Kováts Antalnak a zenetörténet tanításáról szóló írásával kezdődik a zeneiskola 1899/1900. tanévről szóló értesítője. Mint írja, „A zenetörténet az a tudomány, mely megtanít a zenei művészet keletkezésének, fejlődésének és irányainak ismeretére. […] a zene különféle válfajaival s azon egyénekkel ismertet meg, kik a különféle zenei formákban működésök tökéletességével, alkotásaik szabatosságával, szóval klassziczitásukkal nőttek nagyokká. S ezeknek a nagyoknak életét, küzdelmeit, sikereit és bukásait, de mindegyikben a művészet iránt rajongó lelkűk megnyilatkozását olvasva és tanulva, megnyílik a lélek a zeneművészet szeretetére, megsokszorozódik a munkakedv a kimagasló alakok működésének követésére, megedződik az akarat a művészet fejlesztésének lankadatlan folytatására.” (2) Zenetörténetet csak a Zeneakadémián tanítottak, ill. néhány zeneiskolában választható tárgyként, Kecskeméten heti 2 órában. Kováts Antal szükségét érezte egy jó tankönyvnek, egy – a gyakorlati bemutatást segítő – jól felszerelt hangjegy-tár kialakítását, valamint a régi hangszereket és zeneszerzőket ábrázoló képek elhelyezését a tanteremben. Összefoglaló táblázatainak első oszlopában a zeneszerző nevét, nemzetiségét, születési és halálozási adatait; a másodikban főbb műveit; a harmadikban pedig a komponista rövid jellemzését tüntette fel.
Az 1899/1900-es tanévben a beiratkozók száma az előző évihez képest hárommal emelkedett (135 fő), a haláleset, kiiratkozások és kizárások miatt az év végére az elmúlt esztendőben a létszám 115-re, 1900 nyárára pedig 125-re csökkent.
Az előadásban zeneiskolai tanárok, növendékek, a színházi zenekar, több mint 80 tagú kórus és helyi szólisták vettek részt. A Krisztust alakító Mihó László lánya, Mihó Ida később a zeneiskola neves énektanára lett.
Ebben a tanévben új képzést hirdettek a zeneiskolában „zenekari gyakorlatok” címmel heti 1 órában 4 korona tandíjért. Erre a kurzusra olyan növendékek is járhattak, akik már befejezték zeneiskolai tanulmányaikat, vagy más órákat nem hallgattak ott. Az így létrejött vonószenekart egy jövőbeni filharmóniai zenekar alapjának tekintették és a növendékhangversenyek mellett az 1900-ban bemutatott Beethoven: Krisztus az olajfák hegyén c. oratóriumában is közreműködött.
A Beethoven-mű óriási teljesítmény volt a mindössze hatéves intézménytől. Szent-Gály Gyula beszámolója szerint a kórusban 30 nő énekelt, akik közül 27-en a zeneiskolában tanultak, a zenekarban pedig 14 növendékük játszott.
Az iskola hat év alatt háromszor költözött: 1900. március 15-én a régi polgári leányiskolában került elhelyezésre, „a mely pedig valamennyi között a legalkalmatlanabb” (7) volt. Bár itt (később) lehetőség nyílt hangversenyterem kialakítására, a közeli templom harangzúgása, valamint az, hogy a két udvaros épületen a vívó-egylettel és két elemi fiúosztállyal is osztozni kellett, nem kedveztek a zenetanításnak. A tantestületből Kádár Emma 1900-ban vizsgát tett a cimbalom szak utolsó két évéből a Zeneakadémián.
Szabados Géza 1899-ben – feltehetően azért, mert az 1894-ben megnyílt Városi Zeneiskolába nem vették fel tanítani – különféle vádakkal illette az akkor már 5 éve működő zeneiskolát (költségek, tanárok végzettsége, eredményesség, stb.). A zeneiskolát Dr. Garzó Béla református tanár, a gimnázium egykori igazgatója védte meg a Kecskeméti Lapok hasábjain (10):
Forrás:
- Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Áll. Segélyezett Városi Zeneiskola értesítője 1899-900-ról : Hatodik évfolyam, Kecskeméten : Sziládi László Könyvnyomdája, 1900.
- Uo., p. 7.
- Uo., p. 54.
- Uo., p. 30-31.
- Uo., p. 57.
- URL: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=975498722831925&id=100011154196254 (2020.05.20.)
- Uo., p. 23.
- Uo., p. 55-56.
- Uo., p. 56.
- Kecskeméti Lapok, XXXII. évf. 49. sz., 1899.12.03., p. 3.
Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>