Az előző évi 105 növendék után az 1898/1899-es tanévben 132 beiratkozó volt. A növekvő létszám újabb pedagógus felvételét tette szükségessé: Kádár Emma cimbalmot és zeneelméletet tanított heti 24 órában. Pokorny Károly alsófokú hegedű tanszak II. osztályos tanulót az órák több heti igazolatlan elmulasztása miatt ki kellett zárni az iskolából; Pittner Jenő növendék pedig június 3-án elhunyt.
A növendékek számának emelkedése, valamint az egyre több képzettebb diákok indokolttá tették volna, hogy több hangversenyt tartsanak, ugyanakkor a nem megfelelő teremadottság miatt ez nem volt kivitelezhető. „Egymásután kellett ugyanis […] mind az öt vizsgálati hangversenyünket megtartani, hogy igy a hangszerszállitás és más dolgok csak egyszeres és ne ötszörös kiadást okozzanak […] Öt ily hangversenynek közvetlenül egymás után való tartása a növendékekre úgy, mint a tantestületre nézve rendkívül terhes és fárasztó, a közönségre nézve nemkülömben (sic!).” (3) Szent-Gály Gyula az iskolai értesítőben egy hangversenyterem szükségességére hívja fel a figyelmet.
Ebben a tanévben egy nagyszabású zenekari hangversenyt is tartottak, melyben az iskola diákjai és tanárai mellett a két helyi dalárda és a színházi zenekar is közreműködött. A koncert erkölcsi sikert, de anyagi bukást eredményezett, részint a zenekar költsége miatt (Szent-Gály itt is utalt arra, milyen fontos lenne egy városi zenekar, melynek feladata lenne a fellépés ilyen programokon), részint pedig azért, mert a színházi évad befejezése után – a nyári holtszezonban – lehetett csak megtartani a zenészek leterheltsége miatt.
A kecskeméti 48-as kör 25 éves jubileumi estjén a zeneiskola tanárai – Kádár Emma, Koller Ferencz és Veress Klára is felléptek: (6)
Szent-Gály Gyula: Egyházi zenénk c. írásában az egyházzene történetének néhány kulcsfontosságú folyamatát tekintette át kezdve az ókortól és a középkori gregorián énektől. Külön kitért Palestrina művészetére: Missa Papae Marcelli c. művével „szakit megelőzőinek mesterkéltségével és az ellenpontozatos művészi kidolgozást a kifejezés mély bensőségével, egyszerű és dallamos szólamvezetéssel egyesíti.” (8) Szent-Gály szerint a 18. századi „primadonna-kultusz” során az énekesek kedvéért az egyházzenében is túlzásba vitték a virtuozitást nélkülözve ezáltal mindenféle bensőségességet. A zenekarral kísért egyházi zene költséges, így olykor amatőr együttesekkel próbálkoztak. Számukra kezdtek az egyházi karnagyok ún. Missa ruralis-okat, (parasztmiséket) írni, olykor operettszerű stílusban. Mások csak a gregoriánt és Palestrinát, illetve kizárólag orgonát tudtak elképzelni a templomokban. A Németországból indult egyházzenei egyesületek a helyes irányra való visszatérést szorgalmazták. „Nagyon helyes, sőt szükséges, – írja Szent-Gály, – hogy az egyházi zene is bizonyos tekintetben a tanítás tárgyát képezze.” (9) Kritikus hangon ír viszont a szerző arról a gyakorlatról, hogy ifjúsági ének-és zenekarral adnak elő zenés miséket. Egyházi szempontból ez azért káros, mert az egyházzenei termésből olyan művek előadására lenne lehetőség, mely „nem szolgálnak a vallásos áhitat fölkeltésére.” (10) Művészi szempontból a közönség zenei ízlésének hanyatlását eredményezné ilyen típusú művek hallgatása felkészületlen előadók tolmácsolásában. Legkárosabb az ifjúsági ének-és zenekarral előadott mise pedagógiai hatása. Ebben az időben Kecskeméten a Római Katolikus Főgimnáziumban heti 4 énekóra volt: 2 óra alapismereti és 2 óra karének. Ha a zenés misék betanulása tölti ki ezt az alacsony óraszámot, sőt még azon felül is gyakoroltatni kell a műveket, hogy előadhatókká váljanak, akkor ez gyötrelem és nem gyönyörűség lesz a gyermeknek. Szent-Gály Gyula szerint egyszerűbb egyházi énekeket tartalmazó, alkalmas énekeskönyvet kell összeállítani a tanulók számára, a nagyobb ünnepeken pedig „az egyházi remekirók művei csendüljenek fel az istenházában […] a zenés misék előadása egyenlőre a zeneiskola növendékeinek és műkedvelőknek feladata lenne, kik mindenesetre – az arra való művekből válogatva – azt elő is tudnák adni, még pedig úgy, hogy az ájtatoskodást nem zavarni, hanem emelni fogják, a mint azt pár ízben meg is mutatták.” (11) Persze az igazgató úr is megjegyzi, hogy a legjobb az lenne, „ha egy rendes egyházi ének-és zenekar alkalmaztatnék.” (12)
Forrás:
- Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Államilag Segélyezett Városi Zeneiskola V-ik értesítője az 1898-99-ik tanévről, Kecskeméten : Sziládi László Könyvnyomdája, 1899. p. 1.
- Uo., p. 26-27.
- Uo., p. 19.
- Uo., p. 52.
- Kecskemét, XXVII. évf. 13. sz. 1899.03.26, p. 2.
- URL: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiApronyomtatvanyok_1844-1945/?query=zeneiskola&pg=175&layout=s (2020.05.19.)
- Szent-Gály Gyula: Egyházi zenénk, Kecskeméten : Sziládi László ny., 1899., p. 1.
- Uo., p. 5.
- Uo., p. 7.
- Uo., p. 12.
- Uo., p. 15.
- Uo.
Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>