Tatai András

Tatai András

1803-1873

Tatai András, református lelkész, kecskeméti jogakadémiai tanár, szakíró a Bihar megyei Hegyköz-szentmiklóson született 1803. november 24-én. Apja id. Tatai András református lelkész volt. Iskoláit Debrecenben végezte. Korán megmutatkozó tehetségét bizonyítja, hogy 17 éves korában ünnepélyes alkalmakra írt latin költeményeit kinyomatta a tanári kar. 24 évesen már a debreceni kollégium tanára volt. A latin és ógörög mellett megtanult németül, franciául és olaszul is.
Tanári pályáját megszakítva félévet Pesten és Bécsben tanult, onnan pedig a németországi egyetemekre, Jénába és Göttingenbe ment. Hazatérve segédlelkészi szolgálatot vállalt, majd az ekkor induló kecskeméti főiskolára hívták meg rendes tanárnak. Itteni pályafutását alig 28 évesen, 1831. tavaszán kezdte meg. Jóllehet a debreceni superintendens (mai szóval: püspök) háromszor is hívta őt Debrecenbe tanítani, de egy rövid – pesti teológiai tanárként töltött – időszaktól (1856–1858) eltekintve, mindvégig Kecskeméten maradt.
Tanári munkája mellett részt vett az egyházkerületi közéletben és a református iskolaügy fejlesztésében is szerepet vállalt. A főiskolán majdnem minden tantárgyat tanított s latin, görög nyelvtant, valamint matematikai és természettudományi tankönyveket is írt; emellett neves prédikátor is volt. A pesti Protestáns Teológiai Intézetben egyháztörténetet, exegetikát (írásmagyarázatot) és dogmatikát is tanított. Kecskemétre való visszatérése után, 1858. őszétől már a jogakadémián is tanított, melynek 1867-ben igazgatójává választották meg. E tisztséget 1873. április 20-án bekövetkezett haláláig töltötte be.

Könyvei

Felhasznált irodalom:
Tatai András
In: Vasárnapi ujság. – 15. évf. 3. sz. (1868. január 19.), p. 1-2.
Teljes cikk>>

Gyászjelentés
In: Protestáns egyházi és iskolai lapok, Ú. f. 16. évf. 17. sz. (1873. április 27.), h. 540.
Teljes szöveg>>

Tatai András emlékezete / Farkas József
In: Protestáns egyházi és iskolai lapok, Ú. f. 16. évf. 20. sz. (1873. május 18.), h. 614-624.
Teljes cikk>>

Tatai András
In: Magyar lexikon, 15. köt. – Bp, 1884. – p. 300.
Teljes szócikk>>

Kecskeméti életrajzi lexikon. – Kecskemét, 1992.

Megszakítás