iskolatörténet

1908 augusztusában az 1908/1909. tanévvel a 15. évfordulójára készülő zeneiskola igazgatója az intézmény érdemeire hivatkozva e dokumentumban tárta a közgyűlés elé a zenetanárok bérezésével kapcsolatos kérését. A 14 év alatt 19 tanuló választott zenei hivatást magának, 47 növendék pedig tanítóképzőben vette hasznát zenei tanulmányainak. Az iskola növendékei és tanárai rendszeres fellépői a hazafias, ill. jótékonysági ünnepségeknek.
Szent-Gály Gyula bemutatta a tanároknak – a többi zeneiskolához viszonyítva is – alacsony bérezését. Míg máshol lakást vagy magasabb „lakpénzt” is kaptak, itt semmit vagy jóval kevesebbet. A szerző részletesen feltüntette azt is hány év kitartó munkája szükséges ahhoz, hogy valaki megfelelő képesítést szerezzen ahhoz, hogy zenetanárként működjön, ami szintén indokolná a magasabb bérezést. Másként alakult a fizetés az állami és a városi zenetanárok esetén: „Az államnál a kötelező heti órák száma 18, a szolgálat 30 év. Nálunk a heti óraszám 24, szolgálati év 40. A rendes tanár törzsfizetése nálunk változatlanul a 40 éven át végig 1600 koronában van megállapítva.” (2) Az államnál a kezdőfizetés 2000 korona, ami 25 év után 4400 koronára emelkedik, ehhez jön még 700-1200 korona lakpénz, ill. 800 korona igazgatói pótdíj. Írása végén a zenei nevelés fontosságára hívta fel a közgyűlés figyelmét, hiszen a zene nem „luxuscikk”, hanem lelki szükség, ami „nélkülözhetetlen […] a nemzeti öntudat fölébresztésénél” (3) is.

Forrás:

1. Szent-Gály Gyula (szerk.): A kecskeméti áll. segélyezett városi zeneiskola tanári karának emlékirata, melyet kötelezettségeinek és javadalmazásának rendezése érdekében Kecskemét th. város tekintetes közgyűlése elé terjesztett, Kecskeméten : Fekete Mihály könyvkereskedő, [1908].
2. Uo., p. 10.
3. Uo., p. 12.
4. Kecskemét, XXXV. évf. 34. sz. 1907.08.25., p. 4.
5. Függetlenség, XX. évf. 249. sz. 1907.11.01., p. 1.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Az 1904/1905-ös tanévben az előző évi 186 növendék után 192 tanuló iratkozott be. A növekvő létszám szükségessé tette új pedagógus felvételét, így H. Halmay Irma okleveles zongoratanárnő kezdte meg a munkát óradíjasként az iskolában.

Ebben a tanévben kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémia hegedű szakán a zeneiskola egykori növendéke, Bátky Margit; Szalay Emilia pedig ugyanott énektanítói oklevelet szerzett.

Az iskola tizenegy év alatt hatszor költözött. A korábbiak közül a legalkalmasabb helyiség az volt, ahol az utóbbi három évben elhelyezésre került az iskola, de az is csak a többihez viszonyítva tekinthető „legalkalmasabbnak”: kevés terem volt, nem volt megfelelő hangversenyterem, a legnagyobb helyiség 50m²-es volt, ahol legfeljebb 32 tanuló tanulhatott egyszerre.

Továbbra is problémát jelentett az iskola számára, hogy nem volt a városnak filharmonikus zenekara, így sok pénzbe és energiába került a zenekari hangversenyek évenkénti megszervezése vendégegyüttessel. Évről évre nagyobb számú közönség vett részt ezeken a koncerteken: „A múlt iskolai évben pedig, mikor a zenekar akadályoztatása miatt a szokásos zenekari hangversenyt megtartani nem lehetett, a közönség – megszokva már az ily fajta zenei élvezetet, – valósággal zúgolódott a hangverseny elmaradása miatt.” (4) Az elmaradt koncert műsora a következő lett volna:
1. Beethoven: Egmont nyitány. (Zenekar.)
2. Liszt F.: Magyar ábránd. (Zongora és zenekar.) A zongora részt játszotta volna H. Halmay Irma zeneiskolai tanárnő.
3. Mozart: A „g -moll szimfónia I. tétele. (Zenekar.)
4. Wieniawszky: A Faust ábránd. (Hegedű és zenekar.) A hegedűt játszotta volna Arányi Adila hegedű művésznő Budapestről.
5. Beethoven: Andante az V. szimfóniából. (Zenekar.)
6. Prónai-Szent-Gály: „Rákóci zászlója.” Melodráma.(Szavalat, harmonium, zenekar és vegyeskar.)
7. Schubert F.: A „h”-moll szimfónia I. tétele. (Zenekar.)
8. Huber K. Király induló. (A Kecskeméti Dalárda, a Polgári Dalkör és a Zenekar.)
A szegedi 46. gyalogezred zenekar karnagya, Wőber Ottokár elvállalta ugyan a koncertet, ugyanakkor az ezred parancsnoksága a zenekarnak megtiltotta, hogy a „Rákóczi zászlója” c. zeneműben közreműködjön. „Ez a minősithetlen eljárás, mely még a királyi akarattal is szembe helyezkedik, csakhogy a gyűlölt magyaron egyet üthessen : a lelkeket mélyen fölháboritotta s más feleletet erre nem lehetett adni, mint azt, hogy a zenekarra nincs szükségünk, a hangversenyt pedig megtartjuk oly műsorral, amilyen műsort egy nappal előbb össze lehet állítani.” (5)
Végül a következő műsor valósult meg 1905. május 21-én:

Forrás:

1. Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Áll. Segélyezett Városi Zeneiskola értesitője 1904-905. évről : tizenötödik évfolyam, [Kecskemét] : [s.n.], 1905.
2. Uo., p. 44.
3. Uo., p. 16-17.
4. Uo., p. 6.
5. Uo., p. 7.
6. Uo., p. 45.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Az 1903-as értesítő Szent-Gály Gyula igazgató Wlassits Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett – 1903. január 27-én kelt – memorandumával kezdődik, amit a Városi Zeneiskola államosítása érdekében fogalmazott meg. A szerző több részt átemelt korábbi – Társadalmunk és a zene c. – írásából.

Figyeljük a megfogalmazást, kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkezett az iskolaigazgató, tanulhatnánk tőle: „Nagyméltóságodnak köszönhetjük azt, hogy […] a nemzeti tartalmat belevitte nevelés és oktatás ügyünkbe s akkor, midőn e mellett még a művészeti nevelés szükséges voltát is hangoztatja, oly perspektívát tár föl előttünk, melynek láttára kell, hogy minden magyar ember szive büszkén dobogjon föl. De midőn Nagyméltóságod intézkedései és útmutatásai által világot gyújtott előttünk, ezzel egyúttal – mint fény mellett az árnyék – láthatókká váltak azok a hiányok is, melyeket pótolnunk kell, ha azt akarjuk, hogy nemzeti kultúránk napját ne homályositsák el egyes foltok, melyek megakadályozzák abban, hogy ragyogó és éltető sugarait minél nagyobb területen árassza szét.” (3)
Az ifjúság zenei nevelése „nem a nemzeti talajból sarjadzott ki, […] (hanem) átplántálása az idegen, főleg német zenei kultúrának.” (4) Természetes, hogy ez nem tetszik a magyar embereknek és így a cigányzene felé fordulnak. Javaslatai között Szent-Gály megismételte az 1900/1901-es tanévi értesítőben megfogalmazottakat: 1) kötelező énektanítást a középiskolásoknak; 2) legyen a zenetanítás feltétele a megfelelő képesítés; 3) szervezzenek városi zenekarokat és kiegészítésként hozzátette, hogy 4) a zeneiskolákat államosítsák vagy vonják állami felügyelet alá. Utóbbit azzal indokolja, hogy az országban működő számtalan zeneiskola mindenféle egységesség nélkül, „ahány iskola, annyi tanterv” alapon dolgozik. „Még a legkisebb zeneiskola is, – a hol egy személyből áll ki az igazgató és a tantestület – a hangzatos »konzervatórium« czimmel édesgeti magához a járatlan közönséget, igérve a legalaposabb kiképzést »bármely hangszeren« az alapoktól kezdve a lehető legmagasabb fokig és nyújtva a valóságban oly zagyva, hiányos tudást, mely kárt igen, de hasznot semmi esetre sem hozhat zenei kultúránkra.” (5) A zeneiskolának elsősorban közönséget kell nevelnie, de meg kell teremtenie a lehetőségét annak is, hogy a tehetséges növendékek tanulmányaikat a Zeneakadémián folytathassák (ehhez kell az egységes tanterv!). A kecskeméti zeneiskola volt az első az országban, amely tantervében igazodott a Zeneakadémiához, s ebben mintaként szolgált több másik városi zeneiskola számára is. A zene nevelési eszköz és közösségfejlesztő funkciója is van. Az ének által fejlődik a nyelv, a beszéd, a gondolkodás, de az érzelem és általában a jellem is.
Az államosítással kapcsolatos kérést a minisztérium válaszra sem méltatta, később 1908-ban küldött két miniszteri biztost (a Zeneakadémia két tanárát), akik arról tájékoztatták az igazgatót, hogy államosítás helyett csupán állami segélyről lehet szó.

A középfokú képzésben tanulók száma az előző évi 20 után 24-re emelkedett. Pozitív változás az iskola életében, hogy sokkal alkalmasabb új épületbe kötözött, mely már villanyvilágítást is kapott. Szent-Gály Gyula igazgató a június 11-i zenekari hangverseny kapcsán megjegyezte, hogy az olcsóbb helyáru jegyek iránt megnövekvő kereslet az alacsonyabb rétegek zenei ízlésének pozitív változását mutatja. A hangversenyen közreműködött Barta Henrik zongorista, Kerner Jenő, a II. honvédkerületi zenekar karnagya, dr. Popper Aladár hegedűs, valamint a kegyesrendi főgimnázium vegyeskara.

Forrás:

1. Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Áll. Segélyezett Városi Zeneiskola értesítője 1902-903-ról : Kilenczedik évfolyam, Kecskeméten : Fekete Mihály könyvkereskedő, 1903.
2. Kecskeméti Ellenőr, II. évf., 11. sz. 1903.03.15., p. 4.
3. Szent-Gály, i.m., p. 4.
4. Uo., p. 6.
5. Uo., p. 8-9.
6. Uo., p. 22-23.
7. Uo., p. 55.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Az 1901/1902-es tanévben folytatódott az a tendencia, hogy a növendékek egyre magasabb szintre kívántak eljutni a hangszerükön való játékban, így aztán pozitív irányban mozdult el a középfokú zenei képzésben résztvevők száma is: az előző évi 7-7 zongora és hegedű tanszakos növendék után, 1901 szeptemberétől zongorán 8, hegedűn pedig 12 diák tanult középfokon.

Évről évre emelkedett a vizsgahangversenyek színvonala. Korábban az iskola öt tanulója választott magának zenei hivatást, az előző tanévben – egy tanévben! – kilenc.

A május 11-i zenekari hangversenyen közreműködött Bordeaux Gézáné énekesnő, Deutsch Gyula zongoraművész, Lányi Ernő, a miskolci zeneiskola igazgatója és Kerner Jenő, a II. kerületi honvédzenekar karnagya. A felkért szegedi honvédzenekarral csak egy próba volt lehetséges, így el kellett hagyni a műsorból Hubay Jenő Plevna-nótáját, az éneket pedig zenekar helyett zongora kísérte.

Az iskolaigazgató az értesítő lapjain kitért arra is, hogy nagyon sokan hanyagolták az elméleti órák és a karének órák látogatását: „Több esetben arra a szomorú tapasztalatra jutottam, hogy maguk a szülők azok, kik gyermekeiket az elméleti órák elhanyagolására, elmulasztására biztatják, sőt egyenesen meg is tiltják a gyermeknek, hogy arra az órára eljöjjön, hiszen az elméletre úgy sincs szükség, elég, ha a gyakorlati játékot sajátítják el.” (6) Karének tanfolyamra az 1901/1902-es tanévben mindössze kilenc fő jelentkezett. A tantestületből Veress Klára 1902-ben képesítő vizsgát tett zongora szakon a Zeneakadémián. A tanév során egy tanulót, Wissmüller Mihályt kilépettnek tekintették igazolatlan hiányzásai miatt.

Forrás:

1. Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Áll. Segélyezett Városi Zeneiskola értesítője 1901-902-ről : Nyolczadik évfolyam, Kecskeméten : Sziládi László Könyvnyomdája, 1902.
2. Kecskeméti Lapok, XXXIV. évf. 34. sz., 1901.08.25., p. 3.
3. Szent-Gály, i.m., p. 16-17
4. Uo., p. 42.
5. Uo., p. 43.
6. Uo., p. 6.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

A zeneiskolai értesítők elején rendre egy-egy komoly témát, a zenetanítás egyik részterületének helyzetképét tárták az olvasók elé. 1898-ban városi zenekar alapítása, 1899-ben az egyházzene helye a pedagógiában, 1900-ban pedig a zenetörténet és az elmélet tanítása volt a nyitófejezet kérdésköre. Az 1900/1901. évi értesítő első fejezetének címe: Társadalmunk és a zene. „A magyar nemzet a honalapitás első századaiban, mint tudjuk, csak két osztályból állott: a nemesekből – kik született törvényhozók és katonák voltak – és a jobbágyokból, kik uraiknak földeit művelték. Iparral, de főleg kereskedelemmel részint a már bent lévő és meghódolt népfajok, részint a későbbi bevándorlók, főleg németek foglalkoztak.” (2) Az emberek elszórtan éltek, így a társas élet hiánya – valamint a függetlenségért vívott harcok – hátrányosan befolyásolták a tudományok és művészetek fejlődését. A polgárság kialakulása is elsősorban csak az idegenajkú városokban hozott fejlődést. A kereskedők és – tanulóéveik alatt – az iparosok külföldről – elsősorban Németországból – hozták haza a „műveltséget”. A törökök és németek ellen folytatott harcok 200 éve gátat vetett a fejlődésnek és az Alföld védtelen sík területe sem segítette a közösség, a társadalom fejlődését. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után új társadalmi rend volt kibontakozóban, ugyanakkor olyan középosztály – írja Szent-Gály, – „mely erősen kifejlett nemzeti érzés mellett vagyoni helyzete és magasfokú műveltsége következtében a magyar társadalomnak szilárd központja lenne”, még 1901-ben sem volt. (3) A földműveléssel foglalkozó embereknek a természet csendjében kifejlődött szabadságszeretetük, mely egyéni büszkeséggel, „természetes értelmiséggel és szépérzékkel” (4) párosulva alkalmassá tették őket, hogy az említett középosztályt megalapozzák. „Ha áll az, hogy a társadalom érzelmi közösségen alapszik, úgy a művészetek a társadalomnak létföltételeihez tartoznak, mert csak azok képesek a társadalmat alkotó egyének közös érzelmeit kifejezésre juttatni.” (5) A szatmári békekötést követően azért akarták betiltani a tárogatót, később a „Talpra magyart”, a „Kossuth nótát” vagy a „Rákóczi indulót”, mert ezek a nép nemzeti érzelmeire erősen hatottak, így veszélyes fegyvert láttak bennük. A zene és a költészet tehát különösen is fontos eleme a hazafias nevelésnek. A szerző racionális érveket is felhozott a művészetek ápolása mellett, hiszen ez – mint fogalmaz – „nemzetgazdaságilag is fontos. Minél több keresetforrás áll rendelkezésére […], annál biztosabb a vagyoni jólét emelkedése az egyeseknél és igy az öszszesnél (sic!) is. A kereseti ágak szaporodásával ugyanis megszűnik az a túltengés, mely most úgy a tudományos pályákon, mint az ipari foglalkozásnál mutatkozik s igy javul az arány a kereslet és kínálat között. Gondoljuk csak el, mennyi új pálya, új kereseti ág nyílik meg fiaink előtt, ha a művészetekkel való foglalkozás tisztességes megélhetési módot nyújt.” (6) Mivel azonban hazánkban nincsenek évszázados zenei hagyományok, így a zene művelését a divat határozza meg valódi értékes tartalom nélkül. „A magyar ember azt hiszi, nem is magyar zene az, melyben nincsenek meg a czigányfantázia által betoldott ritmikai képtelenségek és hangczikornyák.” (7) A fejlődés érdekében Szent-Gály Gyula három fő feladatot jelölt ki: 1) kötelező énekóra bevezetését a középiskolában, 2) zenei képesítés megkövetelését a zenepedagógusoktól, valamint 3) zeneiskolai és városi zenekarok alapítását.

Az 1900/1901-es tanévben két veszteség is érte a zeneiskolát: Ft. Horváth Györgyöt Nagykanizsára helyezték át a kegyesrendi főgimnázium igazgatójának, Ft. Kováts Antal pedig lemondott a zenetörténeti tanszékről – utóbbit Szent-Gály Gyula igazgató úr vette át. Egyre kevesebb hiányzásról és a növendékeknél a tanulmányi évek számának növekedéséről olvashatunk az iskola értesítőjében. A tanévben 14-gyel csökkent a tanulók száma, ami azért történhetett, mert három zeneiskola és 20-25 magántanár működött a városban és ők osztoztak a gyermekeken. Megfelelő terem híján házi hangversenyt ebben a tanévben nem tartottak, csak a vizsgahangversenyekre került sor, azokra is – takarékosság végett – egymást követő napokon. 

A tantestületből Bourdeaux Géza 1901-ben képesítő vizsgát tett „az állami paedagogiumnál a zenészeti szakcsoportból” (12) a Zeneakadémián. A Kecskeméti Friss Újság beszámolója szerint 1901 májusában Lányi Ernő zeneszerző, az egri főszékesegyház karnagya ellátogatott a zeneiskolába, hogy a miskolci zeneiskola igazgatói kinevezése miatt tanulmányozza az itt folyó munkát.

Forrás:

1. Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Áll. Segélyezett Városi Zeneiskola értesítője 1900-901-ről : Hetedik évfolyam, Kecskeméten : Sziládi László Könyvnyomdája, 1901.
2. Uo., p. 3.
3. Uo., p. 6.
4. Uo., p. 7.
5. Uo.
6. Uo., p. 10.
7. Uo., p. 11.
8. Uo., p. 22-23.
9. URL: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiApronyomtatvanyok_1844-1945/?query=zeneiskola&pg=212&layout=s (2020.05.20.)
10. Kecskeméti Friss Újság, II. évf. 128. sz. 1901.07.02, p. 3.
11. Szent-Gály, i.m., p. 48.
12. Uo., p. 16.
13. Kecskeméti Friss Újság, II. évf. 96. sz. 1901.05.16., p. 2.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Kováts Antalnak a zenetörténet tanításáról szóló írásával kezdődik a zeneiskola 1899/1900. tanévről szóló értesítője. Mint írja, „A zenetörténet az a tudomány, mely megtanít a zenei művészet keletkezésének, fejlődésének és irányainak ismeretére. […] a zene különféle válfajaival s azon egyénekkel ismertet meg, kik a különféle zenei formákban működésök tökéletességével, alkotásaik szabatosságával, szóval klassziczitásukkal nőttek nagyokká. S ezeknek a nagyoknak életét, küzdelmeit, sikereit és bukásait, de mindegyikben a művészet iránt rajongó lelkűk megnyilatkozását olvasva és tanulva, megnyílik a lélek a zeneművészet szeretetére, megsokszorozódik a munkakedv a kimagasló alakok működésének követésére, megedződik az akarat a művészet fejlesztésének lankadatlan folytatására.” (2) Zenetörténetet csak a Zeneakadémián tanítottak, ill. néhány zeneiskolában választható tárgyként, Kecskeméten heti 2 órában. Kováts Antal szükségét érezte egy jó tankönyvnek, egy – a gyakorlati bemutatást segítő – jól felszerelt hangjegy-tár kialakítását, valamint a régi hangszereket és zeneszerzőket ábrázoló képek elhelyezését a tanteremben. Összefoglaló táblázatainak első oszlopában a zeneszerző nevét, nemzetiségét, születési és halálozási adatait; a másodikban főbb műveit; a harmadikban pedig a komponista rövid jellemzését tüntette fel.

Az 1899/1900-es tanévben a beiratkozók száma az előző évihez képest hárommal emelkedett (135 fő), a haláleset, kiiratkozások és kizárások miatt az év végére az elmúlt esztendőben a létszám 115-re, 1900 nyárára pedig 125-re csökkent.

Ebben a tanévben új képzést hirdettek a zeneiskolában „zenekari gyakorlatok” címmel heti 1 órában 4 korona tandíjért. Erre a kurzusra olyan növendékek is járhattak, akik már befejezték zeneiskolai tanulmányaikat, vagy más órákat nem hallgattak ott. Az így létrejött vonószenekart egy jövőbeni filharmóniai zenekar alapjának tekintették és a növendékhangversenyek mellett az 1900-ban bemutatott Beethoven: Krisztus az olajfák hegyén c. oratóriumában is közreműködött.

A Beethoven-mű óriási teljesítmény volt a mindössze hatéves intézménytől. Szent-Gály Gyula beszámolója szerint a kórusban 30 nő énekelt, akik közül 27-en a zeneiskolában tanultak, a zenekarban pedig 14 növendékük játszott.

Az iskola hat év alatt háromszor költözött: 1900. március 15-én a régi polgári leányiskolában került elhelyezésre, „a mely pedig valamennyi között a legalkalmatlanabb” (7) volt. Bár itt (később) lehetőség nyílt hangversenyterem kialakítására, a közeli templom harangzúgása, valamint az, hogy a két udvaros épületen a vívó-egylettel és két elemi fiúosztállyal is osztozni kellett, nem kedveztek a zenetanításnak. A tantestületből Kádár Emma 1900-ban vizsgát tett a cimbalom szak utolsó két évéből a Zeneakadémián.

Szabados Géza 1899-ben – feltehetően azért, mert az 1894-ben megnyílt Városi Zeneiskolába nem vették fel tanítani – különféle vádakkal illette az akkor már 5 éve működő zeneiskolát (költségek, tanárok végzettsége, eredményesség, stb.). A zeneiskolát Dr. Garzó Béla református tanár, a gimnázium egykori igazgatója védte meg a Kecskeméti Lapok hasábjain (10):

Forrás:

1. Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Áll. Segélyezett Városi Zeneiskola értesítője 1899-900-ról : Hatodik évfolyam, Kecskeméten : Sziládi László Könyvnyomdája, 1900.
2. Uo., p. 7.
3. Uo., p. 54.
4. Uo., p. 30-31.
5. Uo., p. 57.
6. URL: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=975498722831925&id=100011154196254 (2020.05.20.)
7. Uo., p. 23.
8. Uo., p. 55-56.
9. Uo., p. 56.
10. Kecskeméti Lapok, XXXII. évf. 49. sz., 1899.12.03., p. 3.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Az előző évi 105 növendék után az 1898/1899-es tanévben 132 beiratkozó volt. A növekvő létszám újabb pedagógus felvételét tette szükségessé: Kádár Emma cimbalmot és zeneelméletet tanított heti 24 órában. Pokorny Károly alsófokú hegedű tanszak II. osztályos tanulót az órák több heti igazolatlan elmulasztása miatt ki kellett zárni az iskolából; Pittner Jenő növendék pedig június 3-án elhunyt.

A növendékek számának emelkedése, valamint az egyre több képzettebb diákok indokolttá tették volna, hogy több hangversenyt tartsanak, ugyanakkor a nem megfelelő teremadottság miatt ez nem volt kivitelezhető. „Egymásután kellett ugyanis […] mind az öt vizsgálati hangversenyünket megtartani, hogy igy a hangszerszállitás és más dolgok csak egyszeres és ne ötszörös kiadást okozzanak […] Öt ily hangversenynek közvetlenül egymás után való tartása a növendékekre úgy, mint a tantestületre nézve rendkívül terhes és fárasztó, a közönségre nézve nemkülömben (sic!).” (3) Szent-Gály Gyula az iskolai értesítőben egy hangversenyterem szükségességére hívja fel a figyelmet. 

Ebben a tanévben egy nagyszabású zenekari hangversenyt is tartottak, melyben az iskola diákjai és tanárai mellett a két helyi dalárda és a színházi zenekar is közreműködött. A koncert erkölcsi sikert, de anyagi bukást eredményezett, részint a zenekar költsége miatt (Szent-Gály itt is utalt arra, milyen fontos lenne egy városi zenekar, melynek feladata lenne a fellépés ilyen programokon), részint pedig azért, mert a színházi évad befejezése után – a nyári holtszezonban – lehetett csak megtartani a zenészek leterheltsége miatt.

A kecskeméti 48-as kör 25 éves jubileumi estjén a zeneiskola tanárai – Kádár Emma, Koller Ferencz és Veress Klára is felléptek: (6)

Szent-Gály Gyula: Egyházi zenénk c. írásában az egyházzene történetének néhány kulcsfontosságú folyamatát tekintette át kezdve az ókortól és a középkori gregorián énektől. Külön kitért Palestrina művészetére: Missa Papae Marcelli c. művével „szakit megelőzőinek mesterkéltségével és az ellenpontozatos művészi kidolgozást a kifejezés mély bensőségével, egyszerű és dallamos szólamvezetéssel egyesíti.” (8) Szent-Gály szerint a 18. századi „primadonna-kultusz” során az énekesek kedvéért az egyházzenében is túlzásba vitték a virtuozitást nélkülözve ezáltal mindenféle bensőségességet. A zenekarral kísért egyházi zene költséges, így olykor amatőr együttesekkel próbálkoztak. Számukra kezdtek az egyházi karnagyok ún. Missa ruralis-okat, (parasztmiséket) írni, olykor operettszerű stílusban. Mások csak a gregoriánt és Palestrinát, illetve kizárólag orgonát tudtak elképzelni a templomokban. A Németországból indult egyházzenei egyesületek a helyes irányra való visszatérést szorgalmazták. „Nagyon helyes, sőt szükséges, – írja Szent-Gály, – hogy az egyházi zene is bizonyos tekintetben a tanítás tárgyát képezze.” (9) Kritikus hangon ír viszont a szerző arról a gyakorlatról, hogy ifjúsági ének-és zenekarral adnak elő zenés miséket. Egyházi szempontból ez azért káros, mert az egyházzenei termésből olyan művek előadására lenne lehetőség, mely „nem szolgálnak a vallásos áhitat fölkeltésére.” (10) Művészi szempontból a közönség zenei ízlésének hanyatlását eredményezné ilyen típusú művek hallgatása felkészületlen előadók tolmácsolásában. Legkárosabb az ifjúsági ének-és zenekarral előadott mise pedagógiai hatása. Ebben az időben Kecskeméten a Római Katolikus Főgimnáziumban heti 4 énekóra volt: 2 óra alapismereti és 2 óra karének. Ha a zenés misék betanulása tölti ki ezt az alacsony óraszámot, sőt még azon felül is gyakoroltatni kell a műveket, hogy előadhatókká váljanak, akkor ez gyötrelem és nem gyönyörűség lesz a gyermeknek. Szent-Gály Gyula szerint egyszerűbb egyházi énekeket tartalmazó, alkalmas énekeskönyvet kell összeállítani a tanulók számára, a nagyobb ünnepeken pedig „az egyházi remekirók művei csendüljenek fel az istenházában […] a zenés misék előadása egyenlőre a zeneiskola növendékeinek és műkedvelőknek feladata lenne, kik mindenesetre – az arra való művekből válogatva – azt elő is tudnák adni, még pedig úgy, hogy az ájtatoskodást nem zavarni, hanem emelni fogják, a mint azt pár ízben meg is mutatták.” (11) Persze az igazgató úr is megjegyzi, hogy a legjobb az lenne, „ha egy rendes egyházi ének-és zenekar alkalmaztatnék.” (12)

Forrás:

1. Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Államilag Segélyezett Városi Zeneiskola V-ik értesítője az 1898-99-ik tanévről, Kecskeméten : Sziládi László Könyvnyomdája, 1899. p. 1.
2. Uo., p. 26-27.
3. Uo., p. 19.
4. Uo., p. 52.
5. Kecskemét, XXVII. évf. 13. sz. 1899.03.26, p. 2.
6. URL: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiApronyomtatvanyok_1844-1945/?query=zeneiskola&pg=175&layout=s (2020.05.19.)
7. Szent-Gály Gyula: Egyházi zenénk, Kecskeméten : Sziládi László ny., 1899., p. 1.
8. Uo., p. 5.
9. Uo., p. 7.
10. Uo., p. 12.
11. Uo., p. 15.
12. Uo.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>

Szent-Gály Gyula az 1897-98. tanév értesítőjében felhívja az olvasó figyelmét, hogy nincs a városnak állandó zenekara, holott, mint írja „nemcsak zenei életünk, hanem az általános zenei ízlés, sőt a magyar műzene fejlődése érdekében is égető szükségünk van. […] mig zenekarral nem rendelkezünk, […] (addig) a zeneirodalomnak legnagyobb része ismeretlen marad” (2) És idézi dr. Harrach József zeneírót is, aki arról ír, hogy a magyar társadalom nagy része a cigányok által játszott népzenét részesíti előnyben a klasszikus zenével szemben, és „azt tartja valóban magyarnak, a mit a czigány elrontott. Mennyi ízléstelenség, mennyi czikornya, minő együgyü harmonizálás, minő elcsűrt-csavart rhytmizálás nyilvánul ebben a magyar-czigány népzenében!” (3) Ezért is lenne nagyon fontos állandó zenekart létrehozni, hogy a zenei ízlés pozitív irányba változzon.  Szent-Gály szerint min. 17 fős zenekarra van szükség (1 zenekar-vezető, 2 első hegedűs, 1 második hegedűs, 1 brácsa, 1 gordonka, 1 nagybőgő, 1 fuvola, 2 klarinét, 1 fagott, 2 kürt, 2 trombita, 1 harsona és 1 ütőhangszeres művész), és mivel 250-300 fős iskolánál is csupán 12 tanár dolgozik, elképzelhetetlen, hogy a tantestület adja az együttes tagjait, ráadásul a legtöbb növendék zongorázni tanul, a zongoratanárok pedig nem nagyon alkalmazhatók a zenekarban. Nem beszélve arról, hogy a tanárok az iskolai munkával is kellőképpen leterheltek. És bár azt írja Szent-Gály, hogy úgy kell a zenekart szervezni, hogy tagjait illetően „a zeneiskolától teljesen független legyen”, mégis később úgy folytatja: „Ez a zenekar művészi és adminisztrativ ügyeiben a zeneiskola fönnhatósága alatt állana. Ez esetben a zeneiskolával kapcsolatban létesíthető lenne egy filharmóniai-társaság is, mely évenként legalább 2 nagyobb szabású zenekari hangversenyt rendezne, melyben részt vehetnének az iskola jobb növendékei és a karénekesek is.” (4) Az iskolaigazgató a zenekar fönntartási költségét évi 10 ezer forintra számolta ki, melyet az egyház, a színház, valamint a belépődíjak fedeznének.

Az 1897/98-as tanévben majdnem kétszer annyian iratkoztak be a zeneiskolába, mint az előző évben (a növendékek száma 62-ről 105-re emelkedett). A megnövekedett tanulói létszám sajnos nem hozott változást a tanárok számában, így a kötelező óraszámok mellett még 16 órát kellett szétosztani. A következő tanévtől új cimbalomtanárra van szükség. Pozitív változást hozott az intézmény életében a tanárokból álló állandó vonósnégyes megalakulása.

„A zeneiskola, a zongora-, hegedű-, czimbalom-, magánénektanszakokat és a karének-tanfolyamot öleli fel. A zongora- és hegedű-tanszak két tanfolyamra oszlik, u. m .: 4 éves alsó- és 6 éves középfokú tanfolyamra. A magánének-tanszak 3, a czimbalom-tanszak 5 és a karének-tanfolyam 3 éves tanfolyamból áll.” (8) Új tanárként Koller Ferencz, illetve a tanév közben – részben Bordeaux Géza szembetegsége miatt, részben a tanerő-hiány miatt – Bordeaux Gézáné csatlakozott az iskola tantestületéhez.

1898. június 25-én a Kecskeméti Dalárda hangversenyén, melynek bevételét az Aradi Dalünnepélyen való részvétel költségeire szánták, a zeneiskola tanárai is felléptek.
„Műsor.
1. Nyitány. Hunyady László dalműből. Előadja a Műkedvelők Zenekara.
2. Rab asszony. Kiss J.-tól. Szavalja Joó Gyula úr.
3. Dicsőség, szabadság. Lányi Ernőtől. Az aradi országos dalünnepélyre felvett össz- darab. Előadja a Dalárda.
4. a) Le Méuetrier. Wieniavskytől;
b) Csárda-jelenetek. Hubay J.-től. Hegedűn előadja Koller Ferencz ur, zongorán kiséri Veress Klára úrhölgy.
5. a) Az erdei áhitat. Abt Ferencztől;
b) Románcz. Részlet a Czigány báróból. Strausztól. Előadja Dékány Mariska úrhölgy, zongorán kiséri Szent-Gály Gyula úr.
6. Houfi dal. Huber K.-tól. Az aradi országos dalünnepélyre felvett összdarab. Előadja a Dalárda.
7. Vis-á-vis. Monolog. Sebők Zs.-tól. Előadja Parragh Ottilia úrhölgy.
8. a) Magyar hallgató. Palotássytól;
b) Jókay- indúló. Itj. Baktai M.-tól. Előadja a Műkedvelők Zenekara.” (9)

Forrás:

1. Szent-Gály Gyula (szerk.): A Kecskeméti Államilag Segélyezett Városi Zeneiskola IV-ik értesítője az 1897-98-ik tanévről / szerk. Szent-Gály Gyula. – 1897/98. – Kecskeméten : Tóth László ny., 1898., p.1.
2. Uo., p. 3.
3. Uo., p. 5.
4. Uo., p. 8.
5. Székelyné Kőrösi Ilona: A Fanto Fotó Kecskeméten : egy fényképész dinasztia emlékére, Kecskemét : [Szerző], 2014., p. 45. (5. kép)
6. Szent-Gály, i.m., p. 18-19.
7. Uo., p. 20-21.
8. Uo., p. 16.
9. Kecskemét, XXVI. évf. 25. sz. 1898.06.19. p. 2.

Vissza „A kecskeméti Városi Zeneiskola története” kezdőlapjára >>