Prof. Dr. Sztachó-Pekáry István

főiskolai rektor, önkormányzati képviselő, alpolgármester

Sztachó-Pekáry István
Fotó: Banczik Róbert

1949. június 18-án született Budapesten. Nagyapja, Pekáry István a Magyar Ügető igazgatója volt.

1968-ban érettségizett a gyöngyösi Vak Bottyán Gimnáziumban. 1973-ban a BME Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát, 1978-ban a Kertészeti Egyetemen doktorált. 1982-ben a GATE Tanárképző Intézetében mérnöktanári oklevelet is szerzett. 1992-ben lett a mezőgazdasági-tudomány kandidátusa. 2004-ben habilitált doktori címet szerzett.

Az első munkahelye a szegedi AGROBER-nél volt, majd 1973 őszétől a kecskeméti Kertészeti Főiskolai Kar alkalmazásában állt. Itt tanársegéd, adjunktus, docens, tanszékvezető, főiskolai tanár, a kertgépesítéssel kapcsolatos tárgyak oktatója, 1999-től 2007-ig rektor volt.

Kutatási területei, témái: növényházak burkolatának hőtechnikai vizsgálata, a biodízel üzemanyag és bio-kenőanyag előállítása repcéből. Nevéhez fűződik a repceolajprés kifejlesztése. Közel százötven tudományos közleménye jelent meg nemzetközi és hazai szakfolyóiratokban.

Fontosabb tudományos tagságai, funkciói: Európai Agrármérnökök Egyesülete, Magyar Agrártudományi Egyesület, Gépipari Tudományos Egyesület, Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének tagja, az MTA köztestületi tagja.

2006. október 1- től egyéni önkormányzati képviselő. A Nemzeti Fórum megyei elnökeként lett Fideszes jelölt a 7-es számú körzetben. (Külső-Bethlenváros, Vacsihegy)

2006. október 11-től a Mezőgazdasági és Környezetgazdálkodási Bizottság társelnöke, illetve az Oktatási és Egyházügyi Bizottság tagja.

2010. október 14-től a Jogi, Ügyrendi és Bűnmegelőzési Bizottság társelnöke. A „Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja” Kuratóriumának tagja 2010-től 2014-ig.

2006 októberétől a Vacsiközi Polgárőrség Egyesület elnöke. A Vacsi közi Városrészi Önkormányzat elnöke 2007-től.

Díjai, elismerései:

Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozata (2000)

Nívódíj (2005)

Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja (2007)

Szervezeti tagságok:

Agrár- és Bioműszaki Tudományos Bizottság

Szegedi Területi Bizottság

Művei:

Traktorok, a talajművelés és a tápanyag-visszapótlás gépei : kertészmérnök-hallgatók számára (1996)

Műszaki rajz : kertészmérnök-hallgatók számára (2000)

Kertészeti gépek és berendezések (2000)

Műszaki alapismeretek : kertészmérnök hallgatók számára (2000)

A keresztréses szórófejek cseppképzése, az üzemi kopás hatása a szórásteljesítményre és a szórásegyenletességre (2004)

AGTEDU 2006 : a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett tudományos konferencia kiadványa (2006)

AGTEDU 2009 : a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett tudományos konferencia kiadványa (2010)

Ajánló cikkeiből, tanulmányaiból:

A tudásalapú társadalom fejlesztési lehetőségei a Kecskeméti Főiskolán
In: Magyar Tudomány Napja / [szerk. biz. Lévai Péter …[et al.] . – Kecskemét : Kecskeméti Főiskola, 2003 [!2004]. – p. 68-71.

A magyar felsőoktatás és azon belül a Kecskeméti Főiskola helye és szerepe a Bolognai folyamatnak megfelelő átalakulásban
In: Magyar Tudomány Ünnepe. – Kecskemét : Kecskeméti Főiskola, 2004. – p. 90-96.

A növényvédőszerek elsodródásának megelőzése = Spray drift management
In: Erdei Ferenc Tudományos Konferencia (4.) (2007.) (Kecskemét)  – Erdei Ferenc IV. Tudományos Konferencia / [szerk. Ferencz Árpád] . – Kecskemét : Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, 2007. – p. 239-243.

A növényvédő szerek elsodródásának csökkentése
In: Növényvédelem. – 45. évf. 10. sz. (2009. okt.), p. 559-566.

Lapos sugarú növényvédelmi szórófejek cseppméretének lézerdiffrakciós meghatározása
In: Növényvédelem. – 46. évf. 1. sz. (2010. jan.), p. 32-36.

A vegyszeres növényvédelem technológiai fejlődése a kezdetektől napjainkig

In: Növényvédelem. – 46. évf. 6. sz. (2010. jún.), p. 275-279.

Az új alkalmazástechnika és a változó növényvédelmi célok kapcsolata
In: Növényvédelem. – 47. évf. 6. sz. (2011. jún.), p. 251-257.

Róla szóló cikkek:

Rektort választottak Kecskeméten / Barta Zsolt
In: Petőfi népe. – 54. évf. 251. sz. (1999. okt. 28., csütörtök ), p. 1, 5. Teljes szöveg

Köszönet és kinevezés.
In: Petőfi népe. – 54. évf. 288. sz. (1999. dec. 10.), p. 1. Teljes szöveg

Rektorválasztás Kecskeméten.
In: Petőfi népe. – 58. évf. 50. sz. (2003. febr. 28.), p.1. Teljes szöveg

Program négy évre.
In: Köztér. – 6. évf. 4./5. sz. (2003. ápr./máj.), p.7. Teljes szöveg

A kutató képviselő : [Int.] / Kállai Erzsébet
In: Hírös naptár. – 2. évf. 7. sz. (2009. szept.-okt.), p. 1, 6. Teljes szöveg

Régi-új elnök a Nemzeti Fórum élén.
In: Petőfi népe. – 66. évf. 47. sz. (2011. febr. 25. péntek), p. 2. Teljes szöveg

Egyhangúlag választották alpolgármesterré dr. Sztachó-Pekáry Istvánt – Videóval / Molnár H. Boglárka

In: Hiros.hu. – (2022. 05. 19.)

Egyhangúlag választották alpolgármesterré dr. Sztachó-Pekáry Istvánt – Videóval | HIROS.HU

Megszakítás