Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár
35 évig volt a gimnázium tanára, 1917-tõl 1934-ig igazgatója. Ő hozta létre a Kollégiumi Diákegyesületet. Újraszervezte az Ifjúsági Zenekart, szavalókört alapított. Megteremtette a kötelező olvasmányok könyvtárát. Megalkotója és vezetője lett a Kecskeméti Torna és Vívó Egyletnek, amelyből a Kecskeméti Athletikai Club alakult. Itt 12 évig tanította a vívást, szertornát és a gyermektornát.
1908. december 31-én született Debrecenben. Az ottani református gimnáziumban tanult, majd a Tisza István Tudományegyetem bölcsészkarán végzett magyar-latin szakos tanárként 1932-ben. 1934-tõl tanított a kecskeméti református gimnáziumban. Irodalomtörténeti tanulmányokat írt, az önképzőkör vezetője volt, népfőiskolai előadásokat is tartott. 1935-ben jelent meg az Antik eposzi hagyományok Vörösmarty Mihály kisebb eposzaiban című munkája. 1941-ben lát napvilágot Mátyási Józsefről írt kötete. Hadifogságban halt meg 1945-ben. 1989-ben, volt tanítványai Vetéssy Géza-díjat alapítottak a gimnázium tanulóinak jutalmazására.
Forrás: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, 1992.
Vetéssy Géza fontosabb művei
Irodalom: Szekér Endre: Dr. Vetéssy Géza emlékezete>> Katona József Gimnázium évkönyve, 1989.
1847. május 24-én született Nagyszalontán. 1886-tól tanára, 1894-tõl 1917-ig igazgatója volt a kecskeméti református gimnáziumnak.
Váry István: Emlékezzünk régiekről című kötetében így emlékezik rá:
„…Az én lelkemben is csodásan szép emlékek támadnak, ha Horátiusra emlékezem. Nem is kell visszamennem kétezer év messze távolába, csak harmincegy-néhány évvel visz vissza az emlékezet s látom magam előtt ősi kollégiumunkat, a mi nyolcadik osztályunkkal, ahol a katedrán a magát szigorúnak mutató, de alapjában rendkívül szelíd lelkű direktorunk: Katona Mihály skandáltatta velünk Horátiust: Maecenas atavis…
Tengerkék szemével mintha túltekintett volna időn és téren, mikor elvitte képzeletünket az örökzöld Szabinumba, Horátius kertjébe.
Aztán elmondatta velünk legkedvesebb Horátius-idézetét: Eheu fugaces Postume, Postume, labuntur anni… – Hej, Posztumusz, Posztumusz, elenyésznek a futó évek!
S homlokának magas boltozata előtt valami halvány szellőfátyol suhanását láttuk…
Azóta, hej, azóta igazán elrepültek az évek!
Jó direktorunk már a budai-úti református temető sírboltjában álmodik arról a Horátiusról, aki nem fogadta el a császár kegyét; mellette egyetlen fia mond hangtalan mesét a szalontai csonka toronyról, mi pedig csöndes elmélyedéssel lapozgatunk az emlékezés könyvében.„
A Tanári Kézikönyvtár céltudatos gyarapítása, a Főiskolai Könyvtár rendezése fűződik a nevéhez. Létrehozta a „Szegény tanulókat segélyező alap”-ot, valamint a szintén szegény tanulókat tankönyvekkel ellátó „Régebbi segítő könyvtár”-at.
Nagy jelentőséget tulajdonított a testnevelésnek. A testgyakorlás fontossága című felolvasása 1889-ben jelent meg nyomtatott formában Kecskeméten.
Rendezte a tanári fizetéseket. 1909-ben tért át az iskola a heti 3 délutáni tanítás helyett a délelőtti 8-13 óráig tartó tanításra. Az õ igazgatása alatt épült fel 1912-ben az új iskolaépület. Katona Mihály igazgatása alatt a különböző alapítványok felsorolása az 1913-14-es évkönyvben 18 oldalt tölt meg. A 80 alapítvány 242.055 Korona értékben működött.
Nyugdíjba vonulása alkalmából az 1917-18-as iskolai évkönyv méltón emlékezik meg róla.
Forrás:
Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, 1992.
Parragh Gedeon
Szigetszentmiklóson született 1835. április 29-én. Középiskolai tanulmányait a kunszentmiklósi és kecskeméti református gimnáziumban végezte. Egyetemi évei alatt 1853-tól a pesti tudományegyetemen Jedlik Ányos laboratóriumában fizikai kísérletekkel foglalkozott. 1857-ben a kecskeméti református gimnázium természettan tanárának hívták meg. Az oktatás mellett jelentős szakmai tevékenységet is folytatott. Országos hírnévre tett szert azáltal, hogy saját készítésű eszközeinek segítségével tanította a természettant.
Érdekes kísérleteiről a helyi sajtó is gyakran hírt adott. A szőlősgazdák körében különösen a fagy elleni védekezés módszerének kidolgozásával lett népszerű. Dr. Szabó Kálmán múzeumigazgató 1935-ben megjelent, „A hírös város anekdótakincse” című gyűjteményében a népszerű fizikus, mint „Kecskemét fagyosszentje” kapott helyet.
„Kecskemét fagyosszentje nevét Parragh Gedeon országszerte ismert fizikus kollégiumi tanárunk nyerte. Kecskeméten az ismert országos Szervác, Pongrác és Bonifác fagyosszenteken kívül ő lett a negyedik fagyosszent. Híre terjedt a városban ugyanis, hogy egy május eleji napon reggelre fagy lesz.
„Kimondta?” – kérdezték az emberek. „Hát a Parragh!” és közölték mindenkivel, hogyha a fagy bekövetkezne, akkor a Parragh tanár úr udvarából egy vörös színű lámpa fog felhúzatni. Aztán mindenki, kifelé a szőlőbe és zu neki a füstölésnek.
A lámpajelzés megtörtént, de minden védekezés, igyekezet hiába való volt, elfagyott a szőlő és a gyümölcs. Reggelre megvolt a szüret, nóta, cigány, muzsika nélkül, elvégezte a munkát a fagy.
Megmondta Parragh! S járt szájról-szájra a nép között s lett Parraghból Kecskemét májusi fagyosszentje.”
Cikkei, beszámolói jelentek meg magyar és német nyelvű tudományos folyóiratokban; fizikai készülékivel, kísérleti eszközeivel több kiállításon is szerepelt. A város közéletében is jelentős szerepet vállalt. Egyik létrehozója és igazgatósági tagja volt többek között a Kecskeméti Takarékpénztárnak és a Gazdasági Gõzmalomnak, a Kecskeméti Ipar- és Kereskedelmi Hitelintézetnek és a Központi Takarékpénztárnak.
Halála évében így emlékeztek meg róla az iskola értesítőjében:
A református gimnázium 1929/30 évi iskolai értesítőjében, Arany Gusztáv kőröstarcsai lelkész, egykori diák, így emlékezik vissza Parragh Gedeonra.
A Hírös Naptár összeállítása Parragh Gedeon születésének 175. évfordulója alkalmából>>
Forrás:
Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, 1992
Irodalom:
Székely Gábor – Székelyné Kőrösi Ilona: Természettudós tanárok Kecskeméten. Kecskemét, 2006.
Parragh Gedeon
Váry István: Emlékezzünk régiekről. Kecskemét, 1937.
Kunszentmiklóson született, 1824. június 24-én. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte. 1838-ban kezdte a bölcsészeti tanfolyamot Kecskeméten. 1940-ben beiratkozott a Pesti József Ipariskola mérnöki tanfolyamára. 1848-ban mint okleveles mérnök az osztrák-magyar államvasutaknál lett gyakornok.
1848 nyarán csatlakozott a Szalkszentmárton mellett táborozó kecskeméti népfölkelőkhöz, akik a délvidéki harcokban vettek részt. A szabadságharc bukása után egy ideig Bem tábornokkal együtt menekült, majd visszatért Temesvárra, ahol néhány napi fogság után elengedték. 1851-ig segédmérnökként dolgozott.
1852-től négy évig a kunszentmiklósi gimnázium rektora volt.
1856-tól a kecskeméti ref. főgimnáziumban mennyiségtant tanított.
1874-től 1892-ig az intézet igazgatójaként tevékenykedett. Tanári munkája mellett jelentős volt szakirodalmi tevékenysége.
A Kecskeméti Református Kollégiumi Diákegyesület 1930 februárjában öregdiáktalálkozót rendezett. Arany Gusztáv köröstarcsai református lelkész a következőképpen idézte fel, többek között, Csabay Imre alakját:
Forrás:
Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, 1992.
Dombi Lajos Somkeréken született, 1879. május 26-án. Édesapja és másfél évszázadra visszamenõen minden atyai őse református lelkész volt.
A gyulai polgári iskola, majd a kisujszállási gimnázium elvégzése után a Ludovika Akadémiára került, ahol 1897-ben hadnaggyá avatták. 1902-ig a gyulai ezredben szolgált. Benczúr Gyula, az Országos Mintarajziskola igazgatója már ekkor felfigyelt tehetségére. 1902-től 1906-ig katonai ösztöndíjjal Münchenben tanult, ahol főhadnaggyá léptették elő.
1907-ben megnősült, esküvői tanúja Benczúr Gyula volt. 1905-től 1907-ig tartó szabadsága alatt rajztanári képesítést szerzett.
1907-tõl 1935-ig, haláláig volt a kecskeméti református gimnázium tanára, 1934-tõl helyettes igazgatója. Mint a gimnázium művésztanára, Mende Valér budapesti műépítésszel közösen készítették el az Újkollégium építésének terveit, amelyet a bírálóbizottság 1910-ben elfogadott.
A világháború kitörésekor, a déli harctéren teljesített szolgálatot, 1918-ban tényleges állományú őrnaggyá léptetik elő. 1919-ben elhagyva a katonaságot, újra elfoglalja a tanszéket, melyet az egyháztanács számára egy évig fenntartott.
A tanítványai körében rendkívül népszerű tanár számos tanulmányi kirándulást szervezett, rajzversenyeket rendezett. Képeit kiállították a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban. Tanulmányai jelentek meg a gimnázium évkönyveiben és a Kecskeméti Lapokban.
Társadalmi tevékenysége igen sokrétû volt. Igazgatótanácsi tagsága mellett a Rajztanárok Országos Egyesületének vidéki alelnöke, a Nemzeti Szalon alapító művésztagja, a Magyar Képzőművészetek Szövetségének rendes tagja, a Kecskeméti Műpártoló Egyesület választmányi és bíráló tagja is volt.
1935. április 16-án halt meg Kecskeméten. Búcsúbeszédében Pásthy János, a gimnázium igazgatója méltatta munkásságát, amit az iskola 1934-35-ös értesítőjében olvashatunk.
Forrás és irodalom:
Dombi Lajos
A háromszázkilencvenhetedik
Mende Valér – Dombi Lajos emléktáblája
Törökverők ivadéka
Székány Béla (?-1943/44?) földrajz tanár, ismeretterjesztő író 1908-ig a pancsovai, majd 1909-től a kecskeméti főreáliskola tanára volt. Tanári munkája mellett földrajzi és természettudományi ismeretterjesztő előadásokat is tartott a városban, valamint kisebb-nagyobb rendszerességgel cikkeket írt a helyi lapokban. 1913 nyarán Afrikába utazott. Útjáról cikksorozatban tudósította a Kecskeméti Napló olvasóit. 1920-ban a „Tanácsköztársaság alatti viselkedése miatt” elbocsátották kecskeméti tanári állásából, egyidejűleg teljesen eltiltották a tanítástól. Az ezt követő években rendszeresen tartott munkásoknak szóló ismeretterjesztő előadásokat Budapesten és vidéken egyaránt. A „munkáselőadások” sorozat rendezvényeiről rendszerint a Népszava adott hírt, ahol Székánynak cikkei is megjelentek. Feltehetőleg 1943-ban vagy ’44-ben hunyt el.
Források:
[Dr. Székány Béla főreáliskolai tanár, lapunk munkatársa…]
In: Kecskeméti Napló, 2. évf. 158. sz. (1913. július 9.), p. 2.
Teljes szöveg>>
Személyi hír
In: Kecskeméti Napló, 2. évf. 216. sz. (1913. szeptember 18.), p. 2.
Teljes szöveg>>
Egy kecskeméti tudós dicsérete
In: Kecskeméti Napló, 5. évf. 30. sz. (1916. február 8.), p. 2.
Teljes szöveg>>
Tanulságos és tragikus sors
In: Kecskeméti Közlöny, 2. évf. 180. sz. (1920. augusztus 7.), p. 3.
Teljes szöveg>>
Székány Béla munkáinak bibliográfiája (adatbázis)>>
Hollós László
1859-1940
Hollós László tanár, botanikus, természettudós, mikrobiológus 1859. június 18. született Szekszárdon.
1891 és 1912 között Kecskeméten a főreáliskola tanára volt. A városban és környékén kútfúrásokat elemzett, talajtani vizsgálatokat végzett, feldolgozta Kecskemét földtani viszonyait, növény- és állatvilágát.
1898-ban részt vett Déchy Mór hatodik kaukázusi expedíciójában.
Több mint 500 gombát írt le a tudomány számára. A Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben „Magyarország Gasteromycetai” megírásával bízta meg, majd érdemei elismeréséül 1904-ben tagjai sorába választotta.
1905-ben újabb megbízást kapott a „Magyarország földalatti gombái, szarvasgomba-féléi”>> c. könyv megírására. Következő összefoglaló munkája, a „Kecskemét vidékének gombái”>> 1913-ban jelent meg.
1911-ben súlyos konfliktusba került Kacsóh Pongráccal>> a Főreáliskola igazgatójával.
Vitájuk, mely Hollós egyedülálló, az iskola szertárában tartott gombagyűjteményének elhelyezése körül robbant ki, az országos sajtóban is visszhangra talált. Hollós László elkeseredésében megsemmisítette több évtized alatt összeállított hatalmas gyűjteményét, tanári állását pedig feladta. 1911-ben hosszabb szabadságra ment, majd 1912-ben saját kérésére nyugdíjba vonult és szülővárosába, Szekszárdra költözött. Itt is halt meg 1940. február 16-án.
A konfliktus ellenére az iskola 1912-13-as évkönyvében hosszan méltatták a nyugdíjba vonult Hollós érdemeit. Az alábbi képre kattintva a teljes összeállítás olvasható.
Életrajzi összefoglalók Hollós Lászlóról:
Hanusz István római katolikus pap, tanár, természettudományi ismeretterjesztő szakíró 1840. december 21-én született Vácott. Apja Hanusz György, anyja Kramestetter Magdolna volt. Apai ágon felmenői már a 18. század második felétől váci tímármesterek voltak. Ugyanezt a mesterséget folytatta édesapja is, aki az iparosság mellett szőlőt is művelt. Hanusz István szüleinek egyetlen életben maradt és felnőttkort megélt gyermeke volt, gyenge testi adottságokkal, de jó szellemi képességekkel rendelkezett.
Tanulmányait szülővárosában kezdte. Mind az elemi iskolában, mind a piarista algimnáziumban az osztály legjobbjai között volt. Az akkori szokás szerint az egyes tárgyakból szöveges értékelést is kaptak a diákok. A tizenéves Hanusz Istvánt egyik későbbi szaktárgyából, földrajzból így értékelték: „Igen gyors felfogású és e tárgy iránti különös vonzalma miatt kitűnő előmenetelű.” (Idézi: Szántó 1909. 6. o.) Mivel Vácott csak a nyolcosztályos gimnázium alsó tagozatának elvégzésére volt lehetőség, ezért tanulmányait a pesti piaristáknál folytatta. Itt a tanulás mellett aktív diákéletet is élt. A zenéhez való vonzalma is ezekben az években mutatkozott meg, s ez később is szenvedélye maradt. Ugyanakkor tanulmányi eredményei romlottak. Jóllehet anyai ágon német telepescsaládból származott, különösen a német nyelv okozott számára nehézséget. Minthogy a 7-8. évfolyamban a főbb tárgyakat németül kellett volna tanulnia, ezért nagybátyja Hanusz Alajos mindszenti plébános közbenjárására átiratkozott a piaristák szegedi gimnáziumába, ahol a német nyelvű oktatást kevésbé vették szigorúan. Itt érettségizett le.
Édesapja orvosnak szánta volna, ám végül – elsősorban édesanyja és nagybátyja tanácsára – a papi pályát választotta. Teológiai tanulmányait a váci papnevelő intézetben folytatta. 1864. augusztus 26-án szentelték pappá. Előbb Verőcén, majd Tápióbicskén szolgált káplánként. Hamar kiderült azonban, hogy betegsége miatt mégsem tudja vállalni a papi hivatást, bár papi mivoltát mindvégig megőrizte, az évek folyamán különböző címeket (pl. c. prépost) és egyházi kitüntetéseket is kapott, ám élete a tanári pályán teljesedett ki. 1965-től a kiskunfélegyházi algimnázium hittantanára lett. A hittan mellett itt már tanított csaknem minden algimnáziumi tantárgyat: magyart, latint, németet, történelmet, földrajzot és természetrajzot. (Az algimnázium a mai oktatási rendszerben az általános iskola felső tagozatának felel meg.) Kezdetben tanári képesítés nélkül tanított, de még a kiskunfélegyházi évek alatt gimnáziumi tanári oklevelet is szerzett. Már ennek birtokában pályázott 1871-ben a kecskeméti reáliskola tanári állására. Itt földrajzot, történelmet és latint tanított.
A korban a reál- vagy a nyolcosztályos főreáliskolák (ezt a minősítést nem sokkal Hanusz érkezése után a Dékány Rafael által vetetett kecskeméti intézmény is elnyerte) inkább gyakorlati pályákra, mintsem egyetemi végzettséget igénylő hivatásokra készítették fel növendékeiket. A mai iskolarendszerben talán leginkább a szakközépiskolákhoz hasonlíthatók.
Hanusz István mind diákjai, mind kollégái között nagy megbecsülésnek örvendett. Ez kiolvasható azokból a sorokból is, mellyel 1875-ben igazgatója fizetésemelési kérelmét a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz felterjesztette. „Hanusz tanár úr a lefolyt 4 1/2 évi helyi tanárkodása alatt pontosságban hasonlított a jó órához, mely az idő legkisebb részeit is egy hajszálig pontosan jelzi; a növendékek iránti magatartásában az eszélyes apához, kinek kezében vessző, szívében szeretet uralg, munkásságára a szorgalmas méhhez, mely a legcsekélyebb virágot sem mulasztja el kiaknázni, ha belőle mézet meríthet, úgy fentemlített tanár úr sem mulaszt el egyetlen alkalmat sem megragadni, mely által az ifjúság erkölcsi vagy tudományos előhaladását emelheti, polgártársainak jólétét előmozdítani, sokoldalú képzettségét gyarapítani és ügytársainak megérdemlett becsülését megnyerhetni reményli.” (Idézi: Szántó 1909. 23 o.)
Dékány Rafael, az iskola alapítóigazgatója lemondott posztjáról. Rövid átmeneti időszakot követően Hanusz István lett az intézmény előbb megbízott, majd az 1888/89-es tanévtől kinevezett igazgatója. Élete legfontosabb színterévé ekkor még inkább az iskola vált. Naponta általában 12 órát töltött iskolája falai között. Növendékeivel igazgatóként is személyes és közvetlen kapcsolatra törekedett. A halála után emlékét megidéző volt tanítványai szerint nemcsak oktatta, hanem nevelte is őket.
Iskolai feladatai mellett aktív résztvevője volt Kecskemét közéletének. Többek között alapítótagja volt a Kecskemétvidéki Természettudományi Társulatnak, melynek rendezvényein rendszeresen tartott előadásokat; alelnöke volt a Katona József Körnek; elnöke az Országos Állatvédő Egyesület kecskeméti fiókjának. Mindemellett tevékeny tagja Kecskemét törvényhatósági bizottságának és számos más helyi társadalmi szervezetnek. A helyiek mellett országos szervezetekben is szerepet vállalt: levelező tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, választmányi tagja volt a Magyar Egyesületnek, valamint részt vett az Országos Középiskolai Tanáregyesület munkájában is.
Mindemellett és elsősorban a természettudományos ismeretterjesztés területén alkotott maradandót, mint kora egyik legközkedveltebb és legtöbbet publikáló ismeretterjesztő írója. A szaklapok közül leginkább a Földrajzi Közlemények, a Természettudományi Füzetek, a Természettudományi Közlöny és a Zoológiai lapok közölték cikkeit, könyvismertetéseit. Rendszeresen publikált a helyi sajtóban is: így a Kecskeméti Lapokban, melynek rövid ideig felelős szerkesztője is volt, a Kecskemét c. lapban és a Kecskeméti Friss Újságban is. Emellett országos és vidéki lapok is közölték írásait. Cikkei általában a földrajz, az állat- vagy növénytan egy-egy részletkérdéséről szóltak. Pl. sokat foglalkozott a magyar alföld jellegzetes növényeivel, állataival; a tölgyfákkal, a szőlővel; Dél- és Közép-Európa földrajzával. Több tanulmányt írt a Földközi-tengerről is. A növények és állatok jellegzetességeit gyakran néprajzi szemszögből tárgyalta. A növények és állatok mellett foglalkoztatták az emberi élet egyes jelenségei is. Írt pl. a járványokról, az egyes betegségek földrajzi elterjedtségéről, de az alkoholizmusról, az „idegességről”, sőt a csókolózásról is. Írásai mind tartalmukban, mind stílusukban megmaradtak az ismeretterjesztés szintjén. Önálló kutatásokat nemigen folytatott, cikkeiben – nem is titkoltan – rendszerint mások tudományos eredményeire támaszkodott. Ezt szaklapokban, melyek egyébként szívesen közölték cikkeit, könyveinek bírálói olykor fel is rótták neki. Hanusz István azonban vállaltan a nagyközönség szintjén és nyelvén akarta népszerűsíteni a természettudományt, s tette is ezt első publikációja megjelenésétől, egészen 1909-ben bekövetkezett haláláig, közel négy évtizeden keresztül.
Hanusz István 1909. február 7-én hunyt el Kecskeméten. Végakarata szerint iskolája udvarán ravatalozták fel és innen kísérték utolsó útjára február 10-én.
Felhasznált irodalom:
Hanusz István emlékezete / írta Szántó Kálmán
In: Kecskeméti M. Kir. Állami Főreáliskola 1908/09. évi értesítője, Kecskemét, 1909. p. 1-40.
Teljes szöveg
Hanusz István
In: Természettudós tanárok Kecskeméten / Székely Gábor, Székelyné Kőrösi Ilona. – Kecskemét : Alföldi Lapok, 2006. – p. 105-161.
A szószék helyett a katedrát választotta : [100 éve hunyt el Hanusz István]
In: Hírös Naptár. – 2. évf. 2. sz. (2009. febr.), p. 2.
Teljes szöveg
[Hanusz István kecskeméti népszerű főreáliskolai tanár temetése] : [Fotó]
In: Tolnai Világlapja, 9. évf. 9. sz. (1909. február 28.), p. 388.
Teljes szöveg
Dékány Ráfael orvos, pedagógus Dékány László gazdálkodó fiaként született 1828. március 18-án Kecskeméten.
A gimnázium első osztályát Kecskeméten, a továbbiakat Budapesten végezte. 1848-ban hazatért Kecskemétre és gyógyszerészgyakornok lett. Részt vett a szabadságharcban, mint a 25. honvédzászlóalj önkéntese ott volt Budavár ostrománál, a kápolnai és még 30 csatában, valamint Komárom várában. Tanulmányait Pesten, majd Bécsben folytatta, ahol 1857-ben orvosi diplomát szerzett. 1858-ban kinevezték a kecskeméti alreáliskolához a természettudományok tanárává. Az iskola feloszlatása után, 1861-ben a besztercebányai főgimnáziumba helyezték át. 1862-64-ben a pozsonyi főreáliskolában, 1864-70-ben a budai főgimnáziumban tanított. 1864-ben letette a tanári képesítő vizsgákat.
1870-ben az akkor megnyílt kecskeméti állami reáliskola igazgatója lett. Jelentős szerepe volt az iskola főreáliskolává történő fejlesztésében. A szegény tanulók számára tápintézetet alapított. Tanári munkája mellett tudományos előadásokat, felolvasásokat szervezett. Néprajzi gyűjtést is végzett Kecskeméten. 1872. április 27-től december. 29-ig egyedül, 1880. január 4-től 1881. december 25-ig Horváth Jánossal és Tassy Pállal szerkesztette a Kecskeméti Lapokat, amelyben több mint száz
írása jelent meg nevelési-oktatási, szociális és közművelődési témákról.
Álnevei : Brutus, Monitor.
Tanulmányai a Természettudományi Közlönyben, pedagógiai, módszertani cikkei a Tanáregylet Közlönyében, a Közoktatásban és a főreáliskola értesítőiben jelentek meg. Több tankönyvet is írt.
1883-ban lemondott a kecskeméti főreáliskola igazgatóságáról, és a budai II. ker. főgimnáziumba ment vissza, ahol történelmet tanított. 1890-től a gimnáziumhoz kapcsolódó Ferenc József Nevelőintézet tanára lett. Itt 1893. nov. 7-ig tanított.
1895. április 4-én hunyt el Budapesten.
Forrás:
Kecskeméti Életrajzi Lexikon. – 70. p.
A Pallas nagy lexikona. – 5 .- 123. p.
Gulyás Pál : Magyar írók élete és munkái. – 5 .- 481. p.
