy istállóban. |
Ha majd szeretet: kerubkerekek ragadnak föl-föl e vak jajvölgyből s minden szolga-nép, nem csak az ében havannanéger, a piros síkra – haj Hirosima! – egy jelszóra lép: „Világszabadság” harsogva falják, pusztákon bolygók, nagyzoló snobok s mint hős naparcok, nemföldi hangok: Petőfi – Bartók lengnek s hét angyal mindent szétvagdal, mit szőtt a zsarnok! A Sátánt s lovát kötözve vonják Urátkereső, munkás kelettől szájas nyugatig. Vagy ezer évre béke lesz, Béke ott fenn és itt lenn – s talán az Isten is majd nyughatik. 1960. VIII. 8. |
||||
A HIT
„Most azért megmarad a hit”….
I. Korithus 13,13.
Ez az amit
a szív áhít
akár aktív
vagy már passzív.
Kincs, mert ha van,
csak boldogít,
de hogyha nincs,
halálodig
nyugtalanít.
Ez az első
pásztorcsillag
a Szent-Páli
háromságban,
nem mérhető’
ésszel, csak fel-
billenthető
aranyladik,
aranylétra
aranyfahíd
nekem, neked
Jákobnak is,
kit mennybe vitt.
Alap s tető,
ha hiányzik,
ház beázik,
léted lázit,
lazít, vadít,
ámít, vakít
párbajra hív
ágyadba gyík-
gyorsan szökik,
agyadba víg
golyót röpít
méreg, hasis
félállatig
lealjasít
még lentebb is
a rút sárig,
hisz az eb is
szagol, gyanít,
sejt valamit
és ha szidod,
igazodik –
s Te ne bírnád,
hogy a Titok
rád sugárzik
fentről honnan
némán csüngnek
gyémántkristály
stalaktitok?
Föld-e az mind
vonz, meg taszít,
vagy menny-pokol
nincsen csak itt,
tőled is függ.
Ha holt a hit,
üres a víz,
süket a tűz
és a türkiz
nagy baldachin;
a nő a hím
sport, üzletügy
most ideáll
most odaáll
nincs Ideál
s barlangi vad
antidivat –
Illés kiált:
Jön az, akit
vár száz fakír,
égő csalit,
csipkebokor,
az araszép
barackfa sír,
farkas ordít,
fej, eke forr
pang a motor:
fordít az Úr.
Van Régi s Új
s Igen, Nem is
bűn, nemezis
s megbocsátás,
megváltás is;
új ég, jáspis,
kígyó áspis,
új föld, akit
János javít
jóknak mivel
egy az Isten
Atya, aki
a hetedik
égben lakik
s egyszemélyben
a Második
és Harmadik.
A vén ludas
Sátán is csont
hátán váltig
viszi a sok
olcsó utast,
kiknek a Hit
Remény frázis
s a Szeretet
a Szent-Páli
a legnagyobb
nem is számít,
pedig együtt
Ő a Napunk
a Fény, a Tűz,
a Muzsacsók
viszontlátó
kék ablakunk,
Ő szikrázik
fönt a télben,
Ő világít
lent az éjben
a holtnak is
új Hajnalig.
1964. VII. 13.
KÓRHÁZBAN
Könnyű a madárnak
ágról-ágra szállni
Kétdimenziósan
kedvére hintázni
Könnyű a gépeknek,
meg az artistának,
akit ég-föld között
egy férc cérnaszál tart.
Könnyű az ökörnek
lustán legelészni
s engem lapos szimpla
vízfestménynek nézni.
Könnyű, akinek van,
vígan enni-inni,
idealistának
és hívőnek henni
Mint tücsöknek mindig
egy dalt hegedülni,
mint két szerelmesnek
egy gyolcs ágyba bújni….
….csak nekem nehéz most
Nélküled feküdni,
útilapu nélkül
innen menekülni
és bűnös lelkemnek
mennyországba jutni!
- VII. 13.
REMÉNY
Rom. 8,28.
Te
zöld
bimbó
természetfölötti
növény,
kit
Krisztusig
a rothadandóság rabságában
nyögve fohászkodó
világ
s a haláltól félő
szív
szorongva lökött ki
magából,
most
miként a Kikelet szelétől
ihletett barackos kert
a fehér márványvirágot
úgy minden szegény
reszketve ringó tüzes
sövény is
felszabadultan pattogtatja
a jószagú rakétarügyet,
mely a kétsarkkapcsoló pozitív
Lélek apollói hasonlata
és igés igéret:
„Akik Istent szeretik
minden javokra van”
- Húsvét
SZERETET
„….legnagyobb a szeretet”
I. Korinthus 13,13.
Szeretet
szeretet
szeretet
ametiszt
gyöngyházas
kerevet
legfelsőbb
szellemi
emelet
szent szeled
mozdít nagy
hegyeket
s nyitja a
sugaras
mennyeket.
Szeretet
szeretet
szeretet
villanyos
kerubi
kereked
görgeti
a Göncölszekeret
erkölcsi
gyökeret
ereget
s tartja a
huszonnégy
öreget
- Húsvét
TESTÁMENTOM
Öcsém halálának évfordulóján
Test-Ámen!
DNS – alapképletű élet. Kettős
hím-nős csigavonalfonalas magsexlebegés
Alfa-Omega közt- és vakonddomb alatt
víg atomtűztáncutáni vegyi vég:
„első halál”. Ez az
amit a száiszi kép fátyolát
föl-föllebbentő luciferi Ész
nem ért, csak a
Semmivel vitábaszálló s logikátlan
szimbolumlovait zabolázó
Művész,
kinek rég arcára dermedt
a száraz-tudós nevetés mert érez,
titkon érzi hogy volt van és lesz
legfelsőbb Lélekvezetés
s mert a Darwini duvadharcok
meg a Dávidbaráti hiuk
valóságain túl
a táguló világszínpad csillagain
négynéltöbbdimenziós lényeket sejtve
„szemének árja megindult”
és most
keresztény ecsetjét
ultraibolyás bűnbánó
lilába-kékbe mártva
kiáltja: „Békesség”! Béke!
Igen!
Ez az az észfölötti kék Rend
a háromszínű szivárvány
szent Testvériségének
szempillantás alatt téli fekete-
fehérbe robbantható álcsendje
hol a magányos Szív
mint süketnéma filmen
Pathmoszparázsmart szája sarkán –
az Apollók startján –
új hangszóképeket forgatni alig mer
s időtálló vigasztalóbbat
az örökéletű Százévesnél
nem tudna még mondatni
se veletek se velem ma:
Angyalok! Nők! Feleség! Öcsém! „Fiacskáim”!
Nincs félelem nincsen dilemma!
A „második halál” előtt
csak akkor fogjátok Őt
az őzszemű Mestert itt vagy odaát
talán egy más csillagon látni
ha meg nem szűntök
sok szívzavartkeltő „költő”
s az ős „hitető” Antikrisztus
kezéből kicsavart Stradivárin
a Hétlelkűt dicsérő XXIV-ek
gyermeteg énekéhez hasonló ujjat
mindég együtt dalolva játszani:
Szeretet! Szeretet! Szeretet!
Mindegy: magyar vagy pakisztáni
- III. 13.
KECSKEMÉTI NYÁR
1971
Csélcsap csapadéktalan évszak:
alattam a világ forrongva bugyog
szociális ,,TTF”-boszorkánykatlan
Téged és extra presszofeketét kiván
proton magas minden porcikám
meg lelkem a halhatatlan
A monostori zöld erdő vadgalambja
legeslegbenem hallik csak itt:
boldog vőlegény talán s benne áll fülig
a konok mélabus burikkolás
kristálytisztakék tóvizében mint én
a téltámadáselőtti szerelemben
amelybe Árgirusarcal beleestem
ezüst epilepsziás nyárfalevél
Minek is van és
mire jó ez a hűsmeleg Mistral:
jajos délszaki szivem tigrisét
langyos szonettekkel éltető emlékezés
Lauraaromás szél?
Szegény szép
dán királyfink pennás Katona
,, tapasztalatlan légy a pókok között”
sokat gondolok rád
mikor a sűrű Cyranotőrös Éj
dzsungeléből táncos asszóval
felém törtök miniszoknyás
húscsillagok: örömlidércek
férjháboritó kisértetek
vérbő ,,miért-ek sok villanyfénybogár
pokolparádés ördögpárna
észtántórító Tintorettotesttiráda
Nem tudom úr lesz-e mindvégig
aranyhomokhormondús szépséged felett
bűszke becsületed?
Vagy Te is ganton vagy tünde Délibáb:
Déryné a légtükrös puszta szinpadán
lirikus gyáva akár én
csupa eklipszis
csodás Naphomály
csalfa Holdfogyatkozás
cselekménytelen dráma:
Jobb tán ha már ma
Kolostorba küldelek?!
HAMLET
„Több dolgok vannak földön és égen
Horatio mintsem bölcselmetek álmodni képes”
/Arany/
Korán jöttél rá, hogy kötelesség
ölni – és hogy van számodra mentség
mert nem raktál sután kérdőjelet
Atyánk után meg az álbölcselet
sem volt még kenyered
Több dolog van s lesz földön és égen
mit maga a Kanti ész se ér fel
csak a szív kit szít a tiszta Szellem
hogy kiszálljon tenger kínja ellen
s csak a szem mely alázattal néz fel
Rossz az ember? Magát marcangolva
két sark között folyton föl s ledobja
s vagy az Én vagy a Nép kell hogy állja
a sarat Engem Melinda s Bánkja
merített a mesekék Tisztulás
Bethesdatavába
Egyszer volt s felhőgyűjtő Zeusz
idején partizán Prométheusz
lángot lopott Azóta a Földből
Pokol lett s az „O”kétnyelven bőmből:
rombólépít nem Szentlélektűzzel
hanem Káintól öröklött dühhel:
Ettől nőtt tán naponta új mája….
Új lóra száll Ady is – mily vágta! –
Ám neki már kegyelmesen segít
Az kit velünk dicsér Nadir-Zenith
Ha ránk rivall aranytrombitája
S kigyul minden csillagloggiája
S ing-reng a Híd roppant nyája alatt:
Hamlet ölt – de kardja égig szaladt
S fénylik zeng mint János lábnyomától
Pici Páthmosz „mitológiája”
1972.
