Kecskeméti Református Jogakadémia

A jogakadémiának otthont adó ó kollégium épülete
Képeslap Sebestyén Imre gyűjteményéből

A jogakadémia egy 1949-ig létező, a tudományegyetemek jogi karán megszerezhetőnél alacsonyabb jogi felsőoktatási forma volt. Az itt elérhető végzettség nem adott doktorátust, de bizonyos közigazgatási pozíciók betöltéséhez elegendő volt, valamint feljogosított a doktori szigorlat letételére, melynek birtokában már az egyetemi képzettséggel azonos jogokat biztosított. Az akadémiákon, csakúgy, mint az akkori egyetemi jogi karokon, a képzés ideje 4 év volt. Állami és felekezeti jogakadémiák egyaránt léteztek. Ezek egyike volt az 1831-ben alapított Kecskeméti Református Jogakadémia.

Petőfi Népe, 2011. febr. 17., p. 7.>>

A kecskeméti egyházközség kérésére a Dunamelléki Egyházkerület közgyűlése már 1828-ban döntött az új intézmény felállításáról. A jogászképzés alapjainak lerakása Tatai András vezetésével kezdődött meg. Ezekben az években a kecskeméti református főiskola tanárai voltak még többek között: Tömöri Szabó Sándor és Karika János >> is. Ekkoriban azonban nem csupán jogi képzés folyt felsőoktatási szinten a kecskeméti református intézményben. Teológiát és bölcsészeti tárgyakat már korábban is oktattak.

Az intézmény első rendes jogtanára Vállaji Sípos Imre volt, aki 1835-től tanított magyar köz- és magánjogot, büntető-, illetve kereskedelmi jogot.

A jogakadémia 1849-ig, a szabadságharc bukásáig működött, majd az abszolutizmus idején néhány évig szünetelt. 1861-től azonban újra elindulhatott a jogi képzést Kecskeméten.

Egy 1874-ben kiadott rendelet az egyetemeket átalakította, megszigorította a jogakadémiák működését. A megváltozott feltételek – több és képzettebb tanár, külön-külön tanszékek az egyes jogágak számára – biztosítását az egyházközség és az egyházkerület nem tudta anyagilag vállalni. A város azonban fontosnak tartotta a felsőoktatási intézmény fennmaradását, ezért segítséget nyújtott, vállalva három új tanár fizetését. Ezzel együtt a város is beleszólást nyert az intézmény működtetésébe, így a jogakadémiát irányító testületben a három társfenntartó: az egyházközség, az egyházkerület és a városi tanács képviselői kaptak helyet. Az átalakítás sikeres volt, így a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1875. május 19-i rendeletével teljes állam- és jogtudományi karrá nyilvánította az intézményt.
1880-ban az egyházközség anyagi gondokra hivatkozva ismét meg akarta szüntetni a jogakadémiát. A város azonban továbbra is fontosnak tartotta, hogy a Kecskemét rangjához és művelődéséhez hozzájáruló felsőoktatási intézmény talpon maradhasson, ezért még egy tanár fizetését átvállalta. A városi tanács a későbbiekben is bizonyította, hogy szívén viseli az intézmény sorsát, és az évről évre egyre növekvő fenntartási költségeknek mind nagyobb hányadát vállalta át az egyháztól.

Az iskola legnevesebb növendéke, Jókai Mór 1842 és 1844 között volt a kecskeméti jogakadémia hallgatója. Mikszáth Kálmán Jókai életéről írott művében így idézi fel az akkori főiskolai életet:

Az új főiskola is latinos szellemű volt, de mégsem annyira vaskalapos, mint a többi. Ami a helyrajzi viszonyoknak és a városi cívisek egészséges, reális gondolkozásának természetes következménye. Ameddig csak az ég pereme tart, ameddig csak kecskeméti fuvaros vagy kereskedő járt a világ négy vége irányában, mindenütt magyarul beszélnek, hát minek, kinek az a latin nyelv? Aztán a város cívise is mind olyan egyforma, szép mándlis, gömbölyű magyar ember valamennyi, nincs itt feudális úr, mint Pápán, se tíz-húsz Salva Gvardia, mint Komáromban, nem akar itt senki se lejjebb lenni, se feljebb lenni a másiknál, hát mire való volna ide akármilyen hókuszpókusz? A vaskalaposságot itt ugyan hiába próbálgatnák a professzor urak., mert itt egy kalap alatt van az egész város apraja-nagyja. Olyan város volt ez a Kecskemét akkor, hogy még a nemese is polgárságért folyamodott. Aki az egészséges tésztába esett, maga is tésztává vált. Ilyen sors érte itt a tisztelendő professzor urakat is.
A diákéletnek amellett, hogy szabadabb volt, mint bárhol másutt, még megvoltak némi középkorias cirádái. A kollégiumban bennlakók voltak a togátusok, a kintlakók a publikus diákok, többnyire úrfiak. Bagó-diákoknak a kicsinyeket hívták. A tóga sokat ért, mert jövedelmezett is. A togátusok eljártak a temetésekre s ezért pénzt kaptak. Ha kabátosan és cilinderesen jelentek meg, akkor öt garas (harminc fillér) járt ki nekik fejenkint; hanem ha a tógában pompáztak, az már tíz garasba került. A temetéspénzeket Tatai osztogatta ki az év végén.
” (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora>>)

Id. Trócsányi László csaknem 90 évvel Jókai után volt az intézmény hallgatója. Ő így emlékezik:

Egy-egy előadáson kb. 20-25-en vettünk részt, minthogy az előadások hallgatása nem volt kötelező. De akik ott voltunk, egymáshoz az utat rövidesen megtaláltuk, és csakhamar kis közösséggé kovácsolódtunk össze. Az az összetartó erő, amelynek a kecskeméti Jogakadémián tanúja voltam, feltehetően a többi Jogakadémián is tapasztalható volt.” (A kecskeméti jogakadémia múltja. In: Ötödfélszáz esztendők>>)

Dékáni lánc 1924-ből
A kép forrása>>

1948-ban az egyház iskolák államosítása a jogakadémiákra is kiterjedt, majd egy év múlva fel is számolták ezt az intézményi formát. E döntés nyomán közel 120 év után megszűnt a jogászképzés Kecskeméten.

Az 1990-es években néhány évig a Károli Gáspár Református Egyetem Jog- és Államtudományi Karának kihelyezett tagozata működött a jogakadémia hajdani épületében, ilyen módon felelevenítve a kecskeméti jogászképzés hagyományait.

Az ókollégium épülete a 2000-es években

Felhasznált irodalom:
A Kecskeméti Református Jogakadémia múltja / Antalóczy Péter
In: Ötödfélszáz esztendők. – Kecskemét : Kecskeméti Református Egyházközség, 2014. – p. 32-33. : ill.
Tovább a katalógushoz>>

A Kecskeméti Református Jogakadémia története : 1875-1949 / Homicskó Árpád Olivér et al. – Budapest : Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2019
Tovább a katalógushoz>>
A teljes könyv>>

A Református Jogakadémia története az évkönyvek tükrében / Bálintné Mikes Katalin
In: Bács-Kiskun megye múltjából, 8. k. – Kecskemét : Bács-Kiskun Megyei Lvt., 1983. – p. 6-28.
Tovább a katalógushoz>>
A teljes szöveg>>

A közművelődés Kecskeméten a dualizmus korában / Kemény János, Pintér Ilona
In: Bács-Kiskun megye múltjából, 9. k.. – Kecskemét : Bács-Kiskun Megyei Lvt., 1987. – p. 5-85.
Tovább a katalógushoz>>
A teljes szöveg>>

Megszakítás