1915/1916. tanév

A Kecskeméti Államilag Segélyezett Városi Zeneiskola értesitője az 1915-1916. tanévről : huszonkettedik évfolyam (1)

Az 1915/1916-os tanévben az előzőhöz hasonlóan csökkentett üzemmódban, három tanszakkal működött a zeneiskola, ugyanakkor a növendékek létszáma 139-ről 151-re emelkedett. A tantestületből Faragó Lajos hegedűtanár szeptember 8-án kilépett, így a folyamatban lévő beírásoknál a hegedű tanszakos tanulók felvételét be kellett fejezni.

A tanév során három alkalommal kellett pedagógust helyettesíteni, ezt zongora tanszakon ez alkalommal is Fehérvári Judit látta el, hegedű tanszakon pedig Havas József. A növendékeknek három nyilvános hangversenyen volt lehetősége fellépni az „Otthon” dísztermében:

Három Beethoven-szonáta és Vásárhelyi Zoltán előadásában Bruch g-moll hegedűversenye szerepelt az 1916. május 21-i növendékhangversenyen (4)
A Vásárhelyi-testvérek – Zoltán és Ödön – mindketten hegedűművészek lettek, Zoltán 1926-1942 között a Városi Zeneiskola tanára is volt (5)

„Kötelességünknek tartjuk itt feljegyezni, hogy Vásárhelyi Zoltán növendékünk az Orsz. M. Kir. zeneakadémián a hegedű tanszak I. akadémiai osztályából kitűnő eredménnyel tette le a magánvizsgálatot.” (6) – olvasható az iskolai értesítőben.

Forrás:

  1. M. Bodon Pál (szerk.): A Kecskeméti Államilag Segélyezett Városi Zeneiskola értesitője az 1915-1916. tanévről : huszonkettedik évfolyam, [Kecskemét] : Kecskemét th. város, 1916.
  2. Uo., p. 5.
  3. Uo., p. 6-7.
  4. Uo., p. 7.
  5. Heltai Nándor: „Szívébe fogadott Kecskemét” : Kodály és szülővárosa, Kecskemét : Vár. Tcs., 1982.
  6. M. Bodon Pál, i.m. p. 8.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Megszakítás