Dr. Iványosi Szabó András

Geológus, Kecskemét egykori alpolgármestere

Iványosi Szabó András
Fotó: Köztér

Tősgyökeres kecskeméti családból származik. Szülei 1944 októberében kényszerültek elhagyni Kecskemétet, mivel elrendelték a város kiürítését.  Ideiglenesen Németországba mentek, így Iványosi Szabó András a bajorországi Eichendorfban látta meg a napvilágot 1945. június 30-án.  A család 1946-ban tért vissza Kecskemétre.

Iskoláit a Béke téri általános iskolában, majd a Katona József Gimnáziumban végezte. 1968-ban szerzett geológusi és földrajztanári diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Először Budapesten, az Állami Földtani Intézetben dolgozott. 1971-ben került ismét Kecskemétre, amikor a Zöldségtermesztési Kutatóintézet munkatársa lett. Ezt követően 31 éven át, 1975-től 2006-ig a Kiskunsági Nemzeti Parkban dolgozott, melynek 1991 és 1997 között igazgatója, majd igazgatóhelyettese volt. 1984-ben egyetemi doktori fokozatot szerzett. Kutatási területei: a Kolon-tó üledék és környezet-földtani vizsgálata, a talajvízjárási szélsőségek természetvédelmi hatása.

1990 októberétől önkormányzati képviselő lett. 1990. október 29-től a Kommunális és Környezetvédelmi Bizottság elnöke és a Városrendezési és Építészeti Bizottság tagja volt. Bizottsági elnöki tisztéről december 31-i hatállyal lemondott, de továbbra is tagja maradt a bizottságnak. 1993 áprilisától az egyházi ingatlanok visszaigénylésére létrehozott ad-hoc bizottság tagja volt. 1995 márciusától a Városrendezési, Környezetvédelmi és Kommunális Bizottság külső tagjaként tevékenykedett, majd 1998. november 4-től ismét külső tagként vett részt ugyanennek a testületnek a munkájában. 2006. október 11-től 2010. október 3-ig Kecskemét Megyei Jogú Város főfoglalkozású alpolgármestere volt. Ezután a Városrendezési, Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság munkájában, mint külső tag, valamint a Bácsvíz ZRT igazgatóságában, mint tag vett részt. Biológia-földrajz szakos tanár feleségével két gyermeket neveltek, akiktől több unokájuk született. 

Fontosabb tudományos tagságai, funkciói:

SZAB Földtudományi Szakbizottsága (tag)
TIT
 Természettudományi Választmánya (tag)
Magyarhoni Földtani Társulat

Magyar Földrajzi Társaság


Elismerései:

Magyarhoni Földtani Társulat emlékgyűrűje (1994)
„Pro Regione – Alföldért”-díj (1998)
Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj (1998)
Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja (1999)
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2004)
Kada Elek-díj (2011)
Pro Natura Díj (2012)


 Kötetei, tanulmányai a Katona József Könyvtárban:

Kiskunsági Nemzeti Park  / Szabó Tibor; Buzetzky Győző; Bankovics Attila; Iványosi Szabó András; Tölgyesi István; Tóth Károly[Közread. a] Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, Országos Természetvédelmi Hivatal. – jav. utánny. – Budapest : OTH, [1976]

Tudományos kutatások a Kiskunsági Nemzeti Parkban : 1975-1984 / [Bankovics Attila, Iványosi Szabó András et al.]. – [Budapest] : Hungexpo, 1985

Az Alföld természeti szépségei / Aradi Csaba, Iványosi Szabó András

In: A mi Alföldünk / szerk. Rakonczai János, Szabó Ferenc . – Békéscsaba : Nagyalföld Alapítvány, 1996. – p. 17-36.

A honfoglalás előtt / Iványosi Szabó András, Somogyvári Ágnes, V. Székely György
In: Bronztű, sisak . . . / szerk. Füzi László . – Kecskemét : Forrás Könyv-és Lapkiadó, 2002. – p. 7-24.

Századok sodrában / Iványosi Szabó András, V. Székely György
In: Bronztű, sisak . . . / szerk. Füzi László . – Kecskemét : Forrás Könyv-és Lapkiadó, 2002. – p. 24-31.

Kecskemét : képes városkalauz / Gyergyádesz László; Iványosi Szabó András; Iványosi-Szabó Tibor; Lovas Dániel. – Kecskemét : Kecskeméti Lapok Kft, 2008. – (Magyar múzsa könyvek)

Kecskemét tanyavilága / Iványosi-Szabó András
In: A magyar tanyás vidékek / szerk. Glatz Ferenc, Csatári Bálint és T. Gémes Tünde . – Budapest : MTA Törttud. Int., 2010. – p. 117-122.

Róla szóló cikkek, források:

Bács-Kiskun megyei tudományos kutatók, szakemberek név és címtára, 1992.

Sikeres kecskemétiek.
In: Köztér .- 1. évf. 5. sz. (1998. nov.), p. 2. Teljes szöveg

Városházi ki kicsoda .- Kecskeméti Lapok Kft., 1999. – p. 26.

Átadták az idei megyei díjakat
In: Petőfi népe .- 54. évf. 191. sz. (1999. aug. 17.), p. 3. Teljes szöveg

Kitüntetések természetvédelemért
In: Magyar mezőgazdaság. – (2004. márc. 24.), p. 31. 

A táj és az ember : [Int.] / Iványosi Szabó András
In: Köztér. – 7. évf. 5. sz. (2004. máj.), p. 13. Teljes szöveg

Új igazgató a KNP élén
In: Kecskeméti lapok. – 101. évf. 3. sz. (2005. febr. 3.), p. 10.

Alpolgármester két keréken
In: Kecskeméti lapok. – 102. évf. 38. sz. (2006. okt. 26.), p.4.

Iványosi Szabó András hatvanon túl sem tétlenkedik
In: Kecskeméti lapok. – 104. évf. 24. sz. (2008. jún. 18.), p. 1, 4-5.

Lehetne több természetvédő, de a gyerekek már tanulják : Rangos díjat kapott a Kiskunsági Nemzeti Park korábbi igazgatója, Iványosi-Szabó András
In:  Petőfi népe. – 67. évf.  94. sz. ( 2012. ápr. 21. szombat ), p. 3.

Vallomások: 70 éves dr. Iványosi Szabó András geológus [elektronikus dok.] / Varga Géza
In: Hirosnaptar.hu. – (2015. jún. 30.)Teljes szöveg

Mi van vele? – Iványosi Szabó András [elektronikus dok.].
In: Hiros.hu. – (2020. 06. 30). Teljes szöveg

Megszakítás