Az 1903-as értesítő Szent-Gály Gyula igazgató Wlassits Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett – 1903. január 27-én kelt – memorandumával kezdődik, amit a Városi Zeneiskola államosítása érdekében fogalmazott meg. A szerző több részt átemelt korábbi – Társadalmunk és a zene c. – írásából.
Figyeljük a megfogalmazást, kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkezett az iskolaigazgató, tanulhatnánk tőle: „Nagyméltóságodnak köszönhetjük azt, hogy […] a nemzeti tartalmat belevitte nevelés és oktatás ügyünkbe s akkor, midőn e mellett még a művészeti nevelés szükséges voltát is hangoztatja, oly perspektívát tár föl előttünk, melynek láttára kell, hogy minden magyar ember szive büszkén dobogjon föl. De midőn Nagyméltóságod intézkedései és útmutatásai által világot gyújtott előttünk, ezzel egyúttal – mint fény mellett az árnyék – láthatókká váltak azok a hiányok is, melyeket pótolnunk kell, ha azt akarjuk, hogy nemzeti kultúránk napját ne homályositsák el egyes foltok, melyek megakadályozzák abban, hogy ragyogó és éltető sugarait minél nagyobb területen árassza szét.” (3)
Az ifjúság zenei nevelése „nem a nemzeti talajból sarjadzott ki, […] (hanem) átplántálása az idegen, főleg német zenei kultúrának.” (4) Természetes, hogy ez nem tetszik a magyar embereknek és így a cigányzene felé fordulnak. Javaslatai között Szent-Gály megismételte az 1900/1901-es tanévi értesítőben megfogalmazottakat: 1) kötelező énektanítást a középiskolásoknak; 2) legyen a zenetanítás feltétele a megfelelő képesítés; 3) szervezzenek városi zenekarokat és kiegészítésként hozzátette, hogy 4) a zeneiskolákat államosítsák vagy vonják állami felügyelet alá. Utóbbit azzal indokolja, hogy az országban működő számtalan zeneiskola mindenféle egységesség nélkül, „ahány iskola, annyi tanterv” alapon dolgozik. „Még a legkisebb zeneiskola is, – a hol egy személyből áll ki az igazgató és a tantestület – a hangzatos »konzervatórium« czimmel édesgeti magához a járatlan közönséget, igérve a legalaposabb kiképzést »bármely hangszeren« az alapoktól kezdve a lehető legmagasabb fokig és nyújtva a valóságban oly zagyva, hiányos tudást, mely kárt igen, de hasznot semmi esetre sem hozhat zenei kultúránkra.” (5) A zeneiskolának elsősorban közönséget kell nevelnie, de meg kell teremtenie a lehetőségét annak is, hogy a tehetséges növendékek tanulmányaikat a Zeneakadémián folytathassák (ehhez kell az egységes tanterv!). A kecskeméti zeneiskola volt az első az országban, amely tantervében igazodott a Zeneakadémiához, s ebben mintaként szolgált több másik városi zeneiskola számára is. A zene nevelési eszköz és közösségfejlesztő funkciója is van. Az ének által fejlődik a nyelv, a beszéd, a gondolkodás, de az érzelem és általában a jellem is.
Az államosítással kapcsolatos kérést a minisztérium válaszra sem méltatta, később 1908-ban küldött két miniszteri biztost (a Zeneakadémia két tanárát), akik arról tájékoztatták az igazgatót, hogy államosítás helyett csupán állami segélyről lehet szó.
A középfokú képzésben tanulók száma az előző évi 20 után 24-re emelkedett. Pozitív változás az iskola életében, hogy sokkal alkalmasabb új épületbe kötözött, mely már villanyvilágítást is kapott. Szent-Gály Gyula igazgató a június 11-i zenekari hangverseny kapcsán megjegyezte, hogy az olcsóbb helyáru jegyek iránt megnövekvő kereslet az alacsonyabb rétegek zenei ízlésének pozitív változását mutatja. A hangversenyen közreműködött Barta Henrik zongorista, Kerner Jenő, a II. honvédkerületi zenekar karnagya, dr. Popper Aladár hegedűs, valamint a kegyesrendi főgimnázium vegyeskara.
Forrás:
- Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Áll. Segélyezett Városi Zeneiskola értesítője 1902-903-ról : Kilenczedik évfolyam, Kecskeméten : Fekete Mihály könyvkereskedő, 1903.
- Kecskeméti Ellenőr, II. évf., 11. sz. 1903.03.15., p. 4.
- Szent-Gály, i.m., p. 4.
- Uo., p. 6.
- Uo., p. 8-9.
- Uo., p. 22-23.
- Uo., p. 55.
Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>